MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Madáretetős kirándulás a Normafán

Nagyon nem mindegy, hogy gyerekekkel hogyan és hova kirándulunk, ebben a szürke, hideg időben pedig még a szokásosnál is nagyobb kihívás a szabadba vinni a gyerekeket. Itt egy – szerintem – remek ötlet: etessünk közben madarakat! Nekünk legalábbis bevált. December első, nagyon hideg és nagyon szürke szombatján egy rövid, de szép kirándulást szerveztünk.

Mivel a madáretetés szezonja hivatalosan is elkezdődött, és a gyerekek lelkes madáretetők, adta magát az ötlet egy rövid sétához e tematika mentén, amelynek ráadásul hozzáadott értéke is egyértelmű. Nálunk a kertbe már kikerültek az etetők és az odúk, kicsit megkésve az elmúlt héten magot is szereztünk, s előkerültek Schmidt Egon klasszikus művei is. Az alaphangulat tehát adott volt.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

A Normafát vettük célba, ahol azért, valljuk be, könnyű dolgunk volt, hiszen ott több etető is található a K körút jelzés mentén. Az igazi vagányság az lett volna, ha mi építjük meg és helyezzük ki a titkos, csak általunk ismert etetőt az erdőszélre, s azt rendszeresen töltjük. Kezdésnek azért a Normafa is kihívás volt december első, meglehetősen hideg szombatján. Ha süt a nap, vagy hó, de legalább zúzmara van, az azért más. Otthon a gyerekek lelkesek voltak, de ahogy leszálltunk a buszról, s megcsípett bennünket a szürke, goromba hideg a hegytetőn – hát gyorsan fogytak az érvek a kirándulás (na jó, ez esetben: séta) mellett, különösen, hogy a rétesezőtől is egyre csak távolodtunk. Szerencsére minimális hó azért volt, értsd, volt némi hópihe az avaron, de szerencsére az is lázba hozta a gyerekeket, így csak sikerült boldog szaladás közepette elindulni.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

Az is hozzáadott a sikerhez, hogy tudtuk, hol keressük az etetőket. A székelykapu alól induló K körút jelzés követése egyrészt jó móka a gyerekeknek, mert elég kacskaringósan fut, cserébe jó sűrűn vannak a jelzések, másrészt van egy jó nagy, ágakból összerakott bunker is az erdőben, végül, de nem utolsósorban pedig több etetőt is találunk az út mellett. Az elsőt pár száz métert követően, egy erdei pihenőhelynél találtuk meg, aztán pedig, érezve, hogy nagy kört ebben a hidegben nem megyünk, átvágtunk vissza a gerincre, a Sissi térdeplőhöz. Az ottanit azonban éppen javítják, mint kiderült, mert rádőlt egy fa, de cserébe onnan további 100 méterre van még egy etető, így ez volt utunk fordulópontja. S mivel ezek meglehetősen nagy etetők voltak, ki is ürült az a 4 kg mag, amit vittünk magunkkal.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

 

Fotó: Szigeti Ferenc


Úgyhogy maradt a szokásos, megbízható Normafa-kör: játszótér és az elmaradhatatlan rétes – soha rosszabbat természetesen. Az etetőket egyébként rendszeresen töltik, gondolom a terület kezelője, de nyilván nem bánták ők sem, a madárkák meg pláne, hogy két kedves kisgyerek besegített.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

Sok ilyet máshova is! Jó móka volt még ilyen goromba időben is, ráadásul ismételni is lehet, sőt, innentől kezdve szinte kötelező.

 

Szöveg és fotók: Szigeti Ferenc




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...