MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.09.20. 14:00,   Szöveg: katasztrofavedelem.hu/TM,   Fotó: 123rf.hu

Kerüld el a halálos vadbalesetet

Szerda hajnalban Fejér megyében egy autó vaddisznóval ütközött, majd az árokba hajtott, és az egyik utas életét vesztette. Cikkünkben kifejtjük, hogyan készülhetsz fel legjobban a nem várt eseményre.

Vadat gázolt egy személyautó szerda hajnalban Fejér megyében, a Csákvár és Oroszlány közötti úton, majd az ütközés következtében a gépkocsi az út menti árokba hajtott – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján


A székesfehérvári és tatabányai hivatásos, illetve a csákvári önkéntes tűzoltók siettek a balesethez, áramtalanították a járművet, és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Az egyik ember még a helyszínen meghalt, de a másik utas is megsérült.

 

Fotó: 123rf.hu


A vadbaleset sokszor kivédhetetlen: hiába vezetsz körültekintően, az állatok sokszor hirtelen, féktávon belül kerülnek az autó elé. Ráadásul az ősz még veszélyesebb időszaknak számít. Ilyenkor van ugyanis a szarvasbőgés, amikor az állatokon eluralkodik a fajfenntartási ösztön, ami nagymértékben elvonja a figyelmüket. A vaddisznók és az őzek is problémát jelenthetnek, utóbbiak fokozottan a májusi területfoglalás idején.

Csak az éberség és az óvatosság segíthet

A balesetek elkerülése érdekében figyeld a vadveszélyt jelző táblákat, és ne csak előre nézz, pásztázd az út menti környezetet is! Előfordulhat, hogy sáros vadnyomok figyelmeztetnek az állatok jelenlétére. Érdemes behúzódni az út középvonala felé, mivel a szélén nehezebb időben észrevenni és elkerülni a felbukkanó állatokat. Léteznek vadriasztók, vadsípok is, amelyek hatásosságáról megoszlanak a vélemények, de elvileg egy speciális hanghatással elriaszthatják a vadakat. Ha már elkerülhetetlen az ütközés, a kisebbik rossz, ha nem próbálod az utolsó pillanatban kikerülni a vadat, inkább fékezz teljes erőből, és markold a kormányt!

 

Fotó: 123rf.hu


Ha megesett a baj

Amennyiben megtörtént a baleset, a rendőrséget kell értesítened (illetve a mentőket, ha szükséges). Ők szólnak a helyi vadásztársaság munkatársának, és rögzítik a baleset körülményeit, felmérik a keletkezett károkat. Fontos tudnod, hogy az állat elvitele a jogszabályok értelmében lopásnak számít. A vad alapesetben az állam tulajdonában áll, halála után pedig a területen vadászatra jogosulté lesz.

A vadveszélyt jelző tábla


A tábla kihelyezését a vadászati törvény szerint a vadásztársaság kezdeményezheti. Oka lehet baleset, vadveszély, de a környezet is indokolhatja, például ha az erdő az út egyik felén, míg a tó vagy folyó, ahova az állatok inni járnak, a másik felén található.

 

Fotó: 123rf.hu


Ugyan nincs szó szerint jogszabályba foglalva, vadveszélyt jelző tábla hiányában a gyakorlatban többnyire a vadásztársaságnak kell fizetnie a kárt. Ha viszont kint volt a tábla, a gépjármű sofőrjének kell a zsebébe nyúlnia, feltéve, ha nincs teljes körű casco biztosítása. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással sajnos nem vagy kinn a vízből, a biztosító csak olyan baleseteknél fizet, amelyet egy másik, biztosítással rendelkező autó okozott.


Vad összegek a vadért

 

Ha a baleset a saját hibádból történt, és az állat elpusztult, súlyos költségekre számíthatsz. Egy üregi nyúl vadgazdálkodási értéke 10 000 Ft, egy 350 grammosnál nehezebb aganccsal rendelkező őzbaké, csakúgy, mint egy 18 centiméternél hosszabb agyarat viselő vaddisznóé 600 000 Ft, a legrosszabbul pedig akkor jársz, ha egy több mint 10 kilós trófeával bíró gímszarvasbikával akadsz össze, ebben az esetben ugyanis már 3 750 000 Ft-ról van szó.

 

Fotó: 123rf.hu

Ha a tábla is kinn volt, és a sofőr is betartotta a KRESZ-t, a vadászatra jogosult és az autós is a saját kárát viseli. Ami a személyi sérülést illeti, mindenképpen jól jön, ha rendelkezel balesetbiztosítással.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Terepjáró gázolt el egy szarvast az M5-ön

Meg kell oldani a Balaton környéki vadproblémát

A legtöbb helyen lelőhetik kedvenceinket

Ezeken a helyeken számíthatsz erdőlátogatási korlátozásra


Címkék: vad / vadkár / vadbaleset



HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23
24
2526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...