MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Meséltek a kövek a Velencei-hegységben

A múlt vasárnap megtartott geotúra résztvevőinek a tavalyihoz hasonlatosan szép időben volt része. A helyszín szépsége változatlanul festői és hihetetlen egyedi – induláskor és érkezéskor is a sukorói dombokról tekinthettünk le a „széles vásznon látható” Velencei-tóra. Ez a környék egyik kedvenc helyszíne, ahová minden vendéget elhívunk, akit le akarunk nyűgözni.

 

A „Miről mesélnek a kövek?" nevű túra azért keltette fel a figyelmemet, mert a sportteljesítményén és a természetjárás élvezetén túl valami pluszt is nyújt. Másrészt több éve van telkünk a tó túloldalán, és úgy gondoltam, épp ideje felkeresni a környék természeti látnivalóit is. A rendezvényt 2012 óta szervezik, Csorvási Nikolett, geológiával foglalkozó, számos teljesítménytúrán részt vevő ötletgazda jóvoltából. Két távon indulhatunk, 10 és 18 kilométeren, előbbi kifejezetten ideális családosoknak, kisgyerekeseknek, iskolásoknak (ottjártunkkor is számtalan iskolai osztály nevezett), és kicsit fájós lábúaknak (mint nekem). Kezdő túrázóknak is ajánlott – ha nem vagyunk még gyakorlott térképolvasók, akkor se tévedünk el, hiszen az út végig ki van szalagozva. Egyedül ott kell figyelnünk, ahol a két táv elválik egymástól, és a hosszabb útra indulók a Bence-hegy felé veszik az irányt.


Az egyes állomásokon geológus hallgatók, geotúravezetők és földrajztanárok tartottak kiselőadást a látnivalókról és azok kialakulásáról. Féltávnál, épp jókor, egy-egy müzliszeletet kaptunk, a célban pedig – ahogy teljesítménytúrákon is megszokott – lekváros és/vagy zsíros kenyeret és kitűzőt, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség jóvoltából. Ez ugyanis egy olyan geotúra, amit teljesítménytúrás keretek között rendeznek meg: az egyes állomásokon pecséteket kell gyűjtenünk, s bár szintidő nincs, az állomások csak bizonyos ideig vannak nyitva. Induláskor tájékoztatófüzetet és itinert is adnak.

 

 

A rajtból az első állomásig megmásztuk a Sukoró feletti dombot, és a kis község szép házai, rendezett utcái között értük el a Gyapjaszsák sziklát. A gyapjaszsákok tulajdonképpen 280 millió éves gránitok. Két lemez ütközésekor, az alábukás miatt feltörő magma ahelyett, hogy látványos vulkánként kitört volna, megrekedt a felszín alatt pár kilométerre. Csendben, több száz millió év alatt kihűlt, eközben a zsugorodás miatt repedések jelentek meg rajta, melyek néhány méteres hasábokra osztották a kőzetet. A gránittestet a leszivárgó víz mállasztotta, felszínét, éleit legömbölyítette – s a hasonlóság miatt nevezte el a népnyelv gyapjúzsákoknak. Óriási, kavics méretű, ásványai szabad szemmel is láthatóak: a fehér-rózsaszínek a földpátok, a kerek és átlátszó sötétebbek a kvarcok, a fekete csillogó pöttyök pedig a biotitok.


Nadap felé indultunk tovább, és később – mint a rövidebb távon indulók – a Likas-kő irányába kanyarodtunk. A többiek a Halastói-árok felé mentek, majd miután megjárták a Bence-hegyet, megkerülve a János(Magos)-hegyet Nadap után áthaladtak a Nyír-hegyen, végül Palabánya után csatlakoztak ők is a Likas-kő előtti útelágazáshoz. A Likas-kő csak hasonlít a gránithoz. 40 millió évvel ezelőtti kialakulásakor a gránittestben lévő egykori repedések mentén forró vizes oldaltok áramlottak fel, melyek nagyrészt kioldották az eredeti ásványokat, és helyükre főként szilícium-dioxidot, azaz kovát raktak le. Azért ellenállóbb a gránitnál, és azért tud kimagasodni a környezetéből, mert nagyon keménnyé cementálódott össze. Még szétkalapálni is alig lehet, erről is kapunk bemutatót. Kalapácsolás hatására sötétben még szikrákat is láttunk volna, most viszont csak az ún. „traktorszag” maradt utána. A Likas-kő amúgy egy fantázianév, a lyuk évmilliók munkája során keletkezett, amikor is a törések mentén kiperegtek onnan a kövek. Ha balról picit mögé kerülünk, a profilja egy gorillához hasonlít, így akár majom-kőnek is nevezhetnénk.

 

  Fotó: B. R. Katalin


Mindkét táv az Angelika-forrás felé vette az irányt, aminek 3-4 kifolyója is van esős időben. Itt egy érdekes kísérletet láthattunk azt bizonyítván, milyen jól átereszti a csapadékot a gránitmurvás réteg. A repedések mentén kiáramló víz 1938-ban még iható volt (bár egyes vélemények szerint hidrogeológiai szempontból ez sose volt javasolt), de ma már nem, vagy csak felforralás után fogyasztható.

 

 

A Borjú-völgyön keresztül indultunk vissza Sukoró irányába. Középtájon a piros körrel jelzett út egy éles váltással lefelé vitt a Szűcs-forráshoz, ami után kiértünk a jó hangulatú víkendházas környékre. Ha most választhatnék hétvégi telket, talán ide költöznék, olyan hangulata van a helynek. A völgy bal oldalán a legutóbbi, mintegy 2,4 millió éve beköszöntött jégkorszak emlékeként megőrződött löszt láthatjuk – anno itt hidegebb és melegebb periódusok váltották egymást, mamutok és tarándszarvasok kószáltak a vidéken, hol pedig porviharok tomboltak. A túra vége felé a Gyapjaszsák melletti „félnarancs” alakú dombokról gyönyörködhettem volna újra a tó látványában, ha vicces kedvűek nem szedték volna le idő előtt a községben elhelyezett szalagokat. Így az eltévedéstől félvén egy párra tapadva – ezúton is elnézésüket kérem –, és őket követve jutottam le újra a cél- és rajthelyhez! Mire leértem, a szervezők már felmentek, és orvosolták a problémát.

 

 


2016 őszén szerveznek hasonló teljesítményalapú geotúrát, találkozzunk október 9-én Gánton!


Írta és fényképezte: Balla Réka





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. október
Ángyán Krisztián:
Vintgar-szurdok
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...