MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.08.29. 13:19,   Szöveg: Gombos Kálmán,   Fotó: Gombos Kálmán

Bakonyi teljesítménytúra az utolsó nyári melegben

Változatos, vadregényes vidéken sok-sok látnivalóval fűszerezett teljesítménytúra vezet végig az Öreg-Bakony jellegzetes tájain. Ötven kilométeren keresztül nemcsak ezekkel, de megannyi kihívással is találkoztak a vállalkozó kedvűek. Mindezt pazar ellátással és kiváló rendezéssel tették még felejthetetlenebbé a szervezők.

A Magas-Bakony 50 a sokadik túrám, amit Bakonybélről indítok. Hogy ez a „Bakony fővárosa”, természetesen vitatható, kiváltképp, hogy faluról van szó (amúgy Zircet tartják annak). Pompás környezete és ideális fekvése szerintem mindenképpen alkalmassá teszi erre. Két Zolival, barátommal és öcsémmel együtt érkezünk ide, és mindhárman az ötvenes, maxi távot választjuk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A legkorábbi, fél hetes időponthoz képest jó fél órával később tudunk indulni (így is négykor szólt az ébresztő). A nevezés és a rajtolás a BKTE-től már megszokott módon, azaz kb. fél perc alatt történik meg. Az idő egyelőre remek, de tudjuk, hogy komoly meleget jósolnak mára, a nyár utolsó szombatja méltóképpen szeretne búcsúzni. Ehhez mérten meg is húzzuk lépteinket – és egyébként is megpróbáljuk megjavítani a tavalyi 9:16-os remek időnket. Igaz, öcsém dünnyög valamit a kihagyott hat hétről, amit túra nélkül töltött, ő nem ennyire derűlátó.


Elhagyjuk a falut (közben súroljuk kicsit az OKT vonalát is), és rátérünk a kék keresztre. Ez már a Gerence völgye. Pár méternyire megyünk csak a patak partján, bal kéz felől pedig komoly magasságú és meredekségű emelkedőket kísérünk. Így igazán „vadregényes” benyomást kelt, amit tovább fokoznak a kidőlt fák vagy a néhol rézsűs gyalogút, amit gondos kezek egy helyen kötéllel is jónak láttak biztosítani. Aztán tájékoztató táblák, tűzrakó hely és esőház bukkan fel. Ellenőrző pontra érkezünk, a Gerence pihenőhelyhez. Az első EP-n szinte soha nincs ellátás, csak pecsételés. Ismerve a rendezőket, mégsem lepődök meg: 5,2 km-nél terülj-terülj asztalkám fogad.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A szőlő nagyon finom (és nem „műanyag”), egy kocka csoki is lecsúszik. Rátérünk hamar a piros sávra. Át a hídon, majd pár méternyit visszafelé, az úton, aztán letérés balra, ami itt azt jelenti, hogy felfelé kell menni. Lépcsősoron melegíthetünk be, és ez egyúttal jelzi is a következő kilométerek meghatározó irányát: fel, fel. Egyenesen az egész Bakony legmagasabb pontjára, a 709 méter magas Kőris-hegy tetejére. Mindvégig a Közép-Dunántúli piroson, amit Rézbükki útnak hívnak, de Boroszlán tanösvényként is ismerem.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Gyönyörű szép szakaszokat hagyunk el, a kilátás általában korlátozott a fák között, de a távolság és a mélység érzete így talán még izgalmasabb, érdekesebb. A tempónk jó. Talán túlzottan is: egy-két kilométerenként rá-ránézek az órámra, és szándékosan lassítok, mert ez így sok lesz a jóból.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Az aszfaltos szerpentin is igen hamar elénk kerül, ami biztos jele a közeli csúcsnak. Öcsém megnézi az itinert: nem, itt már nem a piros, hanem az OKT a mérvadó. Ennek megfelelően korláton át, korláton vissza vezet az út, ami jóval meredekebb, technikásabb, de rövidebb is. És előttünk-felettünk a „golflabda”, vagyis a polgári légiirányítási radarállomás gömbje.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Pár méternyi sziklalépcső, és itt a Vajda Péter-kilátó. Megviselt szegény, pedig felújításon is átesett már, de a kilátás mindig megéri a háromemeletnyi lépcsőzést. Előbb azonban engedünk a csábításnak, ami talán nem is csoda. A 2. EP is igen gazdag kínálattal jutalmazza a felérkezőket: dinnye és banán, csoki és müzli, energiaszelet és víz, citrom és narancs. Könnyű tehát az elvesztett energia és folyadék pótlása, élünk is vele. Aztán a kilátó után ereszkedés, egy ideig a Kék is kísér, de aztán elköszönünk tőle, és megint csak a piros. A Tűzkő- és a Kék-hegy után elhagyjuk a Noszlopy-kunyhó romjait, és bekanyarodunk a Zabola-erdőbe. A Csárda-tető jön, ereszkedés továbbra is, fenyvesek és a Hálóvető-árok jelzik, hogy balról Fenyőfő mellett-felett haladunk el, jobbról meg nincs messze a Pápalátó kő.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nyílt szakaszra érünk, hamarosan pedig aszfalt, egészen Vinyéig. Egyre erősebben tűz a nap, fogy a víz, megint meghúzzuk a lépteinket. Átkelünk a Hódos-éren, majd a műemlék Bakonyvasút sínjein. Jobbról tömött parkoló, majd a Vinye.hu nevű büfé. Ez a harmadik EP, persze ellátással. Zsíros kenyeret választok, zöldpaprika-karikákkal díszítek, paradicsomot sózok. Kellemes a fröccs is a büfében.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kisvártatva indulunk, bár aztán megint megálló jön, néhány perc múlva, a Kőpince-forrás. Nagyon finom, hűs vize megérdemli a kis várakozást, és neki is vágunk a következő emelkedőnek. Ravasz, majdhogynem sunyi a Zörög-hegy, helyenként komisz emelkedővel, de a többi szakasz is kitartást, energiát követel. A trükkös, egyáltalán nem könnyű hegyek között tartom számon, most is megdolgoztat. Aztán felérkezünk a tetőre, de nem találjuk a pontot. Talán később? El nem mentünk mellette, az kizárt. Kopnak a száz méterek, sőt, kilométerek is, de sehol senki. Le is teszünk róla, aztán már a lejtős szakaszon mégiscsak ott a bója, meg két pontőr. Szabadkoznak, megnyugtatjuk őket, semmi gond nincs. Hogy a kép teljes legyen, ők is ellátmánnyal (gyümölcszselé-szelettel) engednek tovább.


Vinye óta a zöld sávon megyünk, a Rómer Flóris emlékúton vagyunk. Zúgás lefelé, kicsit megkocogjuk, a lejtő szöge ezt kívánja. Feltűnik Csesznek, átbújunk a főút alatti átjáróban, koptatjuk a falu utcáit. Jobbra fent a várrom, fotóznám, de az ellenfényben igen szerény lesz az eredmény. A nap ugyanis itt már igen komolyan tűz, az aszfalt meg visszaveri – elhatározzuk, hogy visszafelé mosakodunk majd a kék közkútnál. Erre azonban nem kerül sor, mert ezt már az ellenőrző ponttal szemben lévő kocsmában – ahol amúgy rendkívül finom a fröccs! – kulturált körülmények között megtesszük.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A pecsét mellé kapott csokit majszolom a visszafordító szakaszon. Újra át az út alatt, és most balra el, rá a sárga sávra. Ez a Dornyay Béla emlékút. Aztán megint balra, le a széles kocsiútról, be a sűrűbe. Az Aranyos-völgyben, Károlyháza közelében is elhaladunk, távvezetékeket kerülgetünk, majd gyorsan a Cuha-patak völgyébe érkezünk. Követjük annak vonalát, és látjuk, hogy igencsak alacsony a vízszintje – hiába, sok aszályos idő van a hátunk mögött. Egyre nagyobb lesz a népsűrűség: csalhatatlanul jelzi, hogy közeledünk a Porva-Csesznek vasúti megállóhoz.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Át a hídon, itt vannak a sárga épületek és a sínek. A tavalyi igen kedves pontőrpárost is felismerjük, ők vitaminnal kínálnak. A büfé meg hideg kólával. Élünk ezzel is, bármit meginnék, ami hideg. Kilépünk, indulunk. Zöld sáv jön megint, igazi technikás, nehéz tereppel. Ennek oka részben maga az út, ami hullámzik fel-alá, néha patakmederbe le, néha köves emelkedőkön fel. Nagyobb részben azonban a növényzet jelenti a kihívást. Sűrűn benőtt vékony ösvények, sokszor bokros-szedres, sokszor embermagasságú csalános szakaszok váltják egymást. Jut bőven kidőlt fa is, lehet választani: alatta vagy felette tovább?

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán kiérkezünk az erdő szélére, jobbos kanyar, és kezdődik a Katlan. Körülbelül négy kilométer lesz, nyitott völgyben, többnyire árnyék nélkül, homokos-löszös-poros utakon. Mindezt harmincvalahány fokban, délután kettő és három között. A látvány azonban impozáns, jobbra a horizonton a már bejárt magaslatok, beleértve a Kőrist is, alattunk pedig lassan előbújik a völgyben Porva. Beérkezünk, kék nyomós kút fogad, ezt direkt a túrázóknak tették ide, vélekedik öcsém. Mosakszunk, próbálunk szabadulni a sótól, nehogy a szemünkbe jusson.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A porvai bolt és kocsma egymásba nyílik, itt is, ott is hideg italokkal. Valószínűleg átlag feletti a mai forgalom, úgy sejtjük, az újabb pont ugyanis éppen előtte található. Roppanó, friss szilva, szintén roppanó kétféle pogácsa, izópor egyaránt jut megint, de azért bekukkantunk a fenti intézménybe is. És aztán kis visszaforduló, majd jobbra el a sárgán, ez a Katlan maradék szakasza. Ez már gyorsan elfogy, hamarosan a Templom-dombhoz érkezünk. Balra Borzavárra jutnánk (ahonnan megérkezik az OKT), most azonban jobbra, az aszfaltra térünk; kicsit használjuk is. Szerencsére mindkét jelzés behúzódik a fák közé, ahol szűk út kanyarog, de árnyas-hűvös szakaszon. Nemsokára aztán felbukkan előttünk Szépalmapuszta. Az OKT egyenesen megy tovább, mi viszont maradunk a sárgán, ami meg balra kanyarodik. Átvágunk a karámok mellett, jobbról mellőzzük az arborétumot, és beérkezünk az utolsó ellenőrzőpontra. Fák hűvösében kínálják a sütiket, a gyümölcsöt, és a jéghideg vizet egy slagból. Rejtély, hogy miért, de tényleg jéghideg. Remekül használható inni, kulacsot tölteni, meg persze mosakodni is.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Felfrissülve vágunk neki az utolsó forró kilométernek, át a füves dombon, és be az erdőbe. Ami aztán (egészen kis kihagyásokkal) kitart végig, egészen Bakonybélig. Igaz, az aszfalt is. Hamarosan erdészeti úton halad a sárga sáv, a Száraz-Gerence mellett. Ami szó szerint megfelel a nevének: kizárólag a kövek, sziklák láthatók a medrében. Balról és jobbról meredek oldalak, sziklák és erdők, lenyűgöző látvány.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ez a szakasz több távnak is „befutó”, ennek megfelelően a széles út szépen teli van túrázókkal, akiket rendre utolérünk. Futásról ugyan nem tudom meggyőzni öcsémet, de erős tempójú gyaloglásról igen. Már jóval korábban lemondtam a tavalyi eredmény megdöntéséről, de azért… toljuk meg, na. Legalább szépítsünk, ha lehet! Az erős tempó azért jól sikerül, egy csoport egyenesen „Terminátoroknak” titulál bennünket, amikor elmegyünk mellettük.


Aztán a faluba érkezünk, és a hajrázás a szépítéshez tényleg elég lett: végül a tavalyi időnél tíz perccel lassabban, 9:26 alatt sikerül teljesíteni az 51 kilométert. Teljesen elégedettek vagyunk, húzós terepen, komisz melegben túráztunk, alaposan megmozgattuk magunkat. A rendezők fogadnak, a hangulat most is emelkedett; igazán jó beérkezni, megpihenni. És persze inni, aztán jöhet a célkaja.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Megcsodálom az idei (újabb mintájú) jelvényt és a szép oklevelet. Aztán pecséteket gyűjtök be: a túra része az Észak-Dunántúli Kupának és a Cartographia Kupa sorozatának is. És itt sikerült megszereznem a Nyári túramozgalom aranyjelvényét is. Újabb tetszetős zsákmány a falra. Aztán bekocog Zoli barátunk is, elégedetten és mosolyogva – és már le is szögezi, hogy ide jövőre is el kell jönnünk. Senki nem vitatkozik vele.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!



HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
1617181920
21
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...