MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2018.03.24. 10:00,   Szöveg: dr. Elter Tamás

Dinók sétáltak egykor a Mecsekben

A Mecsek nemcsak a Dél-Dunántúl ékköve, hanem hazánk egyik legvadregényesebb középhegysége. A szelíd lankákkal és sűrű erdőségekkel megkoronázott hegyvidék azonfelül, hogy valódi ínyencfalat a hegyi túrák kedvelői számára, a hazai földtörténet egyik legizgalmasabb „olvasmánya” is egyben.

Utazás az idők mélyére

Dél-Magyarország legszebb hegyvidékének történelme a földtörténeti ókornak (paleozoikum, 542–251 millió évvel ezelőtt) az emberi elme számára szinte elképzelhetetlenül távoli időszakába vezet vissza bennünket. Az igen változatos felépítésű középhegység múltjának nyomozását a Mecsek keleti oldalában célszerű elkezdenünk. Itt találhatók ugyanis a legrégebbi kőzetek; a kambrium és karbon időszak közötti periódusban (542–299 millió évvel ezelőtt) keletkezett kristályos, metamorf (átalakult) palák, valamint gránitok, amelyek közül a legrégebbiek bizonyíthatóan a kambrium (542–488 millió évvel ezelőtt) a maitól számunkra oly idegen világában keletkeztek.

 

A Mecsek hegység űrfotója - Forrás: www.fomi.hu


Ha egy képzeletbeli időgép segítségével visszatérnénk a kambrium marsbeli pusztaságra emlékeztető környezetébe, akkor bizony úgy kellene felszerelkeznünk, mintha csak egy bolygóközi utazásra indulnánk. Az élet ekkor valószínűleg még csak és kizárólag a tengerekben létezett, a szárazföld számunkra halálosan ellenséges környezetnek bizonyult volna. A kambriumi légkörben még alig volt oxigén, szén-dioxidból viszont – különböző mérgesgáz-komponensekkel együtt – annál több dúsította az atmoszférát. Ha elővigyázatlanul légzőkészülék nélkül lépnénk ki időgépünkből a sziklás és barátságtalanul sivár vidékre, pillanatok alatt holtan esnénk össze.

A Mecsek szépséges elődombvidékének számító Mórágyi-rög a karbon időszakban bekövetkezett forradalmi változás, a globális variszkuszi hegységképződés egyik hazai emléke. Annak a folyamatnak saját kezünkkel megtapintható relikviája, amelyet a szenvtelen geológiai szakirodalom csak – a fülünknek oly idegenül csengő – herciniai orogén fázisaként emleget. A hatalmas Laurázia és Gondwana ősszárazulata ekkor lezajlott ütközése hozta létre ugyanis – a variszkuszi hegylánc mellett – a Mecsek későbbi történetében is oly fontos szerepet játszó szuperkontinenst, a Pangeát.

Kobaltkék tenger és perzselő trópusi napsütés

A Mecsek történetének igazán izgalmas szakasza akkor kezdődött el, amikor az összes mai kontinenst egyesítő Pangea hossztengelyében megkezdődött az a kiterjedt riftesedési, azaz hasadékvölgy-képződési folyamat, amely – többek között – az Atlanti-óceán megszületését is eredményezte. Az Egyenlítő vonalában a Pangeába messze benyomuló hatalmas tengeröböl mélyén elkezdődött az óceánközépi hátságképződés, a Tethys ősóceánjának tágulása, egyre jobban eltávolítva egymástól Eurázsiát és még a Gondwanához kapcsolódó Afrikát.

 

A Mecsek hegységet jelentős részben mezozoikumi tengeri üledékek épitik fel - Fotó: dr. Elter Tamás


Sajátos módon a mai dél-magyarországi Mecsek ekkor még, bő 200 millió éve, a Tethys északi, eurázsiai partszegélyének részét alkotta. (A Kárpát-medence területe több, úgynevezett mikrolemez rendkívül bonyolult mozgásával alakult ki. Ezzel áll összefüggésben, hogy amíg például a Magyarország északi vidékén húzódó Gerecse hegység dolomitja és mészköve a Tethys déli egyenlítői, afrikai selfvidékén, addig a déli fekvésű Mecseket felépítő tengeri üledékek a Tethys északi, eurázsiai partszegélyén rakódtak le.) Amikor felvirradt a dinoszauruszok koraként is ismert földtörténeti középkor (mezozoikum, 251–65 millió évvel ezelőtt) jura időszaka, hozzávetőleg 200 millió évet visszaugorva az időben, aligha ismertünk volna rá kedvenc középhegységünkre!

A jura időszak legelején, a párától elmosódott horizontú, távolba vesző Tethys partvidékén járunk. Izzasztóan forró hőség dől a nyakunkba az opálos, halványkék égboltról. A partvidéket kiterjedt, buja, óriási páfrányfákból és áthatolhatatlan aljnövényzetű, mocsaras esőerdő övezi. A fülledt monszun éghajlaton délutánra sötét, vészjósló zivatarfelhővé állnak össze a tenger felől a szárazföld belseje felé vitorlázó kumuluszok, majd megdördül az ég, és kinyílnak a fellegek csatornái… A bőséges zápor, amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is távozik; a felhőfoszlányokon átsütő nap fényében a partvidéki őserdő és mocsarak fehér párában gőzölögnek.

A délutáni napsütésben a lapályos partvidéken két lábon futó, hosszú farkú, fejüket madár módjára fel-le billegtető dinoszauruszcsapat tűnik fel. A sekély tocsogókban és a tengertől lefűződött, elmocsarasodott lagúna mentén élelem után kutatnak. A frissen esett záportól felázott talajfelszín megőrizte a háromujjú lábnyomokat. A még mindig perzselő délutáni nap tüzében gyorsan kőkeménnyé szikkad a lábnyomos talaj. Amint lejjebb ereszkedik a nap, az óceán felől megérkezik a felfrissülést hozó dagály. Amikor a hűsítő hullámok a beköszöntő apály hátán visszahúzódnak a nyílt tenger felé, finom üledékkel borítják be a lábnyomokat. A föveny alatt elkezdődik egy új történet, amelynek fejezeteit majd csak 200 millió évvel később fogjuk elolvasni.

 


Jura időszaki tájkép - Forrás: http://dinopedia.wikia.com

 

Komlosaurus és a többiek


A Mecseki Szénbányák Állami Vállalat főgeológusa, a szakmájáért rajongó, egyben lelkes kövületvadászként is ismert Wein György volt az a szerencsés, aki 200 millió év elteltével ismét megpillanthatta az üledékben eltemetve rejtőzködő mecseki dinoszaurusz-lábnyomokat 1966-ban. A felfedezés kisebb szenzációként hatott, hiszen ez volt az első alkalom, hogy Magyarország területén dinoszaurusznyomokat találtak, még ha csak nyomfosszíliák formájában is. (A történelmi Magyarország területén, Erdélyben, korábban igen gazdag, világviszonylatban is jelentős, kréta időszaki dinoszauruszkövületek kerültek elő, elsősorban báró Nopcsa Ferenc kutatómunkájának köszönhetően.) Az 1966-ban előkerült mecseki leletanyagot a Magyar Állami Földtani Intézet paleontológusa, Tasnádi-Kubacska András vezetésével konzerválták. A lábnyomos kőzetlapot a földtani intézetbe szállították, és mind a mai napig ott is őrzik. Az elkövetkező két évtizedben a Mecsek újabb titkait tárta fel; Komló környékén és Pécsbányán, a Karolina-külfejtés és a Lámpás-völgy területén újabb, sok száz állati lábnyomból álló, jura időszaki fosszíliaegyüttest fedeztek fel.

De hogy milyen is lehetett a mecseki jura kőszénlápok egykori lakója? A kérdésre a nyomfosszíliákat tudományos alapossággal feldolgozó Kordos László professzor adta meg a választ, aki 1983-ban a tudomány számára eladdig ismeretlen, új fajként határozta meg a mecseki trópusi erdőségeinek világhírűvé vált lakóját. Kordos professzor az igen találó Komlosaurus carbonis névvel illette az új fajt, ezzel utalva mind a lelőhelyre, mind a mecseki dinoszauruszok feketekőszénné vált egykori lakóhelyére, a tengerparti láperdőre. A rendkívül jó megtartású nyomokból megállapítható, hogy a Komlosaurus igen fürge, a két hátsó lábán felegyenesedve járó, úgynevezett madármedencéjű (az Ornithischia-csoportba tartozó), másfél-két méter magas, mintegy három méter hosszú dinoszaurusz volt. A 200 millió éves nyomok további érdekességeket is elárulnak a hozzáértők számára; többek között azt, hogy ezek az állatok kisebb-nagyobb csordákban éltek.

 

Kordos László professzor - Forrás: Wikipédia


A rengeteg megkövesedett lábnyom tüzetes vizsgálata bebizonyította, hogy a Komlosauruson kívül legalább hat-hét egyéb faj is a kőszénpalává vált egykori tengerparti mocsár fövenyén hagyta a „névjegyét”. 1988-ban a Karolina-külfejtés területén újfent több ezer dinoszaurusz-lábnyomot találtak. Kordos László egyáltalán nem túlzott, amikor 1989-ben kijelentette: „Az 1988-ban felfedezett több száz dinoszaurusz-lábnyom jelenleg a világ leggazdagabb ilyen leletegyüttese.” Ha a Mecsekben kalandozva felkeressük a Karolina-külfejtés elhagyott meddőhányóit, kis szerencsével még mindig találhatunk dinoszaurusz-lábnyomos palalapokat.

A tenger mélyéről a Misina tetőig

A Mecsek históriája még számos vargabetűt tett meg a földtörténet méltóságteljes lassúsággal hömpölygő időfolyamában. A mezozoikum utolsó és leghosszabb periódusa, a kréta időszak (146–65 millió évvel ezelőtt) derekán járva már hiába is keresnénk a 100 millió évvel korábbi, kiterjedt mocsaras láperdőket. Helyükön a szárazulattól távoli, végeláthatatlan, kobaltkék víztükör hullámzik – igazi óceáni vidék, tekintélyes vízmélységekkel. A mélytengeri korszak és a tenger alatti, vulkáni eredetű óceánközépi hátságképződés máig látható emlékei az ofiolitok. Azután (sok-sok évmillió elteltével) a mélyben munkálkodó tektonikus erők lassú és szívós munkájának eredményeként megkezdődött a tenger visszahúzódása, és a dinoszauruszok hosszú és legendás korának végével, az Ős-Mecsek is szárazulattá vált.

 

Mecsek-bánya híres dinoszaurusz nyomfosszília lelőhely - Fotó: dr. Elter Tamás


Beköszöntött az emlősök korszaka, a földtörténeti harmadidőszak, amelynek második felében – és egyben hazánk földtörténetének utolsó „tengeri periódusában” –, a miocén kor (23–5 millió évvel ezelőtt) közepén, a Mecsek masszív szigettömbként emelkedett ki a Dunántúlt elborító, varázslatos szépségű szubtrópusi Bádeni-tenger vízéből. A világtengertől fokozatosan elzáródó, egyre jobban összezsugorodó, kiédesedett vizű Pannon-tó mintegy 7 millió évvel ezelőtti eltűnésével a legszebb déli középhegységünk visszavonhatatlanul szárazulattá vált. Elkezdődött a Mecsek történetének legutolsó, napjainkig tartó szakasza.

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2014. novemberi számában.

 

A MAGAZIN TOVÁBBI LAPSZÁMAIT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Marsi minisivatag a Vértes lábánál

Rejtélyes kövek - Top öt geotúra - 1. rész

Amit felszántott az ördög - Top 5 geotúra - 2. rész





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. július
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...