MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Badacsonytól Diszelig

Három hegyen át, így csodálatos panorámákkal övezett ösvényeken visz az út Badacsonytól az Országos Kéktúrán: a Balaton-felvidék boraitól vulkáni kúpokon át kilátókig és egy mosogató csapteleppel felszerelt, napelemes kutyaólig élvezhetjük a programot.

Csütörtökön munka után autóval mentem fel Budapestig, majd onnan a Kék Hullám nevű, egyszerre sebes és InterCity (!) vonattal Badacsonyra. (Nem, a vonat nem a Balatonba fulladtak emlékét őrzi.) A hegy oldalában volt a szállásom, a Kisfaludy utcában található Majsa Irén vendégházban. (Egyszerű berendezésű, rendszerváltás előtti időket idéző szállás, egy éjszakára ott aludni tökéletes, de luxust ne várj.)

 Pénteken olyan korán felkeltem, hogy már a napfelkeltéről is tudtam képeket készíteni. A ház teraszáról szép a kilátás, a Balaton túlpartja még hajnali ködben úszott. Azért ilyen mozi mellett reggelizni sokkal jobb, mint egy bárgyú politikai műsort nézve.

 

 

Lesétáltam Badacsony vasútállomásra, de a vonat úgy negyed órával előtte ment el, úgyhogy maradt időm még egy második reggelire is (jó hobbit módjára), aztán pedig a vasútállomás melletti megállóból átbuszoztam Badacsonytördemic-Szigliget bejárati útig. Onnan már csak egy rövid séta a vasútállomási bélyegző, majd a házak között fel a hegynek.

 

Fotó: Papp Géza

 

A szőlők között emelkedve időnként érdemes visszapillantani. Szép kilátás nyílik a Szent György-hegy felé, a távolban Tapolca is feltűnik az Y-házakkal. Feljebb elértem a Dongó-kutat – először egy pincelejáró-szerű bejárattal, pár lépéssel feljebb vasbeton kerek kúttal, de le van zárva, mert a vize nem iható.

 

Feljebb egyszer csak felbukkant balra egy terméskőből kirakott lépcsősor – innen indul a Bujdosók lépcsője.

A 464 lépcsőfokból álló lépcsősor 1935-ben épült és II. Rákóczi Ferenc rodostói éveit idézi fel. (1935-ben Rákóczi-emlékévet tartottak a kuruc vezér halálának kétszázadik évfordulójára, ekkor épült a Rodostó Turistaház és a lépcső.) Pihenőkkel elválasztott szakaszait a kuruc kor nevezetes személyeiről nevezték el, sorrendben így haladtam felfelé: Zrínyi Ilona, Lorántffy Zsuzsanna, Csáky Krisztina, Mikes Kelemen, és legfelül a Czinka Panna pihenőhely. Közben érintjük az újra megnyitott Rodostó Turistaházat is.

 

Fotó: Papp Géza

 

Tipp: A Mikes Kelemen pihenőnél térjünk ki oldalra, szép kilátásban lehet részünk a nagy szikladarabokon állva.

Ezután az út már nem kapaszkodik tovább lépcsőkön, hanem kitér oldalra. Itt kilátópontok egész sora következik, lehet válogatni, hogy melyiknél pihenjük ki a kapaszkodót. Az egyiknél Mária Henrietta belga királynéról emlékezhettem meg, aki 1871-ben vígan danolászott és gitározott itt jókedvében. Eggyel arrébb padokat tettek ki, csodás kilátás mellett ülhettem le. Tovább haladva hamar elértem a Balaton-partról is látható Ranolder-keresztet.

 

Fotó: Papp Géza 

 

Az egymásra helyezett talapzatok miatt elég bizarrnak hat a kompozíció, mintha teleszkóposan összecsukható lenne az egész, de a tövében érdemes elidőzni, mert egy csomó régi feliratot véstek a talapzatába.

 

Fotó: Papp Géza

 

Éjszakára napelemes rendszerrel világítják ki a keresztet, alatta pedig egy szélesebb kilátóterasz található. Itt nagylátószögű, és erősebb zoom objektívvel is el lehet időzni, van bőven fotótéma. Kinéztem jobbra Szigliget és kikötője felé, lenézve megkerestem a szállásom épületét, és a korábbi posztban már említett Laposa pincészet modern íveit.

 

Fotó: Papp Géza

 

Nekem innen tetszett a legjobban a kilátás, de van még egy kilátópont, az Egry József-kilátó, ami nem egy magas épület, inkább csak egy lapostetős, teraszos „izé”. A terasznál balra elkanyarodik a K jelzés, bementem a fák közé. Fentebb egy sziklaáttörés tetején egy kopott emléktábla hirdette Dr. Jugovics Lajos vulkanológus emlékét, aki sokat küzdött azért, hogy Badacsony hegyét ugyan ne bányásszák már el.

 

Fotó: Papp Géza

 

Lejjebb egy pici kitérőt érdemes tenni a Hertelendy Ferencre emlékező pihenőhöz, innen ugyanis a másik irányba, Ábrahámhegy és a Balaton felé nyílik remek kilátás.

 

Fotó: Papp Géza

 

Visszatérve a kékre tovább emelkedik az út, a kék háromszög jelzés becsatlakozása után már a csúcstámadás következik. A Badacsonyi elágazás nevű kereszteződésben egy üresen álló pici kunyhó áll, e felett nem sokkal egy hibás új táblát találunk, ami három irányba is kék jelzést mutat, elfeledkezve arról, hogy a kilátóhoz az utolsó 80 méteren a kék és piros háromszög jelzések visznek, nem az országos kék.

 

A rövid kitérő persze kötelező, muszáj volt felmennem a 2011-ben emelt Kisfaludy-kilátóhoz is.

 

Fotó: Papp Géza

 

Kilátás csak a legfelső szintjéről nyílik a jókora fák miatt, de megéri felmenni, mert gyönyörűen körbe lehet látni. Innen érthető meg a legjobban a környék hegyeinek földtani története, ahogy egymás után sorakoznak a középen felmagasodó sziklafalú, kétoldalt lankás szőlősökkel teli hegyek a Szent-György-hegytől a Csobáncig.

 

Fotó: Papp Géza

 

Előre is nézhetünk, hisz a Balatonnal szembe eső irányban már látszik a két további megmásznivaló: előttünk Gulács hegye, jobbra mögötte Káptalantóti, a Gulács mögött balra Csobánc hegye, tetején a várrommal.

 

A kilátóból visszatérve a kékre hamarosan lejteni kezdett az út – elindultam a hegy túloldalán lefelé. Egy-két kanyar után egy sziklásabb részhez értem. Az oldalt fallal támasztott út a 2011-ben felújított Kőkapu, ahol egy kőtengerbe vájt úton ereszkedtem le. A leírások szerint innen remek a rálátás a sziklafal bazalttömbjeire, de a sűrű növényzet miatt én ebből semmit nem láttam.

 

Lejjebb egy sorompóhoz érve elkanyarodik az út balra. Ezután nem sokkal ismét szőlőskertek közé értem, mondhatni már a szokott séma szerint, mint minden itteni hegy alsóbb részein. Itt jobban kell figyelni a jelzéseket. A Köböl-kútban csalódnom kellett: már nem ad vizet, a kereszt melletti egyik fába viszont hatalmas darazsak fészkelték be magukat. Elkanyarodik az út, figyeljük a jelzéseket. Az aszfaltút előtti szakaszt nemrég elegyengették, egészen sima földúton jöhettem le. Az autóúton 2x2 sávon kell átkelni, óvatosnak kell lenni.

 

A Gulácsra felkapaszkodó út már nem olyan gyilkos, mint a Badacsonyra vezető. Egyrészt, mert a Badacsony 438 m, a Gulács már csak 383 méter magas (Csobánc: 376 m); másrészt pedig a tetejére ugyan felmegy egy kék háromszög jelzés, de csak a közepe táján van némi kilátás, a hegy tetején csak fák vannak, kilátás nincs. Én ezt a kék háromszöget így ki is hagytam, kilátásból így is volt bőven elég a nap során. A kékhez hamarosan csatlakozott a zöld jelzés is. Ahol teljesen ellaposodik már az út, és egy kis tisztás nyílik, nézzünk vissza – ritka látvány a Badacsony hátsó oldala az egykori kőbányával.

 

Fotó: Papp Géza

 

Az országútra kiérve jobbra egy idő után feltűnik az Istvándy pincészet bejárata a Tóti-hegy aljában, ide is be lehet térni enni-inni, akár szállást is tudnak adni. Én inkább bementem Káptalantótiba.


Káptalantótiban a Reál boltban csak tartós élelmiszert árulnak, szóval nagyon szegényes a kínálat. Kicsit tovább, a Kert büfé sárgára vakolt épületében van a bélyegző, itt legalább a fagyasztóból elő tudtak kapni mirelit melegszendvicset, pizzát. A falu temploma egészen egyedi homlokzatú, egy kicsit egy indítóállványra helyezett, kilövésre kész űrrakétára hajaz. Ne felejtsük el megnézni a lépcső tövének két oldalán az „árányozott” szobrokat, valami elképesztőek!

 

Fotó: Papp Géza

 

Eddig a Badacsonyi utcán jöttünk be, a templom előtti tértől Csobánc utca néven halad tovább az út. Ezen egyenesen hagytam el a falut, egészen az út végéig, ahol egy keresztnél kell jobbra kanyarodni, majd pár száz méter után balra, le az aszfaltútról. Itt már felbukkant Csobánc várának romja az orrom előtt. A szőlősbe érve óvatosan kell menni, figyelni kell a jelzéseket. Egy balkanyar után külön kis tisztáson találtam meg a Vár-kutat. A régi kút le van zárva, de mellette egy napelemes kutyaólból gombnyomásra jön a víz – egy mosogató csaptelepből. Olyan szép ez az összeállítás, hogy egy szürrealista sem álmodhatna ennél érdekesebbet.

 

Felfelé haladva egyre keskenyedik az út, és egyre kopaszabb a hegy. Viszont egyre jobbá válik a kilátás, amíg végül el nem érjük a hegy tetejét. Itt keskeny, néhol már leszakadó ösvény vitt el a várromig. Innen szépen vissza lehet nézni a már bejárt útra, Gulács és Badacsony felé.

 

Fotó: Papp Géza

 

A vár közvetlen környezete elég elhanyagoltnak tűnt, felnőtt a gaz, kidőlő félben vannak az információs táblák, és elkelne még néhány pad és irányjelző tábla is.

 

Fotó: Papp Géza

 

 

 

Fotó: Papp Géza

 

A várat a hegy túloldalán kell elhagyni, de a hegy oldalában tekergő szűk ösvény hamarosan visszakanyarodik, esélyt adva arra, hogy még egyszer ránézzek az egyre távolabbra eső Balatonra a hegyeken túl.

 

Fotó: Papp Géza

 

Hevenyészett lépcsőn kanyarodtam vissza az úton, így viszont pár perc múlva már Diszel felé nyílt remek kilátás.

 

Fotó: Papp Géza

 

Az út hol erre, hol arra kanyarodik, így nem annyira meredek lefelé. Lejjebb érve egy romos kőépületet pillantottam meg. Ez a „Rossz templom”. Falai, tetőoromzata még áll, de tető már nem fedi.

 

Fotó: Papp Géza

 

Ha innen akár jobbra, akár balra indulunk tovább a templom alatt, a zöld jelzésre tévedünk át. Ehelyett menjünk vissza pár tíz métert, majd balra vessük be magunkat a gazos ösvényre ott, ahol egy fán kék jelzést látunk. Az aljánál becsatlakozik a zöld jelzés is, onnan már egészen jól járható az út. Kicsivel lejjebb egy jobbkanyarnál kellett még figyelni, de azért jól tudtam haladni. Siettem is, így az aszfaltútnál elhagyva a kék jelzést, időben beértem Diszelre. A kőhídnál jobbra felbukkant az Első Magyar Látványtár. Diszel nem esik a kéktúra vonalára, de itt volt szállásom, így kitértem. És ha már kitértem, betértem a Látványtárba, ahol évente új tárlat várja az egykori Sztankovics-malomból átalakított galéria látogatóit.

 

Fotó: Papp Géza

 

Innen még visszasétáltam a kereszteződésig, a Derkovics utca-Szabó Ervin utca sarkánál beültem a kocsmába. (Színvonalas hely, gyönyörű cserépkályhával, jó kis kerthelyiséggel, csak sajnos enni nem nagyon lehet semmit.) A szállásom a Kéknefelejcs vendégházban volt a Babits utcában. A tulaj bácsi a pince feletti szobáig tartó úton olyan dumát nyomott le János apánkról és a rendszerváltás utáni időkről, na meg Napóleonról és a történelemről, hogy pislogni alig bírtam. De már nem is érdekelt annyira, akkor már aludni akartam. A szállást egyébként most újítgatják fel, szóval egyre jobb lesz, az alatta levő pincében pedig a ház urának borát is meg lehet kóstolni, vagy akár vásárolni.

 

Fotó: Papp Géza

 

 

Képek és szöveg: Papp Géza – kektura.blog.hu

 


Az előző szakaszról itt olvashatsz.




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. július
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...