A Hónap Turistaháza
Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola – Természetélmény extrákkal
(Írta: Nagy Loránd István)
A Bakony-vidék az egyik kedvenc hazai túraterepem, ahová mindig örömmel térek vissza. Ha a jókora középtájból csak egyetlen szeletet lehetne kiválasztani, azt mondanám, a Balaton-felvidék legyen az. Kapóra jött a szálláslátogatós rovat, mivel a kiszemelt célpont épp az álomrégió északnyugati szegletében fekszik, jellegénél fogva pedig még az ismeretlen vonzerejével is bírt.

Élet a Kéken
Mindszenttől Mezőtúrig – Kunhalmok, kastélyok, gátak
(Írta: Horváth Béla)
Mindszentről indulva pár méteres szintemelkedéssel kikapaszkodunk a Dél-Tisza-völgyből, és egy darabig a Csongrádi-síkon folytatjuk az utunkat. Szarvas környékén vágunk át a Körösszög területén, komppal keresztezzük a Hármas-Köröst, majd barangolásunkat Mezőtúron, a Szolnok–Túri-síkon fejezzük be.

Lyukas bakancs
Várak és romok a Vértesben – 2. rész
(Írta: Lánczi Péter)
Az előző részben Szárligettől Kőhányásig jártuk be a Vértest várak és romok után kutatva, ezúttal pedig az Oroszlánkőtől a Vértes legjobb állapotban lévő erősségéig, Csókakő büszkeségéig vezet az utunk.

Interjú
A Kék régen is trendi volt
(Készítette: Szatmári Zoltán)
Él Budapesten egy megszállott, nyugdíjas pedagógus, aki több mint fél évszázadon át több száz diákjával járta végig és szerettette meg az Országos Kéktúrát. Kádár Jenővel beszélgettem a természetjárás szépségéről, összekovácsoló erejéről, de azt is megtudtam tőle, hogy léteznek „kéktúraházasságok”

Rejtett kincseink
A Vasszűz nyomában
(Írta: Lantos Gábor)
A Vas megyei turizmustorta jelentős részét az Őrségben szeletelik fel. Ezenfelül ott van még a gyógyfürdőturizmus, amelynek Bük mellett Sárvár is a központja. Kőszeg és környéke legfeljebb harmadik lehet ebben a sorrendben. Pedig a táj itt is gyönyörű, s felfedezésre váró szépségek is rejlenek errefelé. Három nap Vas megyében, a cáki pincesor gyönyörű házai között, Kőszegen és a burgenlandi Lékán, ahol az egyik teremben az igazi Iron Maiden, azaz a Vasszűz fogadott. Na meg ezernyi denevér, akik évszázadok óta lakják a gyönyörű várat.

Zöldhullám
Méhnek való vidék
(Írta: Joó Annamária)
Az utóbbi években időről időre felbukkannak olyan, méhekkel kapcsolatos cikkek a médiában, amelyekben a tömeges pusztulásukról olvashatunk. Főként Észak-Amerikában és Nyugat-Európában aggasztó a helyzet, de már Magyarországon is jelentkezett a probléma. Utánajártunk, és megkérdeztünk egy vadon élő méhekkel foglalkozó kutatót és egy okleveles méhészmestert, hogy mi a helyzet itthon mostanság méhügyekben.

Mikokozmosz
Júliusi rókavadászat
(Írta: Szerecz György)
A nyár közepéről a legtöbb embernek a kánikula, a strand jut eszébe. Vége az iskolának, a gyerekek otthon, a család a nyaralásra készülődik. Egy vérbeli gombász azonban mindig megtalálja a módját annak, hogy szenvedélyének hódoljon. Ha evezőstúrára indul a nagyobb gyerekekkel, a parti fákon biztosan felfigyel néhány gévagombatelepre. Biciklitúrán még lejtőn lefelé gurulva is kiszúrja a bokrok alján megbújó rókagombát, ha pedig esti tábortűzhöz megy fát gyűjteni, egész biztos nem tér vissza üres kézzel, legfeljebb a rőzsét felejti elhozni.

Zöldhullám
Galóca – A gombanevű lazacféle
(Írta: Nagy Loránd István)
Három nagy folyónk felső szakaszát lakja, sebesen és kitartóan úszik, családjában óriásnak számít, kedvence a paduc. Hazai populációinak méretéről és dinamikájáról csak keveset tudunk. Ritkasága miatt nálunk természetvédelmi oltalmat élvez, jövőjét azonban e tény önmagában még nem garantálja.