MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Fehér sziklák a Vértes alján

A Vértes hegység déli lábánál a Csákvárt Csákberénnyel összekötő út mellett fekvő Orondi-szőlőhegy szépen rendezett tőkéire fehér dolomitsziklák mosolyognak a magasból. Napsütötte hegyoldal, szinte érintetlen természet, számtalan látnivaló jellemzi ezt a vidéket.

A Vértesi Natúrpark tizenhét településének egyike, a hegység déli lábánál fekvő csendes, nyugodt kis község: Csákberény. A település már a kőkorszakban is lakott volt. A rómaiak idején hadi út vezetett át rajta, de a történelem további eseményeinek is szemtanúja volt. A 13. századtól a szomszédos csókakői várbirtok része lett. Változatos domborzati és éghajlati viszonyai miatt gyönyörű természeti környezetet találunk itt. Szépségét Gróf Merán Fülöp vadász író is felfedezte, akinek a nevét a nemrégiben épített vadászati és erdészeti múzeum, látogatóközpont is őrzi. Az innen induló Vértesi Panoráma tanösvény a környék újkeletű turistacélpontja lett.
Csákberényből azonban több irányba is kirándulhatunk. A hegyek ugyan nem túl magasak, de a sziklás bércek, árnyékos szurdokvölgyek kellemes kikapcsolódást ígérnek.

 


A 340 méter magas Kopasz-hegy a település nyugati oldalán fekvő Orondpuszta felett magasodik. A hegy meredek letörése a környező síkság irányából magasabbnak tűnik valódi méreténél. A szőlőhegy a Móri borvidék fajtáit kínálja, ősszel a présházakban mostanság is nagy munka folyik. A híres író, Charles Dickens leszármazottja, a részben magyar Catherine Dickens is szerelmese lett ennek a tájnak. Neki köszönhetően angol vidéki romantikát tükröző, bár nem túl pénztárcabarát vendégházakat bérelhetnek a pihenni vágyók.


Csákberény központjából a Kossuth Lajos utcán indulva egy barátságos kis parkhoz érünk. A tavacskában békák kuruttyolnak, és egy kis híd vezet rajta. A tábla szerint a Kopasz-hegy 35 percen belül megközelíthető. Elhaladtunk a sportpálya mellett, majd egy öreg vadgesztenyefasor árnyékot adó hűsében ballagtunk tovább. A szőlőhegy alatt elhaladó, kerékpárosok által is kedvelt útról letértünk az erdőbe vezető ösvényre. Bal kéz felől kopjafa köszöntött, megállásra késztetve minket. Az itt nyugvó Lakos Imréné Piroska, a Vértes Meteor turistaszakosztályának vezető tagja, 2002-ben hirtelen lelte halálát egy túra alkalmával. A Piroska-emlékoszlop helyét a térkép is jelzi.

 

 

A felfelé vezető emelkedő nem túl meredek, könnyen járható, tekintettel arra, hogy a Vértes legmagasabb pontja is csak 487 méter magas. Egy kisebb tisztáson az út kettéválik, a zöld kereszt és háromszög jellegzetes vonalvezetésben halad végig a kiszemelt útvonalon. Odafelé az unalmasabb irányt választottuk: kezdetben csak egy jellegtelen erdőben vezet az út. A platóra érve árvalányhajas, virágos „szigetek” törik meg az egyhangúságot. A vaddisznók túrásnyomai jelzik, hogy a négylábúak jól érzik magukat erre. Az erdő mélyén még egy dagonyázópocsolya is jól felismerhető.


Sarkvirág után kutatva kissé eltávolodtunk a kijelölt ösvénytől, ahol az északi oldalon, egy kis völgy felett, az átellenben lévő hegyek látványa nyújtotta az első panorámát. Mivel az időjárás a nyarat idézte, a nagyobb, árnyék nélküli „fennsíkon” jólesett egy kis pihenés és frissítő a kulacsból. Egészen a Pap-irtásig terveztük az utat. Itt, mintha csak egy afrikai szavannára érkeztünk volna, egyetlen fa törte meg a végeláthatatlannak tűnő árvalányhajmezőt. Mivel a nap égető sugarai elől igyekeztünk volna az erdő felé tartani, az eredeti tervnek megfelelően nem mentünk tovább az Alsó-cser-vágás irányába, hanem a zöld háromszögön fordultunk dél felé.

 


Árnyékot nem leltünk, de az út egyre látványosabbá vált. A sziklaperemre érve, Csókakő irányába tekintve, a Bakonyig is elláttunk. Alattunk a présházak piros tetői, a legelők és szántók színes négyzetei váltakoztak. Akkor még nem is sejtettük, hogy a látvány java még előttünk áll. Átvágtunk a sík tetőn, hol közeledtünk, hol távolodtunk a peremétől. Újabb csodaként emelkedtek előttünk a hófehér dolomitsziklák, megváltoztatva a terep járhatóságát. A lenyűgöző kövek és a kilátás kompozícióját csak az zavarta meg néha, hogy ha el akartuk kerülni a szakadékba zuhanást, akkor időnként érdemes volt a lábunk alá is nézni.

 

A nehézkesebb haladás ellenére szerencsésen hagytuk magunk mögött ezt a tényleg gyönyörű szakaszt, amikor a jelzett út váratlanul alábukott egy szurdokszerű mélybe, ahol az eddigi kopár sziklák közül egyszer csak a sűrű erdő mélyén találtuk magunkat. A fák között egy békésen eszegető, méretes szarvast zavartunk meg, aki meghallva léptünket hatalmas robajjal inalt tova. Visszafelé egy darabon a már megjárt zöld kereszten közelítettük meg a háromszög újabb hurkot ígérő jelzését. A mindenhol pompázó nagyezerjófű illata keveredett a természet zöldjének különböző eredetű aromáival. Itt is megközelítettük a hegyoldal szélét, de már alacsonyabban jártunk, így a „szép kilátás” foka eltörpült az útvonal nyugati szélén tapasztalttól. Érdekes volt azonban, hogy itt-ott fenyőfák tarkították a képet. A túra utolsó szakaszán leereszkedtünk a zöld lejtőn, ahol végül Piroska oszlopa és a gesztenyefák mozdulatlanul vártak minket.

 


Búcsúzóul az Ezerjó borúton Csákvár felé a szomjas utazók akár meg is kóstolhatják a gazdák pincehideg nedűjét. Mi ezt kihagytuk, mert autónk a település szélén parkolt, ezért csak a park kútjának hideg vizétől felfrissülve távoztunk a visszatérés gondolatát fontolgatva.

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. február
Tóth László:
Hajtűkanyar
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...