Keresve se találtunk volna szebb és kényelmesebb terepet egy könnyed, beszélgetős kiránduláshoz. A terv ugyanis csak annyi volt túratársammal, mozogjunk egy kicsit a szabadban, tehát a díszlettel kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaink. Ennek ellenére a térképen sebtében kiszemelt útvonal és az időjárás elegye látványos túraélményt hozott, bemutatva a sokarcú Cserhát békés vidékét, csendjének változatos formavilágát. Annyi számítás azért volt a dologban, hogy Alsópetényben egy kiváló fogadó üzemel, melynek remek főztje bármilyen túra végére tökéletes pontot tesz. Ennek tudatában indultunk el a sárga jelzéseken, hogy aztán a Kő-hegyen át Legénd távlatokat engedő határába érkezzünk, majd Romhánynak vegyük az irányt, s onnan az Országos Kéktúra jelzésein a Prónay-kilátót is érintve térjünk vissza kiindulópontunkra.

Alsópetényről a Prónay-kastély mellett elhaladó sárga négyzeten indultunk útnak. A napjainkban hotelként üzemelő barokk stílusú épület mögött már az erdő várt ránk, illetve a pecások számára elkerített Cser-tó kellemes közege. Az első lépések és a társalgás friss hevében még nem nagyon törődtünk a tájjal, holott már a 25 km-es út elején is érződött, hogy emlékezetes sétában lesz részünk.

Nem ismeretlen számunkra a cserháti táj, de az Alsópeténytől keletre húzódó Kő-hegyen még egyikünk sem járt. Ennek a 422 méteres magaslatnak a nyergébe visz fel a sárga négyzet, ahonnan már a Forgács Péter emlékútnak nevezett sárga sáv jelzés vezet végig a keleti oldalában némi panorámát is engedő erdős platón. A keresztel jelölt hegytetőtől pár lépésre pihenőhely szegélyezi az utat, a padok mellett pedig egy mutatós csertölgyön kopott tábla és koszorú emlékezik a fiatalon elhunyt Forgács Péterre, aki nemcsak a Palócföld szerelmese volt, de a természetjárás területén számos közösségnek volt építő és alkotó motorja.

Miután megcsodáltuk a Kő-hegy panorámáját – amiért le kell térni a jelzett útról – széles dózerúton trappoltunk a Legénd felé leágazó sárga háromszög jelzés felé. Komfortos menetünk a jelzésváltás után meredekebb ereszkedésbe kezdett. Néhány bedőlt faakadály, a hegylábnál pedig csalános világított rá addigi jó dolgunkra: beszélgetésbe merült szellemünk idáig máshol járt, csak most kezdtünk el foglalkozni a minket körülvevő környezettel.

A földvár sáncait rejtő Bekavár magaslata alatt kiverekedtük magunkat a rövid szakaszon felnövő dzsumbujból, kisvártatva pedig szántók és kökényes mentén haladtunk a tágas égbolt alatt. Ekkor kezdtük el kapizsgálni, hogy különleges nap a mai. Bár a kirándulásunk időpontját az időjárás-előrejelzés szerint tudatosan választottuk meg, arra nem számítottunk, hogy a megfelelő klíma mellé látványos felhőtáncot is kapunk, ami az egész tájékon különleges fényviszonyokat eredményezett.

A tájat megfestő fellegek üdítő varázslata egycsapásra felvillanyozott minket. Felébredt bennünk a kreatív természetjáró: letértünk a jelzett útról, hogy a dűlő kaszálóján még jobban átélhessük az ég és a föld összeérését, és persze kiderüljön, akadályok nélkül át tudunk-e vágni a Legénd határában álló kilátóhoz. Kisvártatva fel is bukkant a torony, de az ágas-bogas kökényen való átkelést nem kerülhettük el.

A kilátó melletti pad viszont jó szolgálatot tett, uzsonnázásra csábított minket, mielőtt a sárga kereszten folytattuk a dűlő gerincén haladó utat. Néha ki-ki bukkant a Nap, de fénye most nyarat meghazudtoló módon nem a kánikula remegő sárgaságával töltötte meg a teret, mozgalmas jövés-menésével tavaszi élénkséget idézett.

Elhagyva a dűlőt porzó földúton és enyhe emelkedéssel tértünk be az erdő lombsátrába. Bár tapintható volt a szárazság, a fények tarkasága és a hőmérséklet sem emlékeztetett a nyár nyűgös mivoltára. A fránya kullancslegyek azonban nem mulasztottak, ők mindent megtettek az évszak hirdetéséért, ez ellen pedig a magunkra fújt rovarriasztók sem voltak hatásosak.

A Három-hányás közelében futnak össze a turistautak. Innen ismét a sárga sávon közlekedtünk Romhány felé, mondhatni békés eseménytelenségben. Az út kényelme idővel tölgyesből akácosba váltott, majd kilátást is engedett a dombok között megbújó községre, amely több módon is őrzi Rákóczi Ferenc emlékét.

Betértünk Romhányba és a Rákóczi utcán a település délnyugati sarkába igyekeztünk. Itt, a Kastélyka-dűlő tetején áll ugyanis a környék nevezetessége, Rákóczi törökmogyorófája, ami sajnos már nem csupán a szabadságharc vezérére, hanem a múlandóságra is emlékeztet.

A romhányiak 300 éves ikonikus fája három éve még terebélyes lombkoronával bírt, mára teljesen kiszáradt. Csupasz, élettelen állapotában is tekintélyes látványt nyújt, mintha szoborrá avanzsált volna. Igaz, ebben a formájában már aligha fog több száz évig létezni.

Múlton és jelenen eltűnődve néztük a hatalmas facsontvázat, majd figyelmünket távolban zajló események kezdték elvonni. A távlatokat engedő dűlőről nem csupán Romhány házaira lehetett rálátni, a Börzsöny markáns vonalai is látszottak, amelyet éppen vihar ostromolt. Az égbolt palettáján körülöttünk is egyre vadabb színeket kevert ki időjárás, kilátásba helyezve egy nagyobb zuhét, de végül, mint kiderült, ettől hiába tartottunk.

Zord, ugyanakkor látványos felhőkkel kísérve tértünk rá a kéktúra ösvényére, ami a Romhányi-erdő elegyesében vezetett. Enyhe emelkedésben és a fák csendjében akadtunk rá az út mentén található emlékkőre: Balázs Ádám posztumusz hadnagy táblájára. A tragikus eset 2016-ban történt: az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei mentesítési feladatokat láttak el, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos bomba hatástalanítás közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsérült. Balázs Ádám Romhányban született, itt, az erdőben állított neki emléket.

Köröttünk a nógrádi táj dimbes-dombos vidéke terül el, benne számos településsel. Észak felé tekintve átlátunk a szomszédos Felvidék vonulataira, feltűnik a Selmeci-hegység jellegzetes csúcsa, a Szitnya, de tiszta időben távolabbi szlovák magaslatok is megpillanthatók.

Valamivel nyugatabbra fordulva a Börzsöny emelkedik ki a tájból, ettől délebbre pedig a Visegrádi-hegység, a Pilis, majd a Naszály tömbje figyelhető meg. Délnek tekintve már a Gödöllői-dombság Cserháthoz hasonló dombvidéke hullámzik, keleti irányban a Szanda-hegy kettős csúcsa látszik, távolabb pedig a Mátra és a Karancs tömege húzódik.

A toronyból nyíló látvány szabad szemmel is lenyűgöző, de az ingyenesen használható távcsővel olyan apró pontokat hozhatunk közelebb, mint a tőlünk keletre feltűnő Szandavár romja vagy a becskei Sztúpa fehéren világító szentélye.

Túránk során nem először találkoztunk a Prónay névvel, ezért túratársammal találgatni kezdtünk, vajon ez a családnév azonos-e az egykori Rongyos Gárda vezetőjének nevével.

Eltelve a kilátással, idővel túránk kiindulópontja felé vettük az irányt, miközben a 20. századi történelem vitatott eseményeiről folytattunk eszmecserét. Alsópetényig még három kilométert gyalogoltunk folyamatos lejtmenetben, elhaladva az épp felújítás alatt álló Kékesi vadászház mellett, egy ponton pedig csodás kilátás nyílt az alattunk megbúvó kis településre.

Alsópetény egyik nevezetességét még 2014-ben tett kéktúrám során ismertem meg. Éhes vándorként tértem be a falu fogadójába, ahol egy egyszerű rántott sajtot kértem vegyes körettel, helyette fejedelmi gasztronómiai élményben részesültem. Rég jártam már itt, de nagyon bíztam benne, hogy a színvonal nem változott. Már csak azért is, mert túratársamnak nagyon beharangoztam a dolgot. Elégedetten jelentem: minden a régi! Számomra egy ilyen hely a mai, gyorsan változó világban már-már érzelmi oázis, ahol a nosztalgia mellett nívót is kapunk.

Na, de hogyan jön a vendéglátóhely neve a nádorrá lett híres jogtudósunk legfőbb alkotásához? Nem kell sokat kutakodnunk, hogy a település történelmében ráakadjunk Werbőczy István nevére, aki 1507-ben lett a település birtokosa, és aki itt írta a Tripartitum (magyarul Hármaskönyv) nevű törvénykönyvet, amely a korabeli Magyarország jogi szabályainak és szokásjogának rendszerezett gyűjteménye, írásba foglalása volt. Ennek emlékét őrzi a latin feliratú Werbőczy-gúla is, amit Gyurcsányi Ignác felesége állíttatta 1791-ben a templom, illetve a különálló harangláb mellett. Túránk záróakkordjaként még felsétáltunk az étteremtől pár lépésnyire található emlékműhöz, körbesétáltuk a templomot is, majd elégedetten állapítottuk meg, hogy szolidnak tervezett kirándulásunk élményekben gazdag túraprogramként vonul be személyes történelmünkbe.