MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Futurista vagyok

Ki a futurista? Avantgárd művész vagy jövőkutató? Nekem az a turista is, aki futva járja a természetet. Kirándulni jó, futni jó, futva kirándulni még jobb! 

Ragyog a napsütés, csillog a dér a bokrokon, befagytak a tócsák, felbukkan a Prédikálószék kilátótornya, de már a tövéből is pazar kilátás nyílik a Dunakanyar ködtengeréből kimagasló börzsönyi csúcsokra. Előkerül a termosz, forró teát kortyolgatunk. Január elseje van, egyikünk mókás szilveszteri kalapban jött. Bogi kutya lelkes farkcsóválással fejezi ki jókedvét. Szépen kezdődik az év!

 

Fotó:  Karlovitz Pupu Kristóf

 

Olyanok vagyunk, mint egy átlagos kirándulócsoport – ám mégsem teljesen „normálisak”. Nem bakancsban gyalogolunk, hanem futócipőben kocogunk. A pilisszentlászlói Kis Rigó vendéglőtől, ahol leparkoltunk, oda-vissza 13 kilométer a táv, fotózással, nézegetéssel együtt két órán belül megtesszük, kényelmes, beszélgetős tempóban.

 

Netán időt akarunk nyerni a futással? Eszünk ágában sincs! Nem mielőbb akarjuk letudni azt, amit szeretünk, hanem többet akarunk bejárni és látni, a rendelkezésünkre álló idő alatt. Aki megszokta a futást, éppúgy automatikusan, „robotpilótával” halad, mintha gyalogolna, ugyanannyira marad figyelme észrevenni mufloncsapatot, őzet, turkáló vaddisznót vagy a nyiladékon átosonó rókát, megcsodálni hóvirágot, krókuszt. Nem a stoppert nézzük, hanem a tájat. Mindig van idő váltani néhány barátságos szót másokkal, megsimogatni a kutyájukat. Futók vagyunk ugyan, de egyben turisták is – futuristák!

 

Fotó:  Karlovitz Pupu Kristóf

 

Egyszerűen onnan jön az egész, hogy szeretek futni. Kanyargok az ösvényen, és azon veszem észre magam, hogy eszelősen vigyorgok a boldogságtól. Ez kell nekem! Érettségi után az volt az ambícióm, hogy én leszek az 1968-as mexikói olimpia akadályfutásának győztese. Szerencsére hamar felismertem, hogy az egyesületi versenysport, és különösen az élsport, nem nekem való, azóta a magam kedvére futok erdőn-mezőn, miközben az egykori bajnokok már rég abbahagyták, és felszedtek néhány kilót. Azért egy kicsit magam is belekóstoltam a versenyzésbe, húsz maratoni és egy száz kilométeres szupermaratoni erejéig, de már negyven év fölött, abszolút amatőrként. És ha minden jól megy, további szép évek állnak előttem.

 

Nemrég ideológiát is kaptam a szenvedélyemhez: Christopher McDougall „Futni születtünk” című könyvéből megtudni, hogy őseink csoportban, kitartóan futva fárasztották a rövidtávon gyors antilopot, míg megadta magát sorsának. És persze az egész csapat, anyástól, gyerekestől loholhatott utánuk, hogy részesüljenek a lakomából. Mindenki élete a látszólag lassú, de sokáig tartható „farkasügetésen” múlott. Az enyém szemlátomást azon múlik: a Testnevelési Egyetem Terhelésélettani laboratóriumának vizsgálatán azt az eredményt kaptam tavaly, hogy „kronológiai kora 73 év, biológiai kora 34 év”.

 

Fotó: Karlovitz Pupu Kristóf

 

Futni egészséges, de nem azért csinálom. Néha túl is léptem az ésszerűség határát, például anno a 110 kilométeres BEAC Maxi teljesítménytúra végigfutásával. Órákig rázott a hideg utána. Alkalmilag belefér egy szakítópróba, hiszen kíváncsi az ember, hol a határ. Manapság tíz-tizenöt kilométeres futásokban lelem kedvem, azokba is nagyon sok szépség belefér. Rám úgy hat, mint másokra a jóga: nem spekulálok semmin, mégis valahogy maguktól megoldódnak problémák, új ötletek jutnak eszembe, felfrissülve fejezem be. Talán az intenzívebb vérkeringés hatása?

 

Mennyi érdekes helyet jártam be futuristaként! Idehaza a Bükktől a magyar–osztrák–szlovén határig hegyek-dombok sorát, de lakhelyem, Budapest zöld szigeteit is, például a Rákos-patak partját arra kifelé, ahol már erdők és rétek között, természetes környezetben folyik, és telente nemcsak vadkacsákkal, hanem kócsaggal, szürke gémmel is találkozni. Munkámból adódóan sokat utazom, és rendszerint viszek magammal futócuccot, hogy néhány szabad hajnali vagy délutáni órán fussak egyet Detroit Belle Isle szigetén, a Saléve hegygerincen Genf fölött, Trollhättan zuhatagainál, Eilat kopár sziklahegyein, az algériai Atlaszban, vagy éppenséggel egy napégette kenyai parkban. Sokkal többet láttam így, mint sétálva vagy autóból lehetett volna.

 

Fotó:  Karlovitz Pupu Kristóf

 

Futuristaként túrázni nem nagyobb boszorkányság, mint gyalogosan. Egy kis hátizsák mindig velem jön, benne mentőfóliával és annyi meleg ruhával, hogy ne fagyjak meg, ha például egy bokarándulás miatt lassítani vagy leállni kényszerülnék. Ezt a pár száraz göncöt húzom fel akkor is, ha BKV-val megyek a közeli hegyekbe, nehogy hazafelé megfázzak. GPS mindig van velem, egyrészt húzza a „csiganyálat”, azaz nyomvonalat, amelyeket szórakozásból felrakok egy közös térképre, hogy lássam, merre futottam már, másrészt kisegít, ha leszáll a köd. Ismeretlen terepre viszek papírtérképet is, esetleg olyat, amit itthon nyomtatok ki a kérdéses területről.

 

Nyáron víztömlős terepfutó hátizsák járja, de télen nem mindig használható, mert belefagy a hosszú műanyag csövébe a víz, olyankor jobb egy kis termosz. Fagyban persze a szöges talpú tájfutó cipő kerül elő, jégen is biztosan fog a talpa, minden bakancsnál jobb. Ha nehéz a terep, jó szolgálatot tesz a teleszkópos túrabot is: felfelé tolom vele magamat, lefelé biztonságot ad. Na és persze lehet fokozni az élményt, éjszakai futással az erdőségben, ahhoz fejlámpa kötelező, de nem árt egy jó erős mell-lámpa sem. Kedves emlékem, hogy egyedül szeltem át így a Börzsönyt, és közben baglyokkal felelgettünk egymásnak.

 

Fotó:  Karlovitz Pupu Kristóf

 

Az, hogy kinek mi számít „futásnak”, teljesen egyéni. Fénykoromban minden emelkedőt igyekeztem rendesen megfutni, ma már nem: húzós kaptatón gyalogolok, de erélyesen, ugyanolyan légzéssel, mint vízszintesen futva (pulzusmérős órát nem használok). Ha többen vagyunk, egyforma tempót tartunk, a lassúbbhoz igazodva, vagy időnként összevárjuk egymást. Edzettebb unokától nagyszülőig bárki mehet együtt.

 

Nagyszerű egyedül futni, hagyni, hogy szabadon járjanak a gondolataim, de még jobb másokkal együtt. Családtagok, barátok, alkalmi ismerősök, kutyák társaságában közös az élmény, van kihez szólni, inspiráljuk egymást, izgalmas útvonalakról szerzünk tudomást. Hébe-hóba részt veszek terepfutó versenyeken is, ahol nem a helyezés érdekel, hiszen úgyis az utolsók között végzek, hanem a barátságos atmoszféra, és a lehetőség, hogy másokhoz mérjem magam. Igazi futó kapcsolatok ezek: nem futólagosak, hanem futuristák!

 

Fotó:  Karlovitz Pupu Kristóf

 

Szöveg és fotók: Karlovitz Pupu Kristóf

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. augusztus
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...