Előcsalta az ürgéket a jó idő

A tavasz előrehaladtával napról napra több az ürge a Tihanyi-félszigeten. Egy kameracsapda most megörökítette egy hím példány ténykedését.

Szerző:
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság/TM
Fotó:
Országalbum
2016. április 7.

A tavasz előrehaladtával napról napra több az ürge a Tihanyi-félszigeten. Egy kameracsapda most megörökítette egy hím példány ténykedését.

 

Az átlag magyar ember viszonylag keveset tud a kistestű emlősről, pedig úgy tartják, országunk valóságos „ürge nagyhatalom”. A faj Európa keleti, délkeleti rövidfüvű pusztáin terjedt el, tőlünk nyugatabbra, valamint északabbra már csak töredék-, vagy mesterségesen visszatelepített állományai találhatóak. Ha testközelből szeretnél találkozni a fokozottan védett rágcsálóval, irány Tihany, a Belső-tó partja, ahol türelmesen fürkészve a füves területet, sok futkározó, vagy éppen „őrszemként” a két hátsó lábára álló ürgét figyelhetsz meg.


A fürge állat - amellett, hogy cuki - igazán érdekes tulajdonságokkal bír, nem véletlen, hogy tavaly az év emlősének választották. Biztosan így vélekedett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park alábbi, kameracsapdás felvételén látható hím példány is.

 

 

Amit nem tudtál az ürgéről


- A hímek korábban ébrednek a téli álomból, mint a nőstények.
- Magyarországon főleg a nyílt puszták homoktalajába ássa több kijárattal rendelkező, méteresnél is hosszabb járatait.
- Minden egyed külön járatrendszert készít. Bár az ürgék kolóniában élnek, nem tekinthetők társas lénynek.
- Az egyedek csak a párzási időszak egy-két hetében vonzódnak egymáshoz, a nőstények 3-8 utódot hoznak a világra, amelyek július végére elhagyják a fészket.
- Ha veszélyt észlel, az ürge felegyenesedik két lábra, és jellegzetes, füttyszerű hangot hallat, amely a többi fajtársát is menekülésre készteti.
- Természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kicsi és fürge az év emlőse, az ürge

Kétszer annyi ürge Kétegyházán

Támadás a lőtéren - Nem komálja az ürge a kamerát

Cikkajánló