MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Kőről-kőre a Zempléni-hegységben

A Kőről kőre túrasorozat a negyedik állomásához, a turisták által ritkábban látogatott Zempléni-hegységbe érkezett, ahol az újjáépített regéci vár által uralt vadregényes tájon túráztunk köveken és sziklákon. 

A korábbi Kőről kőre túrákon már megszokhattuk, hogy tömegközlekedéssel nehezen, vagy egyáltalán nem megközelíthető helyszínekről indul a túra. Ezúttal Regécről, a Zemplén egyik eldugott kis falujából, ahova a bükki túrához hasonlóan már egy nappal korábban megérkeztünk, hogy a szombat reggeli (augusztus 27-i) rajtnál ott lehessünk. Pestről péntek délben indultunk, 4 óra 45 percet utaztunk és többször átszálltunk, hogy autó híján is el tudjunk jönni a túrára. Megérte a fárasztó utazás, mert a Zemplén az egyik kedvenc tájam, és alig vártam, hogy megismertessem a túratársaimmal – Katával és Anikóval –, akik korábban még sosem jártak itt.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM


A lányoknak nem kellett bizonygatnom, hogy milyen szép helyen fogunk járni, mert a táj már az odautunkon magáért beszélt. Várak és hegyek, meghitt kis falvak és végtelennek tűnő erdők, amik egy bakancsos turistát egyből gyaloglásra csábítanak. Másnap ilyen kedvvel keltünk a 86 lelket számláló Regécen, ahol a túra résztvevői két fővel meghaladták a falu lakosságának a számát. Azért tömeg nem volt, hiszen a reggeli órákban folyamatosan érkeztek és indultak a túrázók a 45 vagy a 25 km-es távokon. Csak a parkoló autók száma nyújtott szokatlan látványt az egyutcás faluban.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Imre kiosztja az itinereket


Még el sem indultunk, és már a település régi házai is bőven nyújtottak fotótémát, melyek a kockaépületekhez szokott városi szemnek nemcsak izgalmas, de meghitt látványt nyújtanak virágos kertjeikkel. Bár még korán volt, azért sokat nem időzhettünk egy-egy porta megcsodálásával, hiszen még előttünk voltak a kilométerek. Déli irányban hagytuk el a falut, és kezdtük meg a kapaszkodást a regéci várhoz, amit az elmúlt években gyakorlatilag a semmiből építették újjá. Én két éve jártam itt utoljára, de ahhoz képest is látványos a fejlődés, amit a nyitvatartás előtti érkezésünk miatt most csak kívülről tudtunk megnézni. A kilátás így is nagyszerű volt.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Regéci vár északkelti oldala


A várhegyről leereszkedve a piros négyzeten keletnek fordultunk. A ritka és kopott jelek miatt többen tettek kisebb-nagyobb kitérőket az eredeti útvonalhoz képest. Ez az út négy kilométer után ér be Óhutára, a Zemplén egyik legszebb falujába. Az aszfaltúton továbbhaladva, Középhuta előtt kanyarodtunk vissza az erdőbe a sárga jelzésen. Idáig még nem sok kővel volt dolgunk, ami túránk névadó tematikája, inkább virágos réteken keltünk át és hangulatos falvak régi házait csodáltuk meg. De ami késik, nem múlik, gondoltuk magunkban, és folytattuk az utat az első sziklás kilátópontunkhoz, a Sólyom-kőhöz.

 

Fotó: Mohai Kata


Az irtásokat és a réteket lassan felváltotta a sziklás terep, majd jött a Sólyom-kő, ahol az igazolókód leolvasása után mindenki a fényképezéssel volt elfoglalva, hiszen a vulkanikus sziklatömbről pompás kilátás nyílik a környékre és a távoli regéci várra. Az építményt húsz évvel ezelőtt még nem lehetett látni innen, csak a folyamatos felújításnak köszönhetőn vette birtokba ismét a tájat.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Sólyom-kő


Bár verőfényes augusztusi napsütésben gyalogoltunk, a nyílt terepen sem éreztük túl erősnek a napot. Egy-két kaptatón megizzadtunk, de kánikuláról szó sem volt. Kényelmes ösvényeken és erdészeti utakon értük el a felújított erdei pihenőt a Mlaka-réten, majd az István-kút idilli erdészházát és a tőle száz méterre álló kulcsosházat, ahol a kéktúrapecsétet is találjuk.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

István-kúti erdészház


Innen továbbra is a kék utat követtük, és túránk háromszögjelzésein egyre több sziklás terepet és kilátást kerestünk fel. Ilyen volt a Nagy-Péter-mennykő is, ahonnan az egész északi Zemplént belátni, benne a szintén újjáépített füzéri várral, ami innen csak egy fehér foltnak látszik. Ez az egyik kedvenc váram, amit két éve kerestem fel utoljára, de az még innen, a mennykőről is látszik, hogy nagyon megváltozott. Az új állapotot már láttam képeken, de 15 km távolságból is csak Disneyland jut eszembe a fehér falairól. Katával és Anikóval arról beszélgetünk, hogy vajon ez a vár ilyen lehetett eredetileg is?

 

Fotó: Mohai Kata

Kilátás a Nagy Péter-mennykőről


Hosszú földúton kanyarogtunk tovább egy vadkerítéssel elkerített irtás mellett, mire a Pengő-kőhöz értünk. Ez az előzőhöz képest igazán kis kitérő, és a  fák között magasodó sziklákról még kilátás sem nyílik a déli tájra. Ráadásul a túránk kihelyezett igazolókódját sem találtuk, ezért mindenkiről egyéni pózban készült igazolófotó a Pengő-kővel.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Igazoló fotó a Pengő-kővel


Az Országos Kéktúrának ezt a szakaszát Pengői-útnak hívják, amiről nem sokkal később a zöld jelzésre fordulunk, hogy a kiindulópontunkra és végállomásunkra, Regécre érkezzünk. Persze még nem véglegesen, csak átutazóban, mert innen északi irányba is teszünk majd egy 17 km-es kört. De addig még sok van hátra, és több igazolópontot is érintünk, mint például a Rákóczi-követ.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

A címeres Rákóczi-kő


Egykoron ez a környék a Rákóczi-család birtoka volt, és maga II. Rákóczi Ferenc is itt nevelkedett Regécen. Így érthető, ha a fejedelemről elnevezett kőre, forrásra vagy fára akadunk, meg persze a róla szóló mondákra. A Rákóczi-kőnél már nem vagyunk messze a falutól, amit a regéci vár napközben többször is fel-feltűnő, és egyre közelibb sziluettje jelez.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM


A várat persze minden szögből és távolságból lefotóztuk, amihez a változatos táj mindig új keretet adott. Többször is jártam ezen a vidéken, de a felújított erőséggel nemcsak a túratársaimnak, hanem nekem is új élményt adott a táj látványa, ami a faluba beérve, és azt a Szent Erzsébet út ösvényén elhagyva is végigkísért minket.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Az egyik szépen felújított regéci ház


De nemcsak a várak újultak meg a környéken, hanem a falvak is. Érthetőek ezek a turistacsalogató fejlesztések, hiszen az erdő- és mezőgazdálkodáson kívül itt más pénzszerzési lehetőség nincsen. Csend és nyugalom árad mindenből, ezért tökéletes hely a kikapcsolódáshoz annak, aki a város nyüzsgése elől akar kicsit elbújni. Gyermekkorom nyaralásaira emlékeztet ez a túrahétvége, amikor még nem csengett a mobil és nem volt net, ugyanis ez most is így van ezen a környéken, ha nem az egyedüli, itt is csak gyenge térerőt adó szolgáltatóval állunk szerződésben.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM


Regécet ma már másodjára hagytuk el, hogy még északi irányba is bejárjuk a tájat. A piros jelzést követve értük el a Fehér-kúti vadászházat, ahol a forrás hűs vize frissített fel minket. A kis pihenő után a mai nap második Sólyom-kövéhez tettünk kitérőt, amiről ezúttal nyugati irányban tárult elénk a kilátás. Ez is egy igazolópont volt, aminek a kódját sokáig kerestük, de nemcsak emiatt időztünk itt sokat, hanem mert a kilátás innen is pazar.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Túránk második Sólyom-köve


Az utunk a kitérő után visszavitt minket a Fehér-kúthoz, és a zöld jelzésen ereszkedtünk immár irányban a végállomás felé. Jócskán benne jártunk a délutánban, megtéve már 35 km-t. A fáradt és hólyagos lábaink egyre csak vittek a cél felé, és nem szívesen álltak meg akármiért. De egy óriási őzlábgomba megcsodálása kivételt képez még ilyen állapotban is.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Óriás őzlábgomba


A Gergely-hegy alatt átváltottunk a sárga jelzésre, ahonnan újra felbukkant a meredek hegyen magasodó, szinte egész utunkat végigkísérő regéci vár. Ebből a szögből is elkészültek a fotók, majd lassan elértük a műutat, amin egyikünk-másikunk már kissé bicegve gyalogolt be a célba. Imre, az egyszemélyes túrarendezőség már megszokott helyén, kocsijának anyósülésén várt minket, hogy gratuláljon és átadja az okleveleket és jelvényeket.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM


A kupasorozat negyedik állomásán 43 km-t és 1566 méter szintet kellett teljesíteni a hosszú táv résztvevőinek, egy olyan terepen, ami nemcsak kényelmes, de hazánk egyik legszebb táján vezet. Érdemes ide nem csak egy-egy alkalomra ellátogatni, mert a Zemplén nagy és bőven van mit felfedezni benne. De ilyen hegységünk a Bakony is, ahol a következő és egyben a sorozat utolsó Kőről kőre túráját fogjuk bejárni november 20-án.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

 

 

Térkép: Szabó Zoltán / MTSZ

Kattints a képre a térkép nagyításához!


Korábbi Kőről kőre túrák: Börzsöny, Bükk, Pilis

 

Szöveg: Lánczi Péter
Fotó: Mohai Kata és Lánczi Péter

Térkép: Szabó Zoltán





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
171819
20
212223
24252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...