A törölköző és az ágynemű alap, de laminált padlót is loptak már

A vendégek szeretnek több csomaggal távozni a szálláshelyről, mint amennyivel érkeztek. Tízből kilenc szállásadót ért már kisebb-nagyobb lopás - derül ki az Év Szállása verseny megbízásából készült kutatásból. Búvárszivattyút, indukciós főzőlapot és perzsa macskát is vittek már haza nyaralók.

Szerző:
Szállás.hu
2016. augusztus 24.

A vendégek szeretnek több csomaggal távozni a szálláshelyről, mint amennyivel érkeztek. Tízből kilenc szállásadót ért már kisebb-nagyobb lopás - derül ki az Év Szállása verseny megbízásából készült kutatásból. Búvárszivattyút, indukciós főzőlapot és perzsa macskát is vittek már haza nyaralók.

A vendégek által elkövetett lopás általánosnak mondható a hazai szálláshelyeken. A Szallas.hu által az Év Szállása verseny keretében készített felmérés szerint a deficit jellemzően nem túl jelentős: a vendéglátók közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az „elcsomagolt dolgok” miatt keletkezett kár értéke legfeljebb 5000 forint volt egy szobára/apartmanra vetítve az előző szezonban.

 


A meglovasított holmik listáját a törölközők, evőeszközök és az ágyneműk vezetik, azonban vannak kirívó esetek is: a válaszok alapján a szálláshelyek körülbelül 10 százaléka szenvedett már jelentősebb anyagi kárt, mely a 20 000 forintos értéket is meghaladta. „A nagyobb veszteséget általában a tévékészülékek vagy egyéb műszaki cikkek eltulajdonítása okozza. Egyik partnerünk arról számolt be, hogy az indukciós főzőlapot bontotta ki, majd vitte magával a nála éjszakázó. Az értékesebb tárgyak sorában akadnak még különlegesebbek is: tűnt már el Tiffany-lámpa, Herendi padlóváza, de volt, hogy a felújításhoz előkészített 15 négyzetméternyi laminált padló pótlásáról kellett gondoskodnia a szállásadónak” - ismertette az eredményeket Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.

 


A szálláshelyek túlnyomó többsége tudomásul veszi a jelenséget, nem szólítják fel a vendéget az eltulajdonított ingóság visszaszolgáltatására. „A házigazdák szerint a szolgáltatásuk ezzel jár, költségként leírják a veszteséget” - tette hozzá Pálinkás János. Csak minden 5. szállásadó vezet feketelistát azokról, akik korábban megkárosították, s a jövőben már nem látják őket szívesen. A nagy értékű rongálás vagy lopás ugyanakkor akár feljelentést is vonhat maga után, de a turisták beismerés helyett jellemzően tagadnak, ha távozásukkor rajtakapják őket. 

 

 

Extrém példák arra, hogy milyen tárgyakat loptak el a vendégek
• 15 m2 laminált padló
• 4-5 mázsa tűzifa
• szállástulajdonos télikabátja, csizmája
• állófogas
• állólámpa
• búvárszivattyú
• elemek a távirányítóból, faliórából
• fűnyíró
• indukciós főzőlap
• hűtőgép
• kondigép
• kosárpalánk
• leander, kerti virágok (kiásták)
• létra
• mennyezeti tükörgömb
• mobilklíma
• műholdas adó-vevőegység
• napozóágy
• perzsa macska
• porszívó
• puff
• szőnyeg
• televízió
• tésztakészítő gép
• WC-kefe
• WC-tartály
• WC-ülőke aljáról a műanyag csavarok

 

 

 

Cikkajánló