Magányos rózsás gödény él a Hortobágyon

Még nyáron érkezett a Hortobágyra egy rózsás gödény, más nevén rózsás pelikán, ami nem csak hazánkban igazi madárritkaság.  

Szerző:
TM
Fotó:
Ceglédi Zsolt - MTI
2016. november 17.

Még nyáron érkezett a Hortobágyra egy rózsás gödény, más nevén rózsás pelikán, ami nem csak hazánkban igazi madárritkaság.  

Az Európában is fokozottan védett, és egykor a Magyarországon is költő madarat, hazánkban mára csak állatkertben lehet látni, ezért is különleges az Alföldön élő ritka vendég. A nagytestű madár régebben gyakran fészkelt nálunk is, de mohó halfogyasztási szokásai miatt a halgazdálkodással foglalkozó cégek fokozatosan kiszorították élőhelyéről. Napjainkban már csak a Duna-deltába és a Fekete-tenger partvidékének egyes részein él nagyobb populáció, de Afrikában és Ázsiában még mindig elterjedt fajnak számít.

 

 

 

Rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus)
A rózsás gödény vagy más nevén rózsás pelikán onnan kapta a nevét, hogy költési időszakban alapvetően fehér tollazata rózsaszínes árnyalatot kap. Édesvizű tavakban, nagy kiterjedésű mocsarakban és folyótorkolatokban él, ahol a fő tápláléka a hal. Egy nap alatt akár 2 kg halat is elfogyaszt, így nem csoda, hogy a halászok nem kedvelik. Ismertetőjegyei a fekete szárnyvégek, a begyén látható sárgás folt, a sárga torokzacskó, a piros szem, és a rózsaszín vagy piros úszóhártyás láb. Alapvetően társas madár, gyakran megfigyelhető, hogy V alakban repülnek a vizes élőhelyek felett. A hímek jelentősen nagyobb testűek, mint a tojók, akik alkalmanként 2-4 tojást raknak, és amelyek 29-30 nap után kelnek ki. A szülők felváltva nevelik a fiókákat, akik fejenként 75 kg halat is elfogyasztanak, mire elhagyják a fészket. Csendes állatok, csak a fiatalabb egyedek hallatják jellegzetes mély torokhangjukat. A rózsás pelikán európai léptékben is ritka és védett faj, eszmei értéke 250 000 forint.
 

 

 

Nálunk eddig az áprilistól szeptemberig terjedő időszakban figyelték meg a rózsás gödényt, ezért is kuriózum a még mindig itt halászgató példány. A gödény Európában rövidtávú vonuló, ezért gyakran tölti a telet Görögországban vagy a török tengerparton. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységi vezetője, Tihanyi Gábor, kérdésünkre elmonda, hogy a madarat legutoljára november 10-én észlelték, de ez még nem jelenti azt, hogy az állat már nem tartózkodik a térségben. Azért valószínű, hogy a téli zimankó elől ez a példány is majd hamarosan továbbáll.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Minden, ami a téli madáretetéshez kell

Élő madárshow mindennap

Itt a madárhatározó applikáció

Kormorán, a szárnyas halvadász 

Cikkajánló