Konfár Tibor cikkei

„Lesz még egyszer ünnep a világon”. A négy fal között ücsörögve, a jelvénytartó dobozomban az elmúlt évek szerzeményeit rendezgetve Vörösmarty Mihály szavainak jegyében jött az ötlet, hogy pár mondatban bemutassak néhányat a kedvenc túráimból.

Van egy varázsa, mikor az ember egy szuszogtató kapaszkodást követően ott áll középhegységi magasságban az erdő szélén, és szinte ugyanaz a látvány fogadja, mintha az Alföld kellős közepén bámészkodna: erdők koszorúzta hatalmas rét, lágyan hullámzó füves rónaság, ameddig csak a szem ellát. Ez a Bükk-fennsík legféltettebb kincse, a legendás Nagy-mező.

A zord sziklák rejtett zugaiban a jégkorszakból itt rekedt növények kandikálnak, a fák törzsein fél évszázaddal ezelőtt felfestett kék jelzések mutatják az utat, árnyas, misztikus légkör, érintetlen őserdei hangulat, melyet így tavasszal a mindent átható medvehagymaillat lengedez körül, Bakonykútitól egészen Királyszállásig éppen egy tucatnyi kilométeren: ez a Burok-völgy.

Ózd és környéke finoman szólva sem egy turistaparadicsom, az elmúlt években mégis megszerettem ezt a kissé elfeledett vidéket.

A Bükk-fennsík lábánál időszakosan felszínre törő Vöröskő-forrás felkeresése kiváló program egy kora tavaszi, napsütéses hétvégi napon. A legyezőszerűen zubogó erdei szökőkút csodás látványa mellett azonban volt valami más is, ami miatt emlékezetes marad számunkra ez a ragyogó márciusi nap: a bezártságból kiszabaduló, jókedvűen sétáló emberek életörömének szívet melengető látványától.

Fellegvár, bazárok, bobpálya. Sokáig számomra is csak ennyit jelentett Visegrád. Aztán bakancsot húztam, és egy rövid körtúrával felfedeztem egy római castrumot és az első visegrádi várat, megnéztem a végveszélybe került Salamon-tornyot, majd felkerestem a kissé elfeledett Viktorin-emlékművet, és a visegrádi vár erdő mélyén meglapuló rejtélyes falmaradványait is.

Függőlegesen felugró hatalmas sziklafalak közt kékeszölden csillogó víztükörrel megbújó kicsiny tengerszem, melynek vizében édesvízi medúzák, kárászok élik mindennapi életüket. Joggal gondolja bárki ezek hallatán, hogy valamely határainkon túl eső magashegységben jártunk. Pedig „csupán” a páratlan látnivalók sokaságát felvonultató Karancs–Medves-vidék egyik legszebb gyöngyszemét, a Tavas-bányát kerestük fel.

„Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista.” Szabadidős tevékenységre tökéletesen alkalmatlan időben indulva csupán Rockenbauer Pál legendás félmondata nyújtott némi vigaszt a Badacsonytól Szentantalfáig tervezett túránk első kilométerein. Délutánra azonban a bágyadt téli nap fényében fürdő Káli-medence falvainak Toscanát idéző hangulata minden nehézségért kárpótolt minket.

Pazar útvonalvezetés, párját ritkítóan ötletes tematika, egykori üveghuták helyére települt, megkapóan szép kis falvak, gyönyörű természeti környezet, mindez egy jól megtervezett egynapos körtúrába tömörítve: ez a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet legszebb látnivalóit bemutató, érdekes jelzésű Üvegesek útja.

A Keleti-Mecsek gyöngyszemétől, Óbányától, az ősi Rékavárig bejárt körtúránkon megkaptunk mindent a természettől, amiben reménykedtünk, és azt is, amiben csak titkon bíztunk.

Harmadszor járom már az OKT-t, azt gondoltam, hogy egy rövidke Pilisszentlászló–Visegrád-szakaszon nem érhet különösebb meglepetés. Óriásit tévedtem. Pazar kilátások kápráztattak el, majdnem elgázolt egy komplett vaddisznókonda, a Borjú-főn mellbe vágott egy Wass Albert-idézet, majd végül a visegrádi vár erdőben rejtőző, omladozó falai mellett egy avarban lapuló, elfeledett Mátyás király emlékmű pörgette fel a fantáziámat.

A hideg idő beköszöntével rendszeresen tűnnek fel a neten szebbnél szebb fotók a Tátra hófödte csúcsairól, amelyeket nézegetve felötlik az emberben, hogy milyen jó lenne ezt élőben is látni. Persze a fotók többsége profi géppel készült és utólag megmunkált, viszont egy dolgot nem adnak vissza: azt a fantasztikus érzést, amikor ott állsz a hegytetőn, és a lábaid előtt hullámzik szinte a teljes egykori magyar Felvidék.

A hegység legmagasabb csúcsa, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet uralkodó magaslata, tetején középkori várromok szomszédságában impozáns kilátótorony várja a túrázókat, csodás kilátással. Hatalmas tömbjének árnyékában kicsiny falvak bújnak meg, szebbnél szebb látnivalókkal, Püspökszentlászló vagy Zengővárkony külön-külön is megér egy kirándulást. A Zengő és környéke igazi turistaparadicsom, érdemes felfedezni.

Ez a pusztulásában is fenséges, végtelen nyugalmat és békességet árasztó ligeterdő immár több mint három évtizede zarándokhely a természetjárók számára. Itt minden az elmúlásról szól, mégis valamiféle megmagyarázhatatlan, léleknyugtató hangulat az, amit az évszázados fák elszáradt törzsei közt sétálva érez az ember.

Erdő mélyén, szántók szélén, szétszórt kis tanyák közt bújik meg szerényen, pedig akár a Hősök terén is megállná a helyét. Aszfaltos út nem vezet hozzá, saras, poros földutak futnak az egykori kunhalom felé, melyen immár százhúsz esztendeje áll büszkén, ám mégis kissé elfeledetten a megkapóan szép Hétvezér-emlékmű.

A 90-es években még láncokon kapaszkodhattak fel a bátrabbak a legendás hírű Rám-szakadék vízesésein, ma már létrák segítik az előrejutást, így szinte mindenki számára jól járható az ország leghíresebb szurdokvölgye. Az elmúlt hónapok esőzései szépen kitisztították az itt-ott feltöltődni látszó medret, így egy kellemes családi túra keretében a régi fényében ragyogó Rám-szakadékot járhattuk be újra.

Gyönyörű őszi idő, remek társaság, lelkes túravezető és a Másfélmillió lépés Magyarországon című, mára már legendássá vált sorozat még aktív tagjainak megjelenése igazi turistaünneppé varázsolták az Országos Kéktúra Pilisszentlászlótól Dobogókőn át Pilisszentkeresztig tartó szakaszán a Kéktúrázás Napját.