Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

A Kőszegi-hegység télen, hó alatt is szép

Turista Magazin 2018.01.15.

Negyedszer kezdem az évet egy jó kis tekergéssel. Kőszegi-hegység, igen! - télen-nyáron; bármikor. Ismert és kevésbé ismert részek, sok pompás kilátás, nyirkosan is kiválóan járható ösvények - mert havas esőtől a hóig csapadék is akadt. És persze a megszokott barátságos fogadtatás és kifogástalan rendezés. Érdemes volt, megint! 

Két öcsém és Roland kollégám sem kezdőként érkezett: tavaly is együtt voltunk itt. Sajnos, kislányom (bár készült) egy előző napi sérülés miatt kénytelen kihagyni, így négyen ballagunk a „köztes” helyen hagyott kocsitól a rajtba. A túra ugyanis nem körtúra - de majdnem. Amennyire lehetett, a célhoz közel parkoltunk le, és egy kis bemelegítéssel kezdünk. Végül csak öt perccel „csúszunk ki” a legkorábbi rajtidőből: azaz, igazán hamar ment a nevezés. Egy gyors rajtfotó a Jurisics vár udvarán, és hajrá!

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Kis házikók között hagyjuk el a várost, folyamatosan az Országos Kéktúra vonalán. Amin aztán a Kálvária aljához érkezve jobbra letérünk, és egy időre elköszönünk tőle. Itt fogunk majd leérkezni a végén, a túra után, de most a zöld sávra váltunk. A Koronaőrző bunkert már le sem fényképezem, mert tényleg rengeteg fotóm van már róla. És így jár a Csónakázótó is; amellett is csak elzúgunk. A tempó ugyanis komoly: mindenki szaporázza lépteit, mert egy viszonylag gyors menetet terveztünk mára. Elég sok túratársat előzünk itt, és ez így is lesz még egy ideig. A komor, sőt vészjósló előrejelzések ellenére ugyanis népes a mezőny, kisebb-nagyobb csapatok verődnek össze - és láthatólag-hallhatólag nagy kedvvel, kellemes légkörben rója mindenki a kilométereket.

 

Az Andalgón járunk máris, ahol egészen őszies lenne a hangulatom (a környező vörös és barna fák miatt) - de a szemerkélő havas eső azért emlékeztet: tél van.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Elhagyjuk a régi posztógyár épületeit; jobbra lent a Gyöngyös patak kanyarog, balra fent meg - 100-150 méternyire - a cél: a Kálvária. Lenne - ha nem tekeregnénk előbb jó sokat. Folyamatosan haladunk tehát előre, felfelé: dolgozunk a több mint hatszáz méternyi szinttel, ami fázni semmiképpen nem enged. Gond nélkül, kellemes iramban érkezünk a négyes kereszteződéshez. Jobbra - pár méter után - már Ausztria következne, előre (a zöldön) a Hétforráshoz jutnánk. Mi azonban a - remekül kinyilazott - balra felvezető letérést választjuk: hadd tekeregjen, ha már így hívják!

 

e__vkezdo___tekergo___15_tt_03_ma__solat.jpg

 

A Kőszegiben megszokott remek minőségű út fogad itt is, hiába jelzetlen, eldugott, ritkán járt. Mindig hálás vagyok a rendezőknek, amikor ilyen kevésbé ismert helyekre is elhoznak, bemutatják ezeket is. Negyedszerre is élmény itt járni, előre nézni - és még inkább visszafelé, meg jobbra: Az osztrák hegyek most ködben, párában próbálnak rejtőzködni - nem is elhanyagolható sikerrel.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Haladunk tovább, és a komisz emelkedő végül persze „megadja magát”, és a tetejéről tekinthetünk vissza, elégedetten. Aztán hullámvasút, kanyargással fűszerezve - itt is barnásvöröses a környezet, mintha megállt volna az idő. Sőt: a havas eső is. És hamarosan mi is megállunk, mert elérkeztünk a Kékre, megint - és itt az első ellenőrző pont. Ezúttal megússzuk a tömeget, tehát a megállás igen rövid. Pecsét a lapokra, müzliszelet a zsebbe - és jöhet az újabb emelkedő: fel a Pintér-tetőre. A magassággal a hőfok fordított arányban áll, így elővarázslom zsebeim mélyéről a kesztyűimet. És nagy örömmel konstatálom, hogy ezzel párhuzamosan a táj is kifehéredik: előbb csak vékonyan, majd markánsabban is megjelenik a hó.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Hát, ha már téli túra, hadd szóljon! Szállingózik is, elég szépen, és úgy érzem, beleérkeztünk a hófelhőbe. Egészen különleges érzés, amiért habozás nélkül beáldozom a panorámát is, ami a tetőn fogadna. Most csak ködös messzeség jut osztályrészül, így hát egy rövid szusszanás után megnyomjuk újra a tempót. Nincs nehéz dolgunk, hiszen lejtős, futós szakasz jön - élünk is a lehetőséggel. Aztán átkelünk az aszfaltos úton, és jöhet a kék háromszög. Jelentéséhez méltóan azonnal emelkedésbe kezdünk, újra. Igaz, szerényebben az előbbieknél, de mégis csak felfelé: egészen az Óház-tetőig. Sok szakasz van a Kőszegiben, amire hajlamos vagyok azt mondani, hogy „az egyik legszebb”: hát ez is ilyen. És talán pont télen igaz ez leginkább: sűrű, havas ligetek, keskeny, folyamatosan kanyargó ösvény, sziklás-köves terep.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

És látnivalók, mert itt is sorban akadnak effélék: előbb kedvencünk, az Ördögtányér-szikla marad el, aztán a Fatalin-bükkök.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Haladunk tovább, a fehér erdőben; a távvezetéknél sincs kilátás a Hétforrás felé. És bizony az Óház-kilátó masszív tömbje is szinte az utolsó pillanatban sejlik fel ködösen a sűrű fák között.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A tető egyúttal a féltávot is jelenti - meg a második ellenőrző pont, kiváló ellátással. Valami egészen kiváló (házi!) kenyeret kapunk: libazsírral, ropogós lilahagymával, uhhh. Ebből muszáj kettőt, meg az a finom, forró tea is. Bőséges vigaszok az elmaradó kilátás miatt. Mert hát az itt sincs, természetesen: a fák ködös tetején kívül mást nem nyújt most a kilátó terasza.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Meg is kezdjük az ereszkedést a zöldön, ami aztán egészen a következő ellenőrző pontig fog tartani. Addig azonban remek futásokkal tarkított szlalom- és akadálypálya örvendeztet bennünket, a Szabó-hegyen keresztül.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Ahol egy rövid megállást teszünk az újabb pontőrök kedvéért - bár továbbra is teljesen feleslegesnek érzem az itteni ellenőrző pontot. És hasonló a folytatás, mint idáig: az aszfaltig kihasználjuk a remek terep adottságait. Kevés betonút, és még egy utolsó erdei ösvény, mielőtt a Hermina utca levezetne a Szénsavas-kútig. Ahogy látom, nincs változás; víz most sincs benne, mint már hónapok óta. És balos kanyar, majd a Bechtold Központ kerek épülete jön - meg persze udvara, ahol önellenőrző pont lesz. Engem ugyan hatalmába kerít egyfajta lustaság, hiszen az itineren most is a szokott itteni kérdés látható („Milyen színűnek tervezték eredetileg a Kéket?”), de Zoli öcsém makacsul ragaszkodik a körbejáráshoz. Ez is megvan hát, elhagyjuk a Madárkórházat is, immár a sárga Alpannonia jelzésen. Aztán feltűnik a Király-völgy, távolban pedig már a cél is: a horizonton (ködös párába burkolózva, de) ott a Kálvária-templom. Persze nem lenne méltó a túra a nevéhez, ha csak úgy, hűbelebalázs módjára nekirontanánk, jó néhány kanyar és tekergés van addig még.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Szultán-hegy, Szulejmán-kilátó - mondjam-e? Hát persze, hogy ködös-párás. Nem baj! Bár a távolról érkezőket - ritkán erre járókat azért sajnálom, mert gyönyörű innen letekinteni a városkára. Úgy értem: az lenne, ha… Így azonban a már bejárt részre fókuszálok; az azért szépen felsejlik.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

És jönnek a szőlők, szép rendben, még némi kanyargással, nyilván. És megint az OKT-ra térünk, pár száz méternyire az első ellenőrző ponttól - látjuk is; még ott vannak a pontőrök, a kései rajtolókra várva. Minden tisztelet nekik, akárcsak a többieknek! És az utolsó kereszteződés: a fiúk leszavazzák a Trianoni-keresztet. Tulajdonképpen igazuk van: nem része a túrának, sokszor jártunk már ott mindannyian, és úgysem számíthatnánk ott sem a megszokott remek panorámára.

 

Így hát nincs más hátra, mint a templom - és a beérkezés. Vidám csapat fogad, meg pattogó tüzek. Na, nem csak úgy magában ég egyik sem: itt tea, ott kolbász fő rajtuk, a megszokott itteni nomád, de talán pont emiatt igen szerethető lakoma.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Előbb persze gratulálnak, emléklapot és kitűzőt választhatunk több féléből is. Egyúttal megszerzem első kilométereimet is a „Dunántúl Kupa” és a „Vas megye teljesítménytúrázója” mozgalomban is. A városra nyíló kilátás persze most nem a megszokott, de a hangulat igen. Hát jöhet a falatozás (megint azzal a fantasztikus kenyérrel!). Megdolgoztunk érte: végül 02:47-nél állt meg az óra, ami 5,16-os átlagot jelent. Aztán elköszönünk, lekocogunk a stációk mentén a kéken, és - minden hagyományhoz ragaszkodva - végigautózunk a Hegyalján, majd jöhet Bozsok, remek cukrászdájával. Viszlát, jövőre is, köszönjük, Gesztenyekék!

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 

Kerékpártúra Tokaj történelmi borvidékén

Kerékpártúra Tokaj történelmi borvidékén

2020.05.25.

A Zempléni-hegység Magyarország egyik legszebb és legkevésbé ismert hegysége. Különösen igaz ez a hegység déli részére, amelyet bár nem szőnek át sűrűn turistaösvények, jól járható erdészeti utakban mégis bővelkedik. Igazi mountain bike-os terep, természetközeli erdőkben és szőlőültetvények között, egy nagy múltú borvidéken.

→ Tovább
Elfeledett várak, pazar panorámák alig negyedórára Egertől

Elfeledett várak, pazar panorámák alig negyedórára Egertől

2020.05.20.

Az egri vár elődjének falmaradványai, több ezer éves bronzkori erőd hatalmas sáncai, egy gigantikus hegyomlás nyomai, az egykori Egri Bükk Osztály évszázados kilátójának romjai, egy felhagyott dolomitbánya sziklafalai, és nem mellesleg a környékre és a Bükk-fennsíkra nyíló pompás panorámák teszik egy igazán izgalmas túra célpontjává a Bükk nyugati kapuját őrző felsőtárkányi Vár-hegyet.

→ Tovább