
Somogyi tájak madártávlatból
Így csak a madarak láthatják hazánk egyik legszebb vidékét.
Így csak a madarak láthatják hazánk egyik legszebb vidékét.
Augusztus 23-án adták át hivatalosan a természetjáróknak a Zsófia-kilátót, amit a ceremónia után körbe is repkedtünk, így madárszemmel is megnézhetjük az építmény festői környezetét. Aki esetleg lemaradt volna a múlt heti beszámolónkról, ide kattintva tudja bepótolni.
Egy olvasónk drónnal készített kisfilmjének segítségével körberepkedhetjük a Várhegy csúcsára épített új kilátót.
Hangulatos felvétel készült kedd hajnalban a ködbe burkolózó Megyeri hídról, aminek csak a pilonjai lógtak ki a vattacukorból.
A címből egyből ki lehet találni, hogy drónvideóról van szó, ami ezúttal a Börzsöny egyik legnépszerűbb kilátójáról készült.
Egykor több tízezer kunhalom emelkedett a Kárpát-medencében, mára viszont csak néhány ezer maradt belőlük. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Facebookra posztolt kisfilmjében a levegőből nézheted meg őket.
Ajkától nem messze, Úrkút határában található egy kevesek által ismert, de annál látványosabb hely, ahol a földtani múltba nyerhetünk bepillantást.
A Balaton-felvidék több gyöngyszeme is feltűnik az alábbi videóban.
Egy látványos drónvideóból kiderül, minként látják a madarak az egyik kedvenc kirándulóhelyünket.
A pontyokról a legtöbb embernek egy tányér gőzölgő halászlé vagy egy bambán tátogó pocakos hal képe ugrik be. Az alábbi videó felülírhatja ezeket a sztereotípiákat.
Eddig így csak madarak láthatták a Pilis-tetőn álló Boldog Özséb-kilátót.
Ópusztaszeri bagoly és a kiskunsági szikes tavakról készült kisfilm kápráztatta el a dubaji verseny zsűrijét. Kércz Tibor harmadik, Daróczi Csaba negyedik helyezett lett a HIPA nemzetközi fotó- és videópályázaton.
Ljasuk Dimitry október végén 10 napot töltött a Hortobágyon, és olyan felvételekkel tért haza, amelyek egészen rendhagyó módon mutatják be az ottani élővilágot, és főként a darvakat.
Már több mint 6000 darut számoltak össze a Fertő térségében. Most te is megnézheted őket.
Hangulatos felvétel készült kedd hajnalban a ködbe burkolózó Megyeri hídról, aminek csak a pilonjai lógtak ki a vattacukorból.
Ha megnézed ezt a drónvideót, garantáltan azonnal kedved támad útra kelni. Madárperspektívából a Közép-Dunántúl legérdekesebb látványosságai az Esztergomi bazilikától kezdve a Bokodi-tavon keresztül a Bory-várig és még tovább.
Augusztus elején adták át a tatabányai turulszobor mellett a Gerecse Kapuja nevű látogatóközpontot. Megnéztük milyen felülről.
Látványos légi felvételeken Kárpátalja egyik legszebb fekvésű várromja.
Lélegzetelállító felvételeken hazánk egyik legszebb fekvésű vára.
Ezúttal a Börzsöny egyik déli bércén, a Hegyes-tetőn magasodó Julianus-kilátót csodálhatod meg madárszemmel.
Íme, tíz olyan hely, amelyet érdemes a bakancslistánkra venni, ha az Alföldön járunk.
Általában egy túrázó akkor érkezik meg az Alföld kék útjára, ha már egészen belemelegedett az országjárásba, megigézte a vándorlás szabadságérzete, és e mámorító élmény átéléséhez új terepet keres.
Petőfi Sándor nagy költő és nagy távgyalogló volt. Kora neves emberei közül talán senki se járta be úgy keresztbe-kasul Magyarországot, mint ő.