
Két gólyát is meglőttek az elmúlt hetekben
Az egyik gólyát már nem lehetett megmenteni. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést.
Az egyik gólyát már nem lehetett megmenteni. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést.
A manapság divatos kőtoronyépítés egy seregnyi apró élőlény élőhelyét teszi tönkre.
A gánti bauxitbányát mindenki ismeri, ám azt kevesen tudják, hogy marsi élményeket Magyarországon nemcsak a Vértesben szerezhetsz. Pluszpont a titkos déli-bakonyi hasonmásnak, hogy most, nyár elején klasszisokkal színesebb: az élénk vörösek és a fák kirobbanó zöldje alkot itt izgalmas és nem mindennapi kontrasztot.
Ha valaki a Balaton délnyugati oldalán autózik az M7-esen, és fejét nemcsak a tó felé, hanem a másik irányba is elfordítja, nagy kiterjedésű nádasokat láthat. A hajdani Nagyberek ma már csak foltokban maradt meg, de ha közelebb megyünk, feltárulnak előttünk ennek a különleges lápi világnak a titkai. A novemberi Turista Magazinban bemutatjuk ezt a csodás vidéket.
Másfél éven keresztül forgott a kamera a dél-zalai régióban és a Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátumban. A videót most itt megnézheted.
A Balaton-felvidék számomra az ország egyik legszebb tája. Minden évszakban gyönyörű, ilyenkor tavasszal meg aztán különösen, mikor mindenhol virágba borult fákat és bokrokat lát az ember. A Káli-medence egyik legszebb falujában, Salföldön jártunk.
Igazi vidéki hangulatú családi kikapcsolódás lehet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által létrehozott működő gazdaság.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóhelyén találkozhatunk az ország legnagyobb bivalycsordájával. A megújult kilátóból még jobb lehetőség nyílik majd az állatok megfigyelésére.
A Hévízi-tó vizét elvezető csatornában a szélhajtó küszök és bodorkák mellett olyan távoli tájakról származó halfajok is élnek, mint az egzotikus nevű jaguársügér vagy jukatáni fogasponty. Nem maguktól kerültek ide, és maguktól nem is fognak elmenni, ezért megpróbálják lehalászással csökkenteni az egyedszámukat.
A jelenlegi helyzetben a magunk módján, mi is szeretnénk segíteni a kisgyerekes családoknak abban, hogy könnyebben teljenek a kényszerű otthonlét napjai. Megkértük a hazai nemzetipark-igazgatóságok környezeti neveléssel foglalkozó szakembereit, ajánljanak olyan természetismereti és ügyességi játékokat, melyek otthon is kivitelezhetőek.
A Lóczy-barlang Látogatóközpontban 240 négyzetméteren interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit, ajándékbolt és büfé várja a látogatókat, a közelében pedig egy geológiai tanösvényt is kialakítottak.
Megszépült a Balaton-felvidék egyik legérdekesebb látványossága, a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely, és a kiállítóteret is kibővítették.
Pünkösdhétfőre szerveztük a Kis-Balaton csodáinak megmutatását a lurkóknak, de a Hídvégi-tó számos szárazföldje közül az egyetlen szabadon látogatható Kányavári-szigeten olyan zápor kapott el bennünket, hogy az esőkabátok ellenére is bőrig áztunk. Ez azonban semmit sem vett el a hely hangulatából.
→ TovábbElkezdték a búbos vöcskök látványos násztáncukat a Kis-Balatonon. A párok a gyönyörű koreográfia mellett még ajándékkal is kedveskednek egymásnak.
Megérkezett a Kis-Balaton területére hazánk egyik legszebb nádi énekesmadara, a légykapófélék családjába tartozó kékbegy.
Hamarosan elkészül a Lóczy-barlang melletti látogatóközpont Balatonfüreden. Az épületben állandó kiállítás, az udvaron tanösvény is várja majd a látogatókat. Az intézmény a tervek szerint júniusban nyitja meg a kapuit.
A madarak december közepe óta időznek a Kis-Balaton déli csücskében. A faj rendszeres, kisszámú telelő, illetve őszi és tavaszi átvonuló nálunk, de századokkal ezelőtt fészkelt is a Tiszántúlon.
Napokkal ezelőtt hatalmas tűz pusztított a Balatontól délre húzódó Nagyberekben. Legnagyobb károkat a kétéltűek és hüllők szenvedték el, egy rétisasfészek azonban – a tűzoltóknak köszönhetően – megmenekült.
Ismeretlenek megrongálták a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság egyik tanösvényét Molnári község határában.
Két olyan helyen találkoztak a veszélyeztetett fajjal, ahol eddig még sosem látták.
Az Eger és Miskolc között kanyargó, közel 90 km hosszú piros út garantáltan.
A Retyezát hegység árnyékában, attól csak egy kőhajításnyira fekszik a vadregényes Godján.
A Balaton-felvidék amolyan őszre termett túraterep.