Megnéztük, milyen a Balaton-kör bringával

Röviden: kritikán aluli. Aki pedig a hosszabb verzióra is kíváncsi, kattintson a képre az élménybeszámolóért!

Már jó ideje évente egyszer, leginkább a sportteljesítmény kedvéért körbetekerem a Balatont, egy nekifutásra behúzva a nagyjából 200 kilométert. (Ami útvonaltól függően lehet hosszabb is, rövidebb nem igazán). Időben mindez 10-12 óra szokott lenni országúti bicajjal, kényelmes, de haladós tempóban, nekem legalábbis.

A balatoni nyári őrület miatt tavasszal vagy ősszel a legjobb menni, ilyenkor az idő is barátságosabb, de arra is készülni kell, hogy nem feltétlen fér bele a program a nappali órákba.

Egy másik megközelítés nyáron, de éjjel tekerni, amikor már elfogynak a bringaúton dülöngélő turisták, a nap sem öl meg, béke van és nyugalom. Mióta egyszer kipróbáltam, azóta nagy kedvencem ez a műfaj, ráadásul a nappalt is értelmesen el lehet tölteni a tónál, pl. az éves vasúti retróhétvége vonatos felhozatalának fotózásával.

Idén július első hétvégéjén eljött a retróhétvége ezzel együtt a tókerülés időpontja. Itt jön be a másik stresszfaktor: biciklivel főszezonban a Balatonra vonatozni nem olyan élvezetes, elég, ha csak a várható tömegre gondolunk. A kiszámíthatóság jegyében úgy döntöttem, hogy már itthonról tekerek, lecsorgok a Bubán, megkerülöm a tavat, aztán meglátom, hogy maradok-e, vagy hazaoldalgok az első alkalmas vonattal.

Kanyargó emelkedő a Bubán Etyek után

2 / 15

Mivel nem voltam időhöz kötve, kényelmes szombati reggeli és készülődés után 10:30-kor pattantam nyeregbe. Budaörsig átgurultam a városon, majd ott rátaláltam a Buba tüköraszfaltjára, amin kis túlzással suhantam is a nagy tó felé a tűző napsütésben. Rendkívül meleg volt, az emelkedők pedig sokat kivesznek itt a kocabringásból, fogyott a folyadék rendesen, de hát nyár van, semmi meglepő.

Az etyeki domb és a kajászói fekvőrendőr-szörny túlélése után hamar Velence határán találja magát az ember.

Az első nagyobb pihenőt és lakomát Székesfehérváron, egy szupermarket parkolójában tartottam. A városon, mint kés a vajon mentem át, bár nem a Buba kijelölt útvonalán, hanem a főúton, ahol csekély volt a forgalom. Akarattyáig eseménymentes volt az út, szerencsére a nap is lejjebb adott gyilkos erejéből. Mire megérkeztem a Balatonra, azért rendesen leszívott az út, pedig még csak 130 kilométernél jártam, úgy 200 km és fél nap még hátra volt. Ezúttal az északi part felé indultam el a délutáni nyaralós csúcsban.

Balatonakarattya már délután

8 / 15

Füredre a kékórában értem, Zánkára éjjel 11-kor, közben a lelkesedésem már igencsak kezdett elhagyni, mert szó szerint verte szét a hátsómat a balatoni bringakör ócska állapotú aszfaltja. A ,,legjobbak” azok a hosszú-hosszú kilométerek, ahol 10-20 méterenként fel van vágva az aszfaltcsík, kettőt sem tud tekerni az ember a következő orbitális döccenésig. Demoralizáló, erre az útra már nem jó az országúti bicaj.

Balatonfüred, szemben Tihany

9 / 15

Mire leszállt az éj és elfogytak a népek, némi bliccelést is megengedtem magamnak: Badacsonytomajtól Edericsig a 71-es úton haladtam, ez sokat javított a hangulatomon. Innen viszont a kedvenc szakaszomon újra a bringautat követtem, amelyen több, pár száz méter hosszú szakasz is zsír új, igazi bringasztráda, széles, felfestett és teljesen sima. Keszthelyen feltűnés nélkül haladtam át, Fenékpusztán most nem álltam meg, így érkeztem meg a déli partra, ahol már másfajta kihívások vártak.

A déli parton ritka a dedikált bringaút, a kis forgalmú utcákon az útminőség összességében sokkal jobb, mint az északi parti bicikliúton.

A fonyódi vasútállomás ivókútjának meglátogatása igazi szertartás, itt húsz éve mindig megállok, most sem tettem másként. Közben elkezdett világosodni, az idő viszont kevésbé volt kecsegtető: előbb elcsöppent pár szem eső, majd talán Szárszó környékén rendes zápor kapott el. Már megjelentek az első sportolók, bicajosok, görkorisok, futók, mindannyian beálltunk egy-egy fa alá, hogy kihúzzuk nagyjából szárazon.

Az ikonikus ivókút Fonyódon

11 / 15

A pihenés ilyenkor elég jól esik, visszaülni a nyeregbe már kevésbé. Főleg fejben dől el a folytatás, a lábak bírják, így rutinból megyek tovább. Siófoknál aztán elfogy a csapadék, majd a felhő is, és elkezd kisütni a nap. Az idő melegszik, a páratartalom végtelen, a levegő nagyon sűrű, de már látótávolságban van a túra vége.

Ez éltet, meg a fantasztikus balatoni panoráma a világosi emelkedő leküzdése után.

Mire befutok újra Akarattyára, már semmi kedvem maradni, nagyon elfáradtam. A Bubán a napsütésből, a Balaton-körön a rémes útminőségből volt sok, így az első lehetséges vonattal hazamentem.

Siófokon most a rendezőben álló tehervonat volt a legszebb

13 / 15

Mérleg: 332 km, kb. 1600 m szint, 22 óra az indulástól a vonatig, amiből kb. 19-et töltöttem nyeregben, így alig 18 km/h-s átlag jött ki az útra. Zsírégetésnek jó volt!

Kapcsolódó cikkek