MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2013.05.28. 12:56,   Szöveg: Nagyváthy János,   Fotó: Kiss Péter archívuma

Kiss Péterre emlékezünk

 Az Alpok összes csúcsán (interjú a Turista Magazin decemberi számából)

Amikor eldöntöttem, hogy írok Kiss Petiről és mászásairól, tüstént elakadtam. Vajon miképp mutassam be: mint barlangászt, hegymászót, teljesítménytúrázót, esetleg mint maratoni futót?

 

Hiszen telente szédületesen mély barlangokba ereszkedik le, időnként száz kilométeres túrákkal tartja karban a kondícióját, s ha épp nem sziklát mászik a Mátrában vagy túrát vezet valahol Európában, akkor akár szó szerint összefuthatunk vele a Budapest Maratonon is. Legnagyobb eséllyel azonban a hegyekben bukkanhatunk rá. Legyen szó gleccsertúráról, jégfalról, alpesi vagy sportmászásról, netán a Magas-Tátra cakkos főgerincéről (melyet 2011-ben szintén végigjárt, de ez legyen egy másik történet), Peti nem túl válogatós. Igazi mindenevő. Ha célt tűz ki, talán csak egy szemponthoz ragaszkodik: jó nehéz legyen elérni.

 

 

 

A vágy titokzatos tárgya

 

Peti újabban egy igen különös gyűjtőszenvedélynek is hódol, melyet hazánkban nem sokan űznek, és közülük sem akadt eddig egyetlen honfitársunk se, akinek sikerült volna a teljes kollekcióra szert tennie. Eddig. Neki viszont sikerült.

 

 

Pedig bizonyára nem volt egyszerű dolga. Ezt a műfajt ugyanis nem íróasztalnál, barátságosan meleg szobában, nagyítóval a kézben, világhálót böngészve vagy katalógusokat lapozgatva művelik. Megszállottjai nem járnak aukciókra, kiállításokra vagy konferenciákra, s cserebere útján is aligha tudnák újabb példánnyal gyarapítani vágyuk titokzatos tárgyainak tárházát.

 

 

Helyette dermesztő reggeleken a bakancsuk alatt ropog a hó, beláthatatlan szakadékok felett meredő gránitbástyák oldalát karcolja hágóvasuk, türkizkéken csillogó jégtömbök közötti útvesztőkben keresik az irányt, hajnalpírban lobogó csúcsok felett ámulnak az új nap nyújtotta szépségeken, zúzmarás tömbök közt, a hidegtől kezükhöz ragadó jégcsákányt markolva haladnak gyűjteményük következő darabja felé. „Négyezresek” – micsoda mágikus és tiszteletet parancsoló szó, amely annyi hegymászót képes megbolondítani…

 


 


 

 

Legszebbtől a legnehezebbig

 

Az első négyezres, melynek tetejére Peti 2009 nyarán jutott fel, a svájci Weisshorn volt. Ez a hegy az egyik legismertebb alpesi túramagazin által meghirdetett szavazás eredményeként büszkén és megérdemelten viseli az Alpok legszebb csúcsa címet, így nem csoda, hogy a sort ezzel nyitotta. Nagyon azon sem csodálkozhatunk, hogy ha már Zermatt környékére vetődött, mindjárt a Matterhornt vette célba. Legfeljebb azon lehet meglepődni, hogy csupán egy nap telt el a két csúcssiker között, s talán most még azon, hogy a „Matyit” szólóban mászta meg. Most még – mert hamarosan kiderül, hogy így is lehet. Sőt, vannak helyzetek, amikor csak így lehet. Ha céljainkat meg akarjuk valósítani, nem függhetünk mindig másoktól, mert akkor könnyen lemaradhatunk.

 

 

Persze nem mindenkinek kell követnie ezt a példát. Ellenkezőleg: a többség jobban teszi, ha a hagyományos játékszabályokhoz ragaszkodik. Az a szabadság csak keveseknek adatik meg, hogy néha eltérhessen a kőbe vésett biztonsági alapelvektől és ezt hosszabb távon is büntetlenül tegye. Másképp fogalmazva, kevesen tudnak úgy megmászni nagy hegyeket, falakat egyedül, hogy a mászás biztonsági faktora ne legyen számottevően kisebb, mint amekkora az egy kötéltárssal végrehajtott mászás esetében lenne.

 

 

Most azonban abszolút nem a szólómászás létjogosultságát szeretném igazolni, netán példákkal alátámasztani (bár ez is nyilván érdekes téma lenne). Pusztán arra óhajtok rámutatni, hogy nem minden felelőtlenség, ami első pillanatban annak látszik. Léteznek önbiztosítási módszerek, melyek alkalmazása Petitől nem áll távol, és ami szintén fontos, a visszafordulás és mérlegelés – bizonyos helyzetekben csak számottevő nehézségek árán latba vethető – képességét is birtokolja. Ezeket azért fontos részletezni, mert pusztán a száraz adatok ismeretében nehéz reálisan látni (és láttatni) a teljesítményt.

 

 

Márpedig az akkor sem csekély, ha csak a megmászott csúcsok számát tekintjük. A módszert és mindenekelőtt a bejárt útvonalakat nézve pedig, ha csak kicsit is képben vagyunk az egyes hegyek és a rájuk vezető mászóutak technikai és egyéb nehézségével, bizony elismeréssel kell adóznunk. A hegymászás tekintetében laikus olvasók egészen nyugodtan elhihetik, hogy célunk nem a szenzációra áhítozók éhségének csillapítása, hanem egy tényleg kemény természetjáró sportember valódi eredményeinek bemutatása.

 

Számok, hegyek, utak

 

Ennek tükrében most már lássuk azokat a bizonyos adatokat is. Az UIAA (Alpinista Szervezetek Nemzetközi Uniója) listája szerint az Alpokban 82 hegy csúcsa emelkedik a 4000 méteres álomhatár fölé. Peti az első évben nyolc, 2011-ben 33 új, idén pedig 41, szintén új négyezrest mászott meg, s ezeken kívül ismétlései is voltak. Mintegy 56 hegyet egyedül ért el, párat igen cudar körülmények között, és nem is mindegyiket a legkönnyebb útvonalon keresztül. Ilyen volt például a Mont Blanc, amelyre a nehéz és irgalmatlanul hosszú Peuterey Integralon sikerült feljutnia (három másik magyar alpinistával; erről augusztusi számunkban már röviden hírt adtunk). A Jungfrau megmászása utáni lemenet a Rottal-gerincen a lauterbrunneni völgy felé szintén nem az errefelé gyakran használt utak (és útirányok) közé tartozik, az évente erre járó alig néhány vállalkozó pedig leginkább felfelé szokott mászni rajta. A többi nehéz utat azért nem részletezzük, mert csak az alpesi témákban járatosabb olvasóinknak mondanak valamit ezek az útirányok és nevek.

 

 

Helyette viszont, érdekességként tegyünk egy kis kitérőt. Még fáradhatatlan Peti barátunknak is szüksége volt időnként pihenésre, így a négyezresek között néha tartott egy kis szünetet. Olyankor alacsonyabb hegyeken múlatta az időt: hol a „csupán” 2999 m magasra emelkedő Grosse Zinne (azaz Cima Grande, a Dolomitokban emelkedő híres-hírhedt Tre Cime középső tornya) északi falát mászta át, hol a Hochtor meredek északi oldalán, hol pedig a Dachstein déli falán kapaszkodott fel – mikor merre támadt mehetnékje. A két utóbbi sziklafal egyébként közel ezer méter magas. Peti mindkettőn szólóban jutott fel, a biztosításra szolgáló gyűrűket csupán a fényképezőgép rögzítésére használta.

 

 

Nem nehéz kitalálni, mi következett ezután. Egyszer csak ott állt a Falak fala, az Eiger csaknem két kilométeres zord északi oldala alatt. Társával első nap az Alagútig másztak fel, következő reggel viszont a pár nappal korábban leesett 20-30 cm-es olvadozó hó alaposan feladta a leckét. A Nehéz repedés kimászása után – tulajdonképpen az utolsó olyan részen, ahol még „viszonylag egyszerűen” megoldható a visszatérés (a hírhedt Hinterstoisser-harántolás elérése előtt) – visszafordultak. Persze ez a próbálkozás sem zárult a csúcs elérése nélkül, mert aztán nyugat felől, a „normál” úton mégiscsak megmászták azt.

 

Szöveg: Nagyváthy János   Fotók: Kiss Péter archívuma





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (1):
bl 2013.06.02. 20:55
Kiss Péter hegymászó emlékére

https://www.facebook.com/KissPeterHosiHalaltHaltHegymaszo
Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. augusztus
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...