MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Kéktúra a Keszthelyi-hegységben

Háromnapos sátras túrára indultunk a Keszthelyi-hegységbe, hogy egy kicsit más oldaláról ismerjük meg a Balatont és festői környékét. A Balaton önmagában is egy misztikus jellegű hely bárhonnan tekintünk rá. Vonzza a tekintetet, és hosszú-hosszú percekig elmerülünk a bájában. 

Az Országos Kéktúra 4-es számú szakaszának vágtunk neki, ami Keszthelyről indul és Tapolcán végződik. Kellemes 26,8 km állt előttünk a következő három napban. Mindennap tartogatott nekünk valami kis turisztikai jellegű csemegét. Délután 5 órára értünk le Keszthelyre, így aznapra egy rövid túra várt ránk. Kicsit csaltunk, az első kilométereket a Balaton-parton tettük meg, mert ha már Keszthelyen vagyunk, akkor feltétlenül meg kell nézni milyen is a víz. Nagyon megérte ez a kis „letérő”, mert a balatoni panoráma gyönyörű, kár lett volna kihagyni.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

A parton végig sétáltunk, majd Gyenesdiás előtt visszatértünk a kékre, itt az úton folytatódott túránk. A viharok szépen végig követtek bennünk, és hol gyengén, hol komolyan ijesztgetett minket ezekben a napokban, de mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a három napban egyszer sem áztunk el. Gyenesdiásról egy kis meredek utca vezetett fel a fenyves erdőbe, mely a Nagy-mezőre és a Festetics-kilátóhoz vezetett. Azonban előtte ismét egy kis kitérőt tettünk a közeli kőbányához, ahol a természet alkotta újra a tájat.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

Az egykori kitermelés óta ugyanis az eső kanyargós vízmosásokat alakított ki, melyek egy végtelen labirintusra hasonlítanak. Néhány perc séta után elértük a Nagy-mezőt és annak hangulatos kis pihenőjét, ahol is, mikor megérkeztünk, egy kisebb csapat épp sütögetett, táncolt, és élvezte a jó időt. A tisztáson egy kis fedett pihenő, padok, asztalok, tűzrakó hely és még mosdó is található, utóbbi nyitvatartása attól függ, hogy a pihenő gondnokai jelen vannak-e épp. Nekünk pont szerencsénk volt, így kicsit felfrissíthettük arcunkat, és hideg vizet is magunkhoz tudtunk venni.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

Lepakoltunk, sátrat vertünk, és a lemenő napsugarakat megelőzve felmásztunk a kék háromszöget követve a Festetics-kilátóhoz. A gondnok néni tanácsait megfogadva azonban rögtön le is tértünk, mert szerinte az eredeti túraút nagyon meredek, és csúnyán alá van mosva, könnyen megcsúszik az ember. Így egy kellemesen megmászható titkos ösvényen haladtunk fel, ami kevésbé volt küzdelmes. Nagyon impozáns magaslati pont a környéken, melyről csodálatos panoráma nyílik Gyenesdiásra, Keszthelyre, a Balatonra és a közeli kőbányára is. Ámulatba ejtő a környék főleg a naplementében és a kis esti szürkületben. A legszebb talán mégis az volt, mikor a nap lebukott, és a városka fényei megjelentek sorra, felettünk pedig a csillagos ég kezdett előrajzolódni. Másnap reggel úgy döntöttünk, még egyszer fellátogatunk a kilátóra, hogy szebb képeket készíthessünk erről a csodás tájról.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

Második napunkat a viharok kikerülése jellemezte; mindenfelé sötét felhők és csúnya dörgés. Az erdőben kellemes árnyékos terepen haladtunk Vállus falu felé, mely a Nagy-mezőtől körülbelül 8 km-re található. Változatos volt az erdei sétánk, hol kisebb emelkedők, hol völgyes részek váltogatták egymást. Kora délutánra érkeztünk meg az egyutcás kis faluba, ami sajnos elég kihalt volt, se egy kisbolt, se egy italbolt, szerencsénkre a templom mellett egy közkútnál fel tudtunk frissülni. Miután az egykori kisbolt mellett pecsételtünk a füzetünkbe, megpihentünk a padokon a templomtorony árnyékában. A környéken található a Láz-tetői kilátó, amely 2014-ben épült, és a falutól a zöld T jelzést követve lehet felkapaszkodni a toronyhoz. Mi azonban kihagytuk a kilátót, és folytattuk utunkat a kéken. A faluból kiérve egy darabig kukoricatáblák mellett haladtunk, majd ismét bevetettük magunkat a hűs erdőbe, itt ismét ijesztgettek minket a viharfelhők, így kicsit gyorsítottunk a tempón.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

Az erdős részt felváltotta a Balaton-felvidék és a szőlő birodalma, túránk legszebb részén sétáltunk tovább. Csodálatos szőlődűlők és présházak mellett baktattunk fel a dombokra. A Balaton-felvidéki borvidéken sétálni annyira hangulatos, hogy nem tudtunk nem megállni minden kisebb-nagyobb kiugrónál, és gyönyörködni az elénk táruló látványban. Láttuk a Badacsonyt, a Szent György-hegyet, a szigligeti várat és persze a Balatont is. Festményért kiáltott a Lesencefalu melletti szőlős kertek végtélen dűlői. Az ember szerelmes lesz a környéktől, és nem tudja megállni, hogy ne fotózza le minden négyzetcentiméterét, minden kis finom részét a panorámának. Számomra a legszebb ebben a rövidke szakaszban, hogy annak ellenére, hogy kilométerekre vagyunk a tótól, mégis tisztán kivehető a víz felszíne. Kicsit sajnáltam, hogy maga a kék nem megy a Balaton-parton, vagy közvetlen közelében, ám az ilyen kilátások alkalmával mégis úgy érzi az ember, hogy egy „karnyújtásnyira” van tőle, és maga mellett érzi az atmoszféráját.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

Egy őserdőre hasonlító, háborítatlan és vadregényes szakaszra másztunk fel a szőlős kertek mellett. A derékig érő füves, bokros rész kicsit rémisztő volt, és extra adag szúnyog és kullancsriasztóra volt szükségünk, mert bizony a moszkitók hada nagyon erősen támadott minket ezen a pár kilométeren. Napunkat Lesenceistvándon fejeztük be, de ide már szinte beszaladtunk, mert ekkor a viharok irányt váltottak, és üldözni kezdtek minket. Hideg esőillatú szél támadt a semmiből, és tudtuk, ezt nem ússzuk meg szárazon, ha nem sietünk. A falu pecsételő pontján, a helyi italboltban találtunk az utolsó utáni pillanatban menedéket az égszakadás elől.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

A helyi erők szerint ez igazi nyári vihar lesz, mert a Balaton nem húzta le a sötét felhőket. Milyen igazuk lett, 2 órán keresztül zúdult a frissítő a környékre, melynek egyébként nagyon örültek, mert a földeknek már nagyon kellett egy kiadós öntözés. Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntenék, de szó szerint, mindeközben pedig verőfényes napsütés volt, melynek eredményeképpen stílusosan a falu templomtornya felett szivárvány jelent meg, mint egyfajta égi csoda. Sajnos megtudtuk, hogy fél 6-kor már nincs kisbolt, és a faluban semmi lehetőség enni. De persze a helyi erők itt is segítőkészeknek bizonyultak, és kaptunk egy szórólapot, amiről rendeltünk Tapolcáról magunknak frissensülteket.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

Másnap reggel korán keltünk, hogy mihamarabb Tapolcára érjünk. Lesenceistvánd után végig autóúton haladtunk Tapolcáig, ami nem a legszerencsésebb eset. Sőt szerintem balesetveszélyes, épp ezért fekete foltja a kéktúra 4-es számú szakaszának. Lesenceistvándot elhagyva átértünk a testvérfaluba, Lesencetomajba, ahonnan tulajdonképpen 6 km kemény menetelés várt ránk a főútvonalon. Akárhogy szemléltük a tájat, nem találtunk alternatívát, hogy ne a 77-es főút bekötőjén, majd később magán a 77-es melletti útpadkán kelljen sétálni a forgalommal szemben. Megannyi szép erdős, mezős, szőlődűlős szakasz után Tapolca város meghatározó főútján kellett gyalogoljunk a folyamatos autós, teherautós és helyközi volánbuszos forgalom mellett, akik hol tiszteletben tarják a vándort az út mellett és kikerülnek, hol viszont mit sem törődnek velünk. Elszomorított, hogy a legfontosabb magyarországi turistaútvonalnak egy forgalmas úton kell haladnia.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

A veszélyes szakaszt nagyon gyorsan, sietve tettük meg, majd Tapolcára beérve a körforgalomból már láttuk is a vasútállomást. Mi hivatalosan itt be is fejeztük a túránkat, és délután 3 órakor szimpla turisták voltunk. Napunkat a Tapolcai-tavasbarlang látogatóközpontjában zártuk, megpihenés gyanánt. Ladikokba eveztünk a mészkőbarlangok szűk kis járataiban, ahol a hajunk a plafont seperte, és bájosan ringtunk a kristálytiszta karsztvízen. A fülledt meleg elől kellemes volt bemenni a hűvös barlangrendszerbe, és felfedezni a több millió éves járatokat, melyet a természet alkotott ilyen tökéletesre. Néhol keskeny vájatok voltak, ahol nem is lehetett evezni, csak a kezünkkel hajtottuk magunkat, mert a csónak is épphogy elfért. Az ökoturizmus egy szép és igényes állomása ez a latógatóközpont, ahol megismerkedhetünk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik csodás képződményével. Fantasztikus három nap volt, alig várom a következő szakaszt.

 

Fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

Szöveg és fotó: Borsodi-Nagy Bernadett

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Nagy Patrícius:
Csillagkapu
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...