Konfár Tibor cikkei

Nehéz sorsú iparvidék, káprázatosan szép természeti környezet, Erdélyt idéző tájak, ahol még ma is csodabogár a bakancsos turista. Az ország északi peremvidékén hullámzó Vajdavár-homokkővidék, vagy ahogyan a helyiek hívják, az Óbükk, még ma is felfedezetlen terület a természetjárók számára. A táj egyik legszebb látnivalója a gyönyörű környezetben megbújó Arlói-tó.

Pénteken estefelé, a heti mókuskerékből kiszabadulva három kívánságunk volt csupán a másnapra tervezett kirándulással kapcsolatban. A forróságból menjünk hűvös, erdei környezetbe, legyenek szép, érdekes látnivalók, és végül, de nem utolsósorban, ne kelljen korán kelni. A Dobogókőtől Pilisszentlélekig gyönyörű erdőkben vezető, alig háromórás túra minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult.

A magyar vidék minden fájdalma és szépsége benne van. A tönkretett kohászvárosok sorstalansága porba sújt, de fel is emel, mert megpillanthatjuk a magyar hegyek olyan gyönyörű és érintetlen arcát, amelyről nem is álmodtunk. Túránk a medvesi bazaltvulkánok tövéből indul, hogy az Ó-Bükk érintetlen erdőségein és nehéz sorsú falvain át érkezzen meg a Bükk pazar hegyeinek ölelésében megbúvó Lillafüredre, végül a kohászat egykori fellegvárába, Diósgyőrbe.

Titokzatos római őrtorony maradványai a Csúcs-hegyen, több ezer éves földvár sáncai az Óváron, gejzírkúpok látványos sziklacsipkéi, az utolsó igazi, erdős partszakasz vagy éppen az Apáti-hegyen álló Őrtorony-kilátó csodás panorámája. Vajon ezek hallatán mindenki tudja, hogy hol járunk?

A Kékest mindenki ismeri. A legtöbben felmennek autóval, körülnéznek, és már indulnak is haza, abban a hitben, hogy látták a Mátrát, pedig szinte semmit sem láttak. Ha vennék a bátorságot és belépnének a Kékes évszázados bükkerdejébe, akkor egy kellemes sétával felfedezhetnék a Mátra igazi arcát, az egyik legszebb sziklabércét, a magashegységeket idéző Sas-kőt.

1 / 13

A Kékes környékét koronázó évszázados bükkerdők árnyas sűrűjében

Fotó: Konfár Tibor

Negyvenkét kilométernyi tömény élmény Gyöngyöstől Parádsasvárig a hegység vadregényes tájain, melynek során felfedezhetjük II. Rákóczi Ferenc mátrai kötődésű emlékeit, és megpillanthatjuk a Mátra egy olyan rejtett, ritkán látható arcát, amely csak nagyon keveseknek adatik meg.

Trianonra emlékező túránkon a somoskői vártól indulva láttuk a Tavas-bánya festői katlanját, a zúgó Zagyva folyó bővizű forrását, jártunk gyönyörű erdőkben, alföldi rónákat idéző bazaltfennsíkon, és a piros sapkás kis határkövek mentén végül megérkeztünk Ceredre.

Nógrád megye északi peremén, vadregényes erdők mélyén, a trianoni határ által kettévágott Palóc Olimposz tetején, 727 méteres magasságban áll egy kiszolgált olajfúrótorony, melyről az ország egyik legszebb körpanorámája tárul a kalandozó kedvű kirándulók elé: ez a Karancs-kilátó.

Az egri vár elődjének falmaradványai, több ezer éves bronzkori erőd hatalmas sáncai, egy gigantikus hegyomlás nyomai, az egykori Egri Bükk Osztály évszázados kilátójának romjai, egy felhagyott dolomitbánya sziklafalai, és nem mellesleg a környékre és a Bükk-fennsíkra nyíló pompás panorámák teszik egy igazán izgalmas túra célpontjává a Bükk nyugati kapuját őrző felsőtárkányi Vár-hegyet.

Upponyi-szoros, Damasa-szakadék, Három-kő-bérc, Kalica-tető, Lázbérci-tó – az Upponyi-hegység mélyén megbúvó gyönyörű bércek és sziklaszorosok nevének hallatán még a gyakorlottabb természetjárók közül is akad, aki felkapja a fejét, és elgondolkozva állapítja meg: itt bizony még nem jártam.

A páratlan szépségű Karancs-Medves-vidék szívében, a salgói várhegy tövében évtizedek óta omladozó, szép emlékű Dornyay turistaház, hazai turistaházaink egyik utolsó mohikánja annyi más társával ellentétben úgy tűnik, megmenekült a pusztulástól.

Nógrád megye északi peremén, a szlovák határ mentén, a Cserhát lankái és a Mátra bércei által körül ölelt vulkánok tüzében született gyönyörű hegyvidékünk, amely az egykoron benne tanyázó nagyvadakról kapta nevét: ez a Medves-vidék.

Fent ülünk a felhőkkel kacérkodó, tar homlokú hegytetőn. A világ összes gondja odalent maradt, átölel a csend, melyet csupán a bozótosból felcsendülő, vidám madárcsicsergés tör meg olykor-olykor.

„Lesz még egyszer ünnep a világon”. A négy fal között ücsörögve, a jelvénytartó dobozomban az elmúlt évek szerzeményeit rendezgetve Vörösmarty Mihály szavainak jegyében jött az ötlet, hogy pár mondatban bemutassak néhányat a kedvenc túráimból.

A Bükk hegység déli peremén őrt álló hatalmas „kövek” tövében, Felsőtárkány közelében, egy erdő borította völgy ölén kora tavasszal egy igazi kuriózum várja az erre járó szerencsés kirándulókat: a hóolvadás után időszakosan feltörő, szívdobogtatóan szép látványt nyújtó Vörös-kő-forrás.