MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

A hó fogságában a Medves-vidéken

Gyönyörű látvány a szikrázó napsütésben ragyogó frissen behavazott táj, ám a szűz hóban túrázni sokkal nagyobb kihívás, mint gondolnánk.

Mindig romantikus gondolatként élt a fejemben egy igazi téli túra képe, ahol minden lépésemnél a frissen hullott szűz hó roppan a lábam alatt, feltekintve pedig a kéklő égboltról szikrázóan süt be a nap a hó súlya alatt összeboruló fák ágai közt a kristályosan csillogó jégvilágra. Azt az aprócska tényt azonban kifelejtettem a romantikus gondolatsorból hogy a frissen esett, lábszárközépig érő szűz hó lépésről lépésre milyen vendégmarasztalón tud hatni a naiv idealista túrázóra.

 

Fotó: Konfár Tibor 

Az előző napon Nógrádban leesett jó harminc centis hó hírének hallatán egy fagyos, januári vasárnap reggelen a salgótarjáni buszpályaudvaron talált a reggeli kávé illata. A Karancs-Medves vidéken is futó Kohász kék jelzés Istenmezeje-Salgótarján 25 kilométeres szakaszát néztem ki arra a célra, hogy végre egy igazi havas túrában legyen részem. Azt ekkor még nem is sejtettem, hogy olyan ízelítőt fogok kapni a téli túrázás örömeiből, hogy még a táv feléig sem jutok el...

 

Fotó: Konfár Tibor

 

6:35-kor már a Salgótarjánból rajtoló, Istenmezeje felé zötykölődő öreg Ikaruson ültem, amely minden nehézség ellenére pontban 8-kor ki is tett a legszebb nevű falunak választott kicsiny település központjában. Egy kávé, üdítő kombó után mit sem sejtve nekivágtam az útnak, ekkor még úgy hittem vissza egészen a palóc fővárosig. A Tarna-patak szűk völgyébe bágyadtan sütött be a felkelő nap első sugara Istenmezeje hófödte, békésen füstölgő kicsiny házaira. Az idillikus, szinte meseszerű környezetben vígan lépdeltem a letisztított utcákon a kék sáv jelzést követve a falu szélén emelkedő vastag hótakaróba burkolózó hegyek irányába.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Az erdőhatáron kezdődő erős kaptatóra a Fehér-kő felé készültem ugyan, tudtam, hogy a túra egyik legnehezebb szakasza, de hogy tényleg ennyire kemény lesz azt nem gondoltam volna. Ekkor jöttem rá, hogy bár nagyon izgalmas dolog a szűz hóban túrázni, de egyáltalán nem gyerekjáték. Egy terepjáró nyomain kapaszkodtam felfelé lépésről lépésre, közben azon morfondíroztam, ha nem jöttek volna fel előttem a vadászok a szóróhoz akkor vajon meddig jutnék el, és tényleg érdemes-e nekivágnom a közel tizenkét kilométer hosszan lakatlan, vastag hó borította útnak Bárna falucskáig? Menni fog - hessegettem el a kétségeimet, de azért alig vártam hogy végre felérjek a várva várt széles, hosszasan szintben haladó szekérútra, a szakasz legjobb etapjára, a Csengős-bérc panoráma-útjára, amelyen nyáron is rengeteget fotóztam.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Ezúttal sem győztem betelni a látvánnyal, amely kb. 3-4 kilométeren elkíséri a túrázót, különböző szögekből mutatva meg a Mátra komor vonulatait a ritkábban látott északi irányból. A türkizkék ég alatt napsütötte havas bércek a háttérben, csillogó szűz-hó buckák a lábam alatt, és az út mentén, csodás összkép volt ez így. Nagyon élveztem, ezért a gyönyörű látványért indultam el! A túra legkellemesebb, legszebb szakasza ez az Óbükk 400-as hegyeinek peremén futó gyönyörű szintút. A kék jelzés itt-ott letért a kitaposott útról, érintette a magaslatokat, próbáltam követni, ilyenkor a terepjáró-nyomokról letérve a sípcsontig érő szűz hóban gázoltam, ami nagyon romantikus dolog, de iszonyúan visszafogja az embert, és rettenetesen hűti a bakancsot, és persze benne a lábat is...

 

Fotó: Konfár Tibor


Rengeteg állatnyomot is láttam, egy őzike egészen hosszan ment az ösvényen előttem, bár a terepjáró nyomainak - önző módon- jobban örültem, ez is érdekes volt. Miután ezen a 3-4 kilométeren jól kigyönyörködtem magam, majd a Nádas-orom (441m) közelében ismét erdőhatárt értem jöttek az újabb csodák, ilyen szép, érintetlen, vastagon behavazott erdőt talán még sosem láttam, de legalább is már nagyon régen. Valóra vált a fent említett romantikus vágyam: minden lépésemnél a frissen hullott szűz hó roppant a lábam alatt, feltekintve pedig a kéklő égboltról szikrázóan sütött be a nap a hó súlya alatt összeboruló fák ágai közt a kristályosan csillogó jégvilágra.

 

Fotó: Konfár Tibor


De mint minden álom, megvalósulva ez sem volt tökéletes. Ha a képernyő előtt ülve nézem a képeket azóta is visszavágyom, egyszerűen gyönyörű volt, de akkor és ott már kezdett aggasztani az egyre hidegebb, vizes zoknim, a jéggé fagyott nadrágszáram, és a lépésről-lépésre fogyatkozó erőm. Minden egyes lépésért meg kellett küzdeni, olyan érzés volt a friss hópaplant törni magam előtt mintha két másik ember kapaszkodott volna mindkét lábamba.

 

Fotó: Konfár Tibor


A Bárnai Nagy-kő felé hosszú szakaszon Nógrád és Heves megye határán, kerítés mellett haladt a túra, folyamatosan hullámvasutazva, de inkább emelkedve, az útviszonyok a vastag hóréteggel karöltve kezdték vészesen apasztani az erőtartalékaimat. Bár nem adtam még fel hogy 'Tarjánig megyek, azért nem sok esélyt láttam rá, pláne hogy olyan zsigeri fáradtságot mint a Bárnai Nagy-kő aljában rám tört már régen éreztem, a magam mögött hagyott 12-13 km folyamatos hótaposás iszonyúan kifárasztott.

 

Fotó: Konfár Tibor


A magas hegyek közt megbújó kicsiny gombászfalu, Bárna behavazott kis templomának tornyát hatalmas megkönnyebbüléssel pillantottam meg, ekkor vettem észre, hogy kívülről a hótól, belülről pedig az izzadságtól vagyok vizes, így aztán úgy döntöttem, hogy a falu közepén lévő Ibolya presszóban átöltözök, és majd meglátjuk...

 

Fotó: Kofár Tibor

 

A törzsvendégek érdeklődő pillantásaitól kísérve, de a pultos hölgy engedélyével vetkőztem kisgatyára, az ott italozó két korosabb hölgy erre már székestől fordult felém, és leplezetlenül bámulták a mutatványt, ezért aztán pillantásaiktól némileg feszélyezve igyekeztem gyorsan befejezni a túl látványosra sikerült zokni-póló cserét. Nem szeretek semmit feladni, ezért nekivágtam a 'Tarján felé induló kék jelzésnek, de a Hármashatár-hegy meredek kaptatóján ismét térd alatt ért a szűz hó, lépésről lépésre haladtam, iszonyú lassan, majd megálltam.

 

Innen már ismét érintetlen, vastag hótakaró borította erdőben vezetett a kék jelzés, már terepjáró-nyomra sem számíthatok, semmire ami a haladást segíthetné, ezért úgy döntöttem, visszafordulok, ezt már nem tudnám világosban befejezni, sőt valószínűleg sehogyan sem. Visszasétáltam hát a faluba, majd elindultam a Mátraszele felé vezető bekötőúton, gondoltam elcsípem a buszt, de azért biztos ami biztos útközben stoppoltam is.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Két státusszimbólumnak is kitűnő, csillogóan új autó szép nagy ívben került ki, "na jól van ezt hagyjuk, majd jön a szelei busz..." gondoltam magamban és abbahagytam a stoppolást. Pár perccel ezután egy igazán szakadt kis autócska kérdés nélkül állt meg mellettem, nyílt az ajtó "szállj be, beférsz?" kérdezte egy borízű, de barátságos hang. Persze hogy befértem...


Salgótarján, egykori acélgyárnál tettek ki alkalmi ismerőseim, akikkel jót beszélgettem az út során, majd az Acélgyári úton, látványosságnak is beillő világháborús betonbunkerek közt sétáltam a város központja felé.
A bárnai egyszerű, erdőből élő emberek jó szándékú segítségével még világosban visszaértem a Salgótarjánba várakozó autómhoz. Hazafelé menet volt időm gondolkozni olyan apróságokon, mint a természet alábecsült ereje, a teljesítőképességünk határai és az egyszerű emberek segítőkészsége, melyeket a mai túrán egytől egyig megtapasztalhattam.

 

Szöveg és fotók: Konfár Tibor

 

 

 

 

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...