Zengővárkonyi szelídgesztenye

A Keleti-Mecsekben található pár száz fős lélekszámú falu, Zengővárkony messze földön híres a települést körbeölelő szelídgesztenyéséről, ami annak idején az ismert televízióst, Rockenbauer Pált is olyannyira rabul ejtette, hogy 1987-ben bekövetkezett halálát követően kérésére itt helyezték örök nyugalomra.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Év Fája
2022. március 31.

A Keleti-Mecsekben található pár száz fős lélekszámú falu, Zengővárkony messze földön híres a települést körbeölelő szelídgesztenyéséről, ami annak idején az ismert televízióst, Rockenbauer Pált is olyannyira rabul ejtette, hogy 1987-ben bekövetkezett halálát követően kérésére itt helyezték örök nyugalomra.

A helyiek századok során féltve gondozták gazdagon termő fáikat, azonban még így sem kerülhették el a betegségekkel és az emberi gondatlansággal járó pusztulást. Az egyik, közel 300 éves túlélő a településen lakók számára példaképként szolgál napjainkban, melyből erőt meríthetnek a hétköznapi megpróbáltatásokhoz. A sok szenvedést megélt fa törzsén még ma is látszódnak a betegség és tűz okozta nyomok.

Az egy gyökérről fakadó, mára 15 méter magas, négy törzsből álló büszke fa 2017-ben elnyerte „Az év fája” címet, amit a lenyűgöző szépsége mellett a helyiek szeretete és megbecsülése révén kaphatott meg. 2018-ban indult az „Év Fája” európai versenyén is, ahol az előkelő 4. helyezést érte el.

Márciusban van az erdők világnapja, ennek alkalmából a hónap folyamán mindennap bemutatunk nektek egy szép és érdekes fát Magyarország területéről. Holnap jön a következő! Az eddigieket itt találod.

Cikkajánló