Túratársaink emlékére - MTSZ 110 emléktúra

A Dráva Természetbarát Sport Egyesület beszámolója a Túratársaink emlékére elnevezésű túráról.

2023. június 8.

A Dráva Természetbarát Sport Egyesület beszámolója a Túratársaink emlékére elnevezésű túráról.

Május 14-én, vasárnap került sor a Dráva Természetbarát Sport Egyesület hagyományos emléktúrájára. Az idei évben, megragadva az alkalmat, ezt a túrát neveztük az „MTSZ 110 emlékév” túrái közé.

A „Túratársaink emlékére” néven szerepelő túránkat szokásosan az év közepe felé szoktuk megtartani. Az időpont nem véletlenül került messzire a halottak napi emlékezésektől, mivel úgy szeretnénk emléküket megőrizni, ahogy ŐK itt voltak velünk a múltban. Ilyenkor a beszélgetéseké, egykori történések felelevenítéséé a nap. Bár nem mindig sikerül, de próbálunk vidáman gondolni rájuk. Emléktúráink során voltunk már embert próbáló melegben és néhányszor sajnos ilyen cudar időben is. A reggeli, csúfosnak tűnő időjárás és egyéb más okból idén csak tizenegyen és Rézi kutyus voltunk Cigány-hegyen a kilátónál.

A bátrabbak (öten) végiggyalogolták a Vár-völgyet, és a megemlékezéseket az Iharos-kútnál kezdték. A Pásztor-forrásnál pihentünk még egyet, majd irány a hegy, de most nem a szokásos, meredek jelzetlenen... A Szent Márton út jelzései mentén értünk fel a kék sávval jelzett műútig, majd egy utolsó kaptató következett a kilátóhoz. Itt már teljes volt a létszám.

Beszélgetés kezdődött aktuális témákról, előkerültek a pogácsák és egyéb sós eledelek. Ezután Krifka Laci fájához mentünk, és itt emlékeztünk meg elhunytjainkról. Már sajnos hatan vannak: Bárány György, Kőhegyi László, Krifka László, Gidáné Orsós Erzsébet, Kati Ildikó, Jancsi Ibolya. A sor szerencsére nem folytatódott 2020 óta…Az egyesület vezetése és az elhunytak családtagjai nevében is köszönöm a részvételt azoknak, akik ebben a hideg, esős időben ott voltak! Addig velünk lesznek, amíg megemlékezünk róluk! A tiszteletet megérdemlik, sokat tettek egyesületünk elődjéért, egyesületünkért, és a természetjárásért.

Az időjárási körülmények miatt befejezettnek nyilvánítottuk a nap szervezett részét, de Vass Tibi továbbgondolta, és elindult Óbánya felé. Patakon való átugrálást, domboldal-mászást kellett végeznie, hogy valamelyest „vízmentesen” érjen a buszmegállóhoz. Útja során viszont rég nem látott mennyiségű vizet fotózott a Ferdelépcsős-vízesésnél, a Csepegő-sziklánál és tovább Óbányáig.

Cikkajánló