MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Lövértúra Tolvaj-árokkal fűszerezve

Mindig hangulatos, könnyű és kellemes túrákat rendeznek a Lővér Természetbarát Egyesület lelkes tagjai – ezúttal sem volt ez másként. Érezhető és tapasztalható, mennyire szívükön viselik szűkebb környezetüket, és mutatják azt be másoknak is. Sőt, még egy kis módosítást is engedélyeznek, ha éppen arra támad kedvünk. 

Remek élményekkel gazdagodtunk tavaly ezen a túrán, és persze, hogy visszavágytam. De június óta bennem motoszkált a Tolvaj-árok emléke is, ami igen mély nyomokat hagyott bennem a felejthetetlen SopronTrail óta. Vettem hát a fáradságot, és ötvöztem a kettőt! Főleg miután kiderült, hogy a középső, 12 km-es táv a valóságban alig több nyolcnál. Húszat most nem akartam egy maxigázos előző napi Hegyhát 50 TT után, de a Lövéreket meg ki nem hagytam volna. Megrajzoltam hát az áhított útvonalat a GPSies oldalán, aztán a rajtban előhozakodtam a kérésemmel. Meg sem lepődtem, hogy a mindig nagyon szívélyes szervezők azonnal igent mondtak. Így hát Laci öcsémmel ennek vágtunk neki – de előbb még egy meglepetés: idén fordított bejárási irány lesz! Hoppá, de jó is itinert nézni indulás előtt, igaz?! Szerencse, hogy éppen egy hete, a Tátika-Rezi 50 TT-n tanultam meg ezt a szabályt. Így hát délnyugatnak vesszük az irányt az Erzsébet-kert büféjétől, a zöld sávon. Egészen kevés aszfaltozás után máris erdei úton ballagunk, nekivágva a Károly-magaslat felé vezető emelkedőknek.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Itt eddig még csak lefelé jöttem, szóval örülök a változatosságnak. Kellemesen beszélgetve, kényelmes öt körüli tempóban haladunk, fényképezünk. Megjön a Deák-kút, majd a kis tisztás, most is – mint sokszor – piknikező emberekkel.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Az ösvény kifogástalan, a turistajelzések pedig semmiféle kívánnivalót nem hagynak. Ez nem tántorította el most sem a rendezőket, és a megszokott fehér nyilakkal, vonalakkal most is végig festették-jelölték a teljes távot. Ha van valami, amire rá lehet mondani, hogy „bolondbiztos”, akkor szerintem ez az iskolapéldája. Így aztán igen hamar felérkeztünk a Károly-parkolóba, az esőházhoz, padokhoz. Első ellenőrző pont – és igen komoly tömeg.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aha, és persze a megszokott zsíroskenyér-parti! Na, ez ám a különleges megoldás. Az ellátás a túra (szinte) legelején; ilyent sem láttam még. De végül is gond nincs, hamar fel fog szívódni, nagy vágtára meg amúgy sem készülünk. Elkerüljük a komoly létszámú szombathelyi csapatot, akikkel gyakran összetalálkozunk efféle rendezvényeken, és elhagyjuk a kis aszfaltos szakaszt is. Kezdődik egy újabb pompás környék: a Ciklámen tanösvény. Sárga sáv a Hétbükkfáig, onnan Soproni Kék. A tizenkettes(nek mondott) táv itt megy fel északnak – mi viszont folytatjuk a nyugati irányt. Ez az egyik legszebb szakasz, szerintem: kanyarog a Tacsi-árok mentén, pompás kilátásokkal, finom erdei illatokkal, kitűnő ösvényekkel.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Az MTB-sek szerint is: több bringás is jön szembe, de velük sincs semmi gond, jól megférünk. Közben elő-előbújik a nap is, amire pedig nem nagyon számítottunk. Elhagyjuk a Hármas-forrást, délnek kanyarodunk, és át a hídon. Hát persze! És ott éles jobbos, északnak, vissza, fel. Balról a kora vaskori halomsírok láthatók, majd a Bella-emlékhez érünk. Biztos jele a Várhely-kilátó közelségének: nem is hagyjuk ki a remek panorámát.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hat-hétszáz méteres kitérő csak, de bőven megéri. Kissé különös a Lővérek 40 TT-n megszokott komoly nyüzsgéshez képest, hogy most csak ketten vagyunk az egész környéken. Megcsodáljuk a város és a Fertő tó panorámáját, és visszatérünk a kékre.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Nem sokáig: kb. másfél kilométer megtétele után jobbra letérünk, élesen visszakanyarodva. Dél helyett megint északi az irány, ezúttal már a kék kereszten. Hát megkezdődött! A Tolvaj-árok, igen. Ereszkedünk, lefelé, finoman, majd határozottabban. De az igazi emelkedők és lejtők általunk bejáratlanok maradnak: azok balról és jobbról láthatók, csodálhatók. Megdöbbentően meredek partoldalak! Másodjára is elképedek rajtuk. Komoly kihívás lenne felmászni, igen veszélyes vállalkozás lenne leereszkedni. Legalábbis a magamfajta gyalogos közlegénynek, hegymászók és mindenféle zergék alighanem megmosolyognának ezért a „csecsemőgondolkodásért”.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

De meg nem is megmászni jöttem ezeket a meredélyeket – hanem megcsodálni. Ahhoz meg pont ideális ez az ösvény, a kék kereszt. Később a célban a helyiek elmesélik majd, hogy ez a szakasz csak pár éve látogatható – addig tele volt kidőlt fákkal, benőtt iszalaggal, dzsungellel. Hálásan gondolok azokra az emberekre, akik sok-sok munkával mégis járhatóvá tették. Haladni még így is igen lassan tudunk – nem a természeti akadályok, hanem a sok-sok megállás, fényképezés, rácsodálkozás miatt. Hát visszajöttem, sikerült, de tudom, még vissza is kell jönni, még, még, máskor is. Csak otthon derül ki, hogy jó pár tucat – ha úgy tetszik, „több tekercsnyi” – képet fotózok itt el, és észre se veszem.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Mint ahogy azt sem, hogy odafent beborult. Ez persze nem csoda, ennyire sűrűn benőtt fák között. Az viszont már feltűnik, amikor valami csöpög, aztán el is ered az eső. A zárt lombozat még tartja persze, csakhogy tudjuk: innen mindjárt kiérkezünk. Előttünk van ugyanis a Béla-forrás (víz nélkül, sajnos), és innen már csak pár száz méter a brennbergbányai út. Egy kisebb réten kell csak átvágnunk, és oda is érkezünk. Azt túlzás lenne állítani, hogy elázunk – de azért vizesek leszünk valamelyest. A GTX-es cipő választásának azért örülök, a fűben jó szolgálatot tesz. Az aszfalton aztán ilyen gond már nincs – ellenben a forgalom meglepően nagy, az sokkal inkább zavaró. Sárga sáv, ez már bevisz a városba, szerencsére nem tart túl sokáig. És feltűnik az elágazás, ahol a húszas táv leérkezik a Kutya-hegyről: itt az utolsó ellenőrző pont, pecséttel.

 

A kéken koptatjuk az aszfaltot; immár napsütésben! Nyilak persze itt is, újra, mindenütt, tévedni lehetetlen. Megszokott rész, csak hát ez is fordítva, de így remek a rálátás a felettünk magasodó karmelita templomra. Itt már csapatostul találkozunk visszafelé, célba tartó túratársakkal is, sokat előzünk. Feltűnik az Erzsébet-kert és a büfé, órát állítok le, de nem is az idő érdekel, csak a táv: 14,7 km lett a vége, egészen jól terveztem.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Meleg fogadtatás, nevetés és gratuláció, kitűző – oklevél sajnos itt most sincs. Van viszont IVV- és ÉDK-pecsét – ez utóbbi itt és most lett elegendő az idei kupához: megvan a tizenkettő! A barátságos rendezők még a saját egyesületi kitűzőiket is leveszik, nekünk adják, mint „tiszteletbeli tagok”, Lővér-rajongók számára. Igazán jól esik, nincs mese. Mint ahogy aztán a remek lángos is a büfében: korrekt adag korrekt áron. Elköszönünk, de még utánunk szólnak: áprilisban várunk ám benneteket megint! Hát úgy legyen.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket! 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23
24
2526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...