Ideje, hogy másképp nézzünk a növényekre

A növények finoman szólva sincsenek a figyelem középpontjában, ha az élővilágról van szó, egyértelműen az állatok viszik el a show-t. A növények nem mozognak, nincs arcuk, szemük, és úgy általában nagyon különböznek tőlünk, ráadásul egészen más időskálán élik az életüket, mint mi. Épp ezért az emberek többsége nem fordít különösebb figyelmet rájuk. Ha észre is veszik őket, csak biodíszletként, egybefüggő zöld masszaként tekint rájuk a többség, különösen igaz ez az úgynevezett gyomnövényekre. Ennek az általános hozzáállásnak mostanra neve is van, növényvakságnak hívják.

Mióta bánunk így a növényekkel?

Nemrégiben a kezembe került egy könyv, Zoë Schlanger Fényevők című kötete, ami alig egy hónapja jelent meg magyarul. A szerző tudományos újságíró, és ebben a könyvben egészen új szemszögből mesél a növényekről.

Schlanger külön fejezetet szentel annak, hogy az ember és a növények viszonyát történelmi időskálán is megvizsgálja. Kíváncsi volt arra, vajon mikor távolodtunk el ennyire a növényektől.

– teszi fel a kérdést.

Hogy megtaláljuk azt a kiindulópontot, amikor megváltozott a természetről való gondolkodásunk, meglehetősen messzire vissza kell utaznunk az időben, egészen az ókori görögökig.

Platón még „vágyó” és „érzékelő” lélekkel bíró lényekként tekintett a növényekre. Az akkori felfogás szerint a lélek különböző formái között vannak magasabb szinten állók – például a csúcsra helyezett szabad férfiak..khmm.. – de a növényeknek is intelligenciát tulajdonítottak.

Ha Arisztotelész másképp gondolta volna…

Aztán nem sokkal később jött Arisztotelész, aki megfosztotta a növényeket a vágy és az érzékelés képességeitől, és a növények ettől fogva „az ember puszta eszközeiként léteztek tovább”. Ez a felfogás aztán velünk maradt, és több mint kétezer éve velünk van már.

Arisztotelész legkiemelkedőbb tanítványa Theophrasztosz volt, a nagy filozófus halála előtt rá hagyta bölcseleti iskoláját. Theophrasztosz nagy érdeklődéssel figyelte a növényeket, és merőben mást gondolt róluk, mint tanítója.

– írja Schlanger.

Theophrasztosz belátta azt is, hogy korlátokba ütközünk a növényekről való gondolkodás terén, a mi emberi perspektívánkból ugyanis nem tudjuk az ő ismeretlen világukat leírni, csak hasonlatokat tudunk használni. Ő például a növényekben keringő nedveket az állati vérrel hozta párhuzamba. Theophratosz felfogása a növényekről azonban zsákutcának bizonyult a filozófiai gondolkodás történetében, és a fő csapásirány az arisztotelészi elgondolás nyomán haladt.

– teszi fel az elgondolkodtató kérdést a szerző.

„Mit árul el a növényi intelligencia a földi élet tikairól?”

A természetszeretet, mióta az eszemet tudom, velem van. A növényekhez fűződő viszonyom eddig leginkább a bennük való gyönyörködést és a fajok felismerését jelentette, de létük és működésük mélyebb megértésével eddig nem nagyon foglalkoztam. Pedig tanultam növényélettant is egy félévig, de az akciós potenciál, az ozmózis és az ioncsatornák működése akkor valahogy nem hozott lázba. Egészen mostanáig.

„Mit árul el a növényi intelligencia a földi élet titkairól?” – olvasható a könyv alcímében. A növények vonatkozásában intelligenciáról beszélni? Furcsának tűnik, de ha jobban belegondol az ember, és pláne, ha elolvassa ezt a könyvet, rájön, hogy ennek a kifejezésnek nagyon is van értelme.

Mert mi is a növényi intelligencia? „..az élőlények azon képessége, hogy tanuljanak környezetük kihívásaiból, és olyan cselekvési utakat válasszanak, amelyek a leghatékonyabban mozdítják elő túlélésüket” – írja a szerző.

A témával számos kutató foglalkozik, itthon is. Dr. Fehér Attila az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Növénybiológia tanszékének vezetője így beszélt erről egy előadásán: „A növények sokkal érdekesebbek, mint gondolnánk: képesek a környezetüket és abban elfoglalt helyüket komplex módon érzékelni, ezeket az információkat feldolgozni, átadni, tárolni, és később felhasználni. Mindezt agy és idegrendszer nélkül.”

Vagyis a növények mindennapjait nemcsak létigékkel írhatjuk le, és a "vegetálás" lényegesen mozgalmasabb, mint az mi gondoljuk: a növények képesek tanulni, emlékezni, kommunikálni és akár együttműködni is.

Az, hogy a kúszónövények felfutnak egy oszlopra vagy egy fára, megszoktuk, de belegondoltunk már abba, hogy vajon honnan tudják azt, hogy hol van a közelükben alkalmas támaszték? Vagy honnan tudja a paradicsom, hogy a számára megfelelő beporzónak számító poszméh döng a közelében? Hogyan képesek követni a napraforgók a nap útját? Hogyan tudják riasztani a növények baj esetén fajtársaikat? Megannyi izgalmas kérdés, amivel a könyv részletesen foglalkozik, és ami elgondolkodtatja az olvasót, és merőben új megvilágításba helyezi a növényeket.

A rejtélyes kaméleonnövény

Van egy különös növény, ami mindenkit túlszárnyal sajátos „tudományával”, nem véletlen, hogy ebben a könyvben külön fejezetet is kapott. A Chile mérsékelt övi esőerdeiben élő Boquila trifoliata nevű vadszőlő-féle ugyanis egészen úgy viselkedik, mintha látna.

Eddig húsz növényt számoltak össze a kutatók, amelyekre ez a „kaméleonnövény” képes hasonlítani. De vajon honnan tudja ez a kúszónövény, hogy milyen az a fa, amire felfut?

És miért akar egyáltalán hasonlítani rá? A Boquila trifoliata-nak valószínűleg az a célja ezzel a valószínűtlen mimikrivel, hogy védje magát, megtévessze az arra tévedő növényevőket, és elbújjon előlük a sűrűben.

Hogy hogyan képes minderre, azzal kapcsolatban egyelőre még csak hipotézisek vannak. Az egyik elmélet szerint a növény a felszíni sejtjeiben található fotoreceptoroknak nevezett speciális fényérzékelő képletekkel valóban primitív módon láthat. Mivel nincs központi idegrendszerük, így nem tudják összefüggő látvánnyá összegezni a beérkező jelzéseket, ehelyett növekedést befolyásoló jelzésekként érzékelik a fényt. Ahogy azt egy másik hasonló témájú és szintén kiváló könyv, a Mit tud a növény szerzője Daniel Chamovitz írja: "Természetesen nem úgy látnak képeket, ahogyan mi. Nem képesek megkülönböztetni egy enyhén kopaszodó, középkorú férfit egy barna hajú, mosolygós kislánytól. Látják viszont a fényt, minden elképzelhető minőségben és annyi árnyalatban, amennyit mi elképzelni sem igen tudunk."

A kaméleonnövény különös "viselkedésésére" létezik egy másik teória is, mely szerint a növényen élő mikrobák játszhatnak szerepet a rejtélyes mimikriben, és génátvitel útján befolyásolják a levél formáját. Egyelőre egyik magyarázat sem örvend általános elfogadottságnak, a tudomány vonatkozó lapjai jelenleg is íródnak még, de az biztos, hogy ez a növény messze nem csak vegetál, hanem egészen bonyolult módon éli az életét.

– mondja a chilei „kaméleonnövény” egyik kutatója. Érdemes hát, sok kutatóhoz hasonlóan, nekünk természetbarátoknak is más szemszögből szemügyre venni a növényeket, mert alighanem nagyon sok meglepetést tartogatnak még számunkra.

Zoë Schlanger: Fényevők, Open Books, 2025.