Metamorfózis Füzérradványon

A jövő év elején megkezdődik Magyarország egyik legszebb és legnagyobb történeti kertjének, a Károlyi-kastély parkjának rekonstrukciója.

Szerző:
forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.
Fotó:
ÉSZAKERDŐ Zrt
Sejkoc
2013. december 4.

A jövő év elején megkezdődik Magyarország egyik legszebb és legnagyobb történeti kertjének, a Károlyi-kastély parkjának rekonstrukciója.

Az országos természetvédelmi oltalom alatt álló történeti park őshonos és telepített növény fajoknak egyaránt otthont ad. A közel 90 hektáros park legnagyobb részének, a mintegy 65,8 hektáros úgynevezett külső parknak az ÉSZAKERDŐ Zrt. a vagyonkezelője.

 


Társaságunk 2010. decemberében nyújtotta be első fordulós pályázatát a kastélypark térszerkezetének és vízrendszerének rekonstrukciójára a Környezet és Energia Operatív Program kétfordulós támogatási rendszeréhez. Az első körben az előkészítő munkák összköltségének 85 %-át támogatták, mintegy 12 millió forinttal. Kidolgoztuk a részletes megvalósíthatósági tanulmányt, megtörtént a kerttörténeti tudományos dokumentáció elkészítése, a terület geodéziai felmérése, és a régészeti feltárása, valamint a kertépítészeti és vízjogi engedélyes és kiviteli tervek is elkészültek. A program előkészítő munkálatai október végére befejeződtek - mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

 

 


A második fordulós pályázatunkat szintén támogatásra érdemesnek ítélték, a rekonstrukciós munka elvégzésére 250 millió forintot nyertünk el, a támogatás intenzitása pedig 100 %-os. Az erről szóló támogatási szerződést októberben kötöttük meg. A parkban újra kiépítjük a mára teljesen eliszaposodott Nagy- és a Kis-halastavat, felújítjuk a lepusztult zsiliprendszert és a támfalakat, rendbe tesszük az itt található forrásokat. Az elvadult, cserjésedő rétek és zöldterületek rendbetételével, valamint a tájidegen, agresszív, nem védett gyomnövények
ritkításával és irtásával újra biztosítjuk a védett és őshonos fajok életterét. Megvalósul az idős, esetenként több száz éves faegyedek kezelése és metszése, emellett a kastélypark bevezető útja, a Fenyves-allé is megújul.

 

Eltávolítjuk az utakat eltorlaszoló, jelenleg balesetveszélyes, kidőlt törzseket, korszerűsítjük az utakat, új kerítésszakaszokat építünk, a látogatók számára tájékoztató infrastruktúra, új kapuk, sétányok épülnek. A munkát 2015. május 31-ig kell
befejeznünk - foglalta össze a projekt főbb elemeit az erdészeti társaság vezérigazgatója.

Cikkajánló