MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2018.04.07. 10:00,   Szöveg: Nagy Loránd István,   Fotó: Gulyás Attila

Esterházy-örökség az erdő mélyén – Hubertlaki kulcsosház

Hosszú ideje nem voltunk már háznézőben a Bakony-vidéken, és ezen gyorsan változtatni kellett. Az erdészeti szálláshelykínálatot böngészve akadt meg a szemünk az Ugodhoz közeli Hamuházi-réten rejtőző, pár éve teljes körűen felújított, az interneten keringő képek alapján kifejezetten hangulatosnak tűnő szálláshelyen. Az Öreg-Bakony felé vettük az irányt, hogy egy éjszakára belakhassuk választottunkat. 

Fotó: Gulyás Attila

 

A Bakonyerdő Zrt. égisze alatt működő Bakonybéli Erdészet kezelésében álló, tizenkilenc fő befogadóképességű kulcsosház a Veszprém megyei Ugod község Hubertlak nevű külterületén, az Öreg-Bakony északnyugati szegletében fekszik. Budapestről kevesebb mint két és fél óra alatt ide lehet gépkocsizni, függetlenül attól, hogy az M1-est vagy az M7-est választjuk a fővárost elhagyva. Nincsenek rossz helyzetben azok sem, akik autóbusszal szeretnék megoldani az utazást, de nem árt résen lenniük, mert a szintén Ugodhoz tartozó Huszárokelőpusztát (itt célszerű leszállni, hogy csak 4 kilométert kelljen bandukolni) érintő járatok száma igen csekély.

 

Szomszédban a Gyilkos-tó

 

Mivel a kulcsosház autóval erdészeti magánúton érhető el, behajtási engedélyre van szükség. A szóban forgó papiros a Bakonybéli Erdészet központjában (8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 7.) szerezhető be hétköznapokon, de előzetes egyeztetést követően a szálláshely kapcsolattartója segít az ügyintézésben. Mint mindig, most is autóval mentünk, és nem sokkal a veszprémi élelmiszer-beszerző projektünk után sikeresen átgördültünk a kulcsosház telkének szimbolikus bejáratán, egy lenyűgöző méretekkel megáldott, faragványokkal díszített kapun. Már vártak ránk. Terepszemle, fejtágítás, alapvető tudnivalók, majd következett a kulcsátadás.

 

Fotó: Gulyás Attila

A kulcsosház kertjében matuzsálemi fenyők törnek az ég felé

 

A Som-berek-séd völgyében, a bakonyi Gyilkos-tóként is emlegetett Hubertlaki-tó közelében fekvő, már-már matuzsáleminek nevezhető, égbe törő fenyők övezte épületegyüttesnek története van, nem is akármilyen. Hajdanán az Esterházy grófok háromszintes, kőből és gerendákból emelt vadászkastélya állt e helyen egy gondnoki lak és több melléképület (istállók, ólak) társaságában. Hubertlak sorsát 1967-ben egy pusztító tűzeset pecsételte meg: a főépület felső szintje teljesen elpusztult. A jelenlegi, 2014-ben teljes körűen felújított kulcsosházat – amely egy ideig vadászházként funkcionált – az egykori grófi lakosztályi részből, a külön álló konyhát és étkezőt pedig a gondnoki lakból alakították ki. Ennek tudatában kezdtük meg a berendezkedést.

 

Több nap, mint kolbász

 

A két földszinti szobát szemeltük ki, amelyekhez önálló, zuhanyzóval, mosdóval és angolvécével felszerelt tisztálkodóhelyiség is tartozik. Mehettünk volna az emeletre is, de most megengedtük magunknak azt a luxust, hogy ragaszkodjunk a saját fürdőszobához, ha már egyszer csak ketten vagyunk az épületben. Hubertlak hangsúlyozottan kulcsosház, hangsúlyozottan az erdőben. Ennek megfelelően közmű-kiépítettsége sem egészen olyan, mint amilyenhez egy átlagos (jellemzően elkényelmesedett) városi szokott. A helyiségek komfortos hőmérséklete az alsó szinten és az étkezős házban cserépkályhákkal, az emeleten vaskályhákkal teremthető meg, az elektromos áramot pedig egy benzinüzemű aggregátor szolgáltatja. Valójában ugyanez a masina felel a vízellátásért is, hiszen a kutak tartalma szivattyúk segítségével közlekedik a csőrendszerben.

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Mindennek tükrében egy csöppet sem meglepő, hogy a gáztűzhellyel, sok-sok edénnyel, pohárral, csészével és evőeszközzel megokosított konyhában nem találunk se hűtőszekrényt, se mikrohullámú sütőt. Vízforraló azért van, amiért jár a piros pont. És a száraz felsorolás után azonnal hozzá kell tenni, hogy ez így van a legnagyobb rendben. Az ember azért utazik, hogy újat lásson, hogy kiszakadjon a megszokottból, hogy éljen. Élni sokféleképpen lehet: például hivalkodóan, ész nélkül fogyasztva, mellet döngetve, csak úgy megszokásból, beteges önmegtartóztatással, de lehet alázatosan, okosan vagy okosabban, hőbörgéstől mentesen, mindig az adott helyzetre, annak a jó oldalára fókuszálva is. Meg nyilván még ezerféleképpen, de értjük a lényeget.

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Imádtam, hogy a tűzifát százméternyi talicskatologatással tudtam eljuttatni a kályháig, hogy oda kellett figyelni, mennyire nyitom ki, mikor zárom le teljesen a szekrény méretű hőforrás ajtaját. Tervezni kellett, valamicskét gondolkodni (azt hiszem, ezt hívják józan paraszti észnek), hogy reggel is melegben ébredhessek. Az előtéri kapcsolóval távolról, gombnyomásra beindítható aggregátor üzemanyagtartályának befogadóképessége véges: egy teljes tank körülbelül 4-5 órán át biztosít áramot. Az elektronokat sem lehetett csak úgy pazarolni, illett a villamos árammal takarékoskodni. Hihetetlenül tetszett, hogy be kellett osztani azt is, ami otthon magától értetődően végtelen mennyiségben áll rendelkezésre. Kicsit úgy éreztem, ki kell érdemelnem a fényt, a vizet, a meleget. És boldoggá tett ez az érzés. Ilyesfajta gondolatok lettek rajtam úrrá reggel negyed hatkor, amikor az otthonos, cserépkályhás, fenyőbútoros szobát elhagyva kimentem a házból, át a konyhába, hogy egy gyertya fényében lássak neki a rituális kávékészítésnek. Volt benzinünk, de eszembe sem jutott megnyomni a gombot. A szokásosnál is lassabban ittam. Mintha a napindítót cseppenként kellett volna kiérdemelnem. Odakint sötét volt, a hőmérséklet fagypont körül, a levegőben végtelen csend. Semmi sem hiányzott. Az egyik fáról egyenként, lassan, de ütemesen hullottak le a levelek. Száznál abbahagytam a számolást. Addigra Attila is felébredt.

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Csúcs, monostor, csillagda

 

A Hubertlaki kulcsosházban garantált nyugalom várja a látogatót természetélménnyel és a térerőmentes elmélyülés lehetőségével fűszerezve, a falakon kívül pedig az Öreg-Bakony, a Pápai-Bakonyalja és a Pápa–Devecseri-sík reménykedik abban, hogy felfedeznivalót kínálhat az arra vágyóknak. A szálláshelytől csupán 500 méterre található, bakonyi Gyilkos-tóként is ismert Hubertlaki-tavat semmiképpen sem szabad kihagyni. Az 1980-as években mesterségesen kialakított, eredetileg vaditatónak szánt állóvíz egy korábbi égeres helyét „vette át”, víztükréből pedig sejtelmes törzscsonkok tucatjai merednek az ég felé. Az Öreg-Bakony és egyben az egész Bakony-vidék legmagasabb csúcsának meghódítása szintén erősen ajánlott a Hubertlakon vendégeskedőknek.

 

Fotó: Gulyás Attila

A Hubertlaki-tó, avagy a bakonyi Gyilkos-tó

 

A 709 méteres Kőris-hegy kilátójából nemcsak a lenyűgöző panorámában gyönyörködhetünk, hanem egy futurisztikus megjelenésű, gömbszerű, erősen védett objektumot is szemügyre vehetünk. A hosszabb gyalogtúrákat preferálók számára a kék kereszten elérhető Bakonybél lehet ideális célpont. Az Országos Kéktúra által is érintett településen a hazánk jelenleg legmodernebb digitális planetáriumának is otthont adó Pannon Csillagda és a Szent Mauríciusz-monostor a két legnépszerűbb attrakció. Utóbbihoz ajándékbolt is tartozik, ahol többek között a bencések féltve őrzött receptúrái alapján készült likőröket, söröket, édességeket és szappanokat vásárolhatunk.

 

Információ és foglalás
weboldal: www.bakonyerdo.hu
e-mail:
tel.: +36-30/703-0237; +36-89/341-017

Árak
2980 Ft/fő/éj felnőtteknek
2380 Ft/fő/éj gyermekeknek (12 éves korig)
50 000 Ft/éj teljes ház bérlése esetén (1 éjszakára)
30 000 Ft/éj teljes ház bérlése esetén (több éjszakára)
25 000 Ft/éj fél ház bérlése esetén (1 éjszakára)
20 000 Ft/éj fél ház bérlése esetén (több éjszakára)

450 Ft/fő/nap idegenforgalmi adó (18 éves kor felett fizetendő)
TEKA-kedvezmény: 20%

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. decemberi – 2018. januári számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

A bakonyi Gyilkos-tó

Kilátó és óriási golflabda a Bakony csúcsán 

Kéktúra Bakonybéltől Zircig 

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. szeptember
Herczeg Kinga:
Helix
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...