MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Elkezdtük a Pilisi Vándorlást a potyautasokkal

A téli vírusoknak, baciknak és egyéb nyavalyáknak köszönhetően távolabbi elutazásról, így a DDK-ról még álmodni sem mertem. Maradt a Pilis, ami nagyon is szép, közel van, és az álmos hétköznapokon, míg Nimródka oviban van – már amikor épp oviban van, és nem betegeskedünk itthon –, egy kis szabadságot is ad anyának.

Megkezdtük hát a Pilisi Vándorlást a maga 163,1 kilométerével, és persze csak szép, rövid, könnyű szakaszokkal, lassan haladva – hiszen tél van, és babákkal vagyunk. Kialakult egy törzscsapat is, pár „unatkozó” anyukatárs, akikkel szerencsére nagyon egymásra találtunk, így mindenkinek sokkal jobb és könnyebb kimozdulni otthonról. A gyerekek nagyon hasonló korúak, a társaság szuper, szóval minden megvan, ami egy jó potyautasos túrához kell.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Piliscsév – Klotildliget (Pilisi Vándorlás, táv: 11,2 km, szint: +345/-271 m)


A Pilisi Kilátások befejezése után ez volt az első szakasz, amit a Pilisi Vándorlásból megcsináltunk. Nem ez volt a kedvenc túrám. Azt hiszem, ha a top 3 legrosszabbat fel kellene sorolni, ez tuti közte lenne! No, nem azért, mert csúnya lenne a táj, vagy mert bármi atrocitás ért volna. Az ok egyszerű: a körülmények nem voltak túl optimálisak, így a túra végére kis Potyautasom olyan mértékű bömbölésbe kezdett, ami megbélyegezte – az addig nem is rossz – túrát. Valószínűleg ha életemben először mentem volna ki gyermekkel a hátamon az erdőbe, azt mondom, ilyet soha többet! De mivel ez már sokadik túra és a több ezredik kilométer volt, tudtam, csak egy rossz napot fogtunk ki… hiszen mindenkinek lehet rossz napja.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Reggel Piliscséven találkoztunk a vasútállomásnál, ki-ki vonattal, vagy éppen autóval érkezett: Gloria Rajmival, Bella Lócival és Csilla Flórával. Felpattantunk az állomásnál a buszra, ami bevitt minket a piliscsévi templomhoz, így egy kicsit közelebb kerültünk a csévi pincékhez, ami már ténylegesen a PV útvonalán fekszik. Az időjárásról ekkor még nem lehetett eldönteni, hogy a barátunk vagy az ellenségünk lesz, noha jó időt jósoltak a meteorológusok. Köd gomolygott, néha előbújt a napocska. Túráztunk már ilyen időben és semmi gond nem volt.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Reggel volt még egy olyan gondolatunk, felmegyünk a Basinára is, hogy aki ezt a Pilisi Kilátások pecsétet még nem szerezte meg, pótolhassa. Ez bő egykilométeres kitérő lett volna, de látva a bizonytalan időjárást, inkább a továbbhaladás mellett döntöttünk. Kerülgettük rendesen a pocsolyákat, mert egész éjjel esett az eső, néhol pedig hatalmas dagonyákon kellett átkelni. A babák csendben voltak, legalábbis Barnus szépen aludt a hátamon. Ez volt a vihar előtti csend.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Aztán bementünk az erdőbe, szépen elkezdett emelkedni az út, jó nagy köd lett, és szitált az eső. Ez önmagában még nem olyan rossz kombináció, de miután felébredt a kis alvó oroszlán a hátamon, ő szívesen nyújtóztatta volna meg tagjait valahol, viszont mivel sem pad, sem esőbeálló, sem murvásabb útszakasz, sem civilizált rész nem volt út közben, a cuppogós sárba pedig nem akartam letenni, kénytelen volt a látvánnyal beérni. Előkerült a keksz, mandarin, énekek, mondókák, és minden, amivel egy egyéves – akkor még járni nem tudó – csúszó-mászót meg lehet vesztegetni, és csak tempóztunk és tempóztunk, hogy minél előbb fent legyünk a Nagy-Kopaszon, hogy a kilátónál letegyünk minden aprónépet, de sajnos a trükkök nem segítettek, a végére ordításba torkollt az egész.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Mire felértünk a hegyre, a köd nemhogy szerteoszlott, hanem ha lehet fokozni, még inkább gomolygott. Látni semmit sem lehetett még a kilátóból sem, ellenben óriási szél kerekedett, hogy a pihenőnket nehogy lazára vehessük. Így persze Barnus – és a többi kis aprónép sem élvezte annyira a szabadságot – szóval gondoltuk, ha így is, úgy is ordítanak, inkább szedjük a sátorfánkat és leereszkedünk a völgybe. Mikor már 15-20 perce ment az óbégatás a fülembe – és persze szegény Barnust sajnáltam is, mert nyilván nem puszta jókedvéből hangoskodott –, nagyon elveszítettem a türelmem. Megálltunk, gondoltam, leteszem. Ekkor már Piliscsaba-Klotildliget határában voltunk. Letettem. A gyermek ordított tovább. A „semmi sem jó”-állapotba került. Aztán Bella elkezdett hozzá szépen beszélni. És egyszer csak elhallgatott és figyelt. Bella tud valamit. Pszichológus. Aztán Gloria kézen fogta Barnust, és elkezdett vele lefelé sétálni. És egyszer csak minden gondunk elszállt.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Persze azért a tüske bennem maradt, és gondolom Barnusban is. Ezen nincs mit szépíteni, nem volt túl jó kirándulás. Sőt, elég rosszul sikerült. De ilyenek is vannak. Szerencsére a kedvünket nem vette el, itthon is vannak „horrornapok”, sajnos télen gyakrabban is, mint szeretném.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Felszálltunk a vonatra, visszadöcögtünk a Cséven hagyott kocsiért, majd röpültünk Nimródkáért az oviba. Aztán elkezdtük tervezni a következő kirándulást.


Pilisszántó – Klotildliget (Pilisi Vándorlás, táv: 8,5 km, szint: +250/-290 m)


A következő Pilisi Vándorlás-etapnál megint rezgett a léc, hogy elindulunk-e. Ismét egész éjjel esett az eső, és szürkeség volt reggel. Igaz, most éjjel nem volt balhé a gyerekek részéről. Szóval reggel gyorsan szavaztunk, ki szerint menjünk és ki szerint ne. Én nemmel szavaztam, de 3:2-re győzött az igenek aránya, így végül mi is útra keltünk. No, nem mintha kötelező lett volna, de ha már az ember szervezkedik, meg nem akar kimaradni a jóból, akkor menni kell.

 

Fotó: Nábrádi Judit

 

Telefonom épp nem volt, mert az előző túra alkalmával landolt a vécében, így a megbeszéltekben bíztam, és vártam a többieket Klotildligetnél, ahol a múltkor abbahagytuk. Mivel 4-en érkeztünk autóval, és mindenkinek van 2-2 gyerekülése, feleztük a kocsik számát, és átautóztunk Pilisszántóra. Csilla és Flóra már itt vártak minket: Betti és Máté, Bella és Lóci, valamint Gloria és Rajmi tartottak még velünk. Gloria hozott nekem egy kölcsöntelefont, így megint civilizáltnak érezhettem magam a 21. században.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Pilisszántón pecsételtünk, az aprónépek már nyűgösek voltak, így a túra eleje részükről durmolással, a mi részünkről jó kis beszélgetésekkel telt. A táj szép volt, ereszkedtünk le a völgybe a Pilisszántói nyereg felől. A völgyben jó nagy sarat találtunk az erdőben. Ekkor a gyerekek apraja-nagyja ébren volt már, így megálltunk egy piknikre egy olyan részen, ahol gyep borította a földet, így kevésbé lettünk sárosak.

 

Fotó: Nábrádi Judit


A túra végén szép fenyőerdőben gyalogoltunk, a végén pedig megint szabadlábra helyeztük a kis Potyautasokat, így lényegesen lassabban, de halkabban haladtunk. Betti pecsételt Klotildligeten, aztán visszaautóztunk Pilisszántóra.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Pomáz – Csobánka (Pilisi Vándorlás, táv: 7,3 km, szint: +250/-290 m)


Az eredetileg tervezett időpontban sajnos mégsem tudtunk nekivágni a távnak, mert Nimródka és Barnus is beteget jelentettek. Gloria és Betti viszont ráértek, így felderítették nekünk a terepet. Azt tudtuk, hogy a jelzés elég gyér, így nem árt figyelni. Ez úgy általánosan jellemző a Pilisi Vándorlásra, sajnos nem olyan jó a felfestettség, mint az Országos Kéktúra esetében.

 

Fotó: Nábrádi Judit


A hétvégére jó időt mondtak, és végre mindenki egészséges volt. Szombaton írtam Bellának, hogy vasárnap nekivágunk az elmaradt távnak, és pont szerencsénk volt, mert ők is tudtak csatlakozni Lócival.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Csobánkán találkoztunk, ahonnan elbuszoztunk Pomázra. Ez Nimródkának önmagában nagyon tetszett már, de Barnus is vígan kémlelt kifelé a buszon ülve. Pomázon egy cukrászdában kezdtünk: kávé, süti és peluscsere is volt.


Aztán felpakoltunk és nekiindultunk. Barnus nagyon hamar elaludt a hátamon, még ki sem értünk a házak közül, már szunyált. Nimródka is fáradt volt, így nem ragaszkodott ahhoz, hogy sétál, inkább ment Gábor hátára. Közben pedig erősen szorongatta a lila kisautóját.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Kb. 3 km után felértünk Árpád lovas szobrához, Nimródka pont nem aludt el. Így meg is álltunk, kapott egy dobozos narancslét, mi is ittunk egy keveset, készítettünk pár fotót, pecsételtünk, majd mentünk is tovább.
Jelzés semerre sem volt, csak a térkép alapján tudtunk tájékozódni. Ösvény pedig akadt bőven, de szerencsére sikerült a körülbelüli jó ösvényt belőni, így jó irányba mentünk. Közben Nimródka szépen elaludt Gábor hátán. Felértünk a Delelő-dombra, ahonnan megint igen szép kilátás tárult elénk. Ekkor Nimródka is felébredt, és mondta, hogy azért nyitotta ki a szemét, hogy ő is láthassa a szép panorámát.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Innen egy kicsit keresgélnünk kellett a sárga jelzést, de hamar meglett. Felkapaszkodtunk a hegyre, ami már az Oszoly csúcs felé vitt, majd mikor már majdnem teljesen fent voltunk, Barnus és Lóci is felébredtek, így egy csodás tisztáson meg is álltunk piknikezni kicsit. A nap szépen kisütött, a gyerekek nagyon aranyosan eljátszottak, tipegtek-topogtak. Ettünk-ittunk, majd csak a két picit tettük vissza hordozóba, Nimródka innen már a saját lábán jött, és hozzá vígan csacsogott.

 

Fotó: Nábrádi Judit


Felmentünk az Oszolyra, megnéztük a csodálatos kilátást innen is. A túra elején, látva a szürkeséget, megjegyeztem, hogy mire fent leszünk Csobánka felett a sziklacsúcson, jó volna, ha kisütne a nap. És így is lett. Bárcsak minden kívánságom így teljesülne!

 

Fotó: Nábrádi Judit


Innen csak Csobánkára kellett leereszkedni, ami már nagyon közel volt. A sárga kereszttel jelzett úton bandukoltunk lefelé, és meglepően hamar lent is voltunk a faluban. Megcéloztuk az Ötterem nevű éttermet, ahol remek hamburgert és csevapcsicsát ettünk, a gyerekek is vígan falatoztak, számukra pedig egy picinyke, de annál izgalmasabb játszósarok is rendelkezésre állt. A kiszolgálás kedves volt, a kávé pedig finom. A kellemes séta mellett így a gasztroélmény is teljes volt ezen a rövid, 7,3 km-es téli túrán.

 

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. augusztus
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...