MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Nagy hűhó a Kámor körül

Amikor megszerveztem a Kámort megkerülő és sok-sok, a heggyel kapcsolatos érdekességet bemutató túrát, még nem is sejtettem, hogy esetleg a terepviszonyok miatt nehézségekbe fog ütközni a kivitelezése. 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Sajnos már egy héttel a túra előtt gyanítható volt, hogy nem biztos, hogy sikerül az eredeti terv végrehajtása a leesett óriási hómennyiség miatt. Különböző fórumokon próbáltam tájékozódni, hogy mire számíthatunk. A segítőkész túratársak, akik a túrát megelőző hétvégén jártak a környéken már akkor kb. 45 cm-es hóról számoltak be. Már ez is alaposan megnehezítette volna a haladásunkat, azonban a túrát megelőző napokra is prognosztizáltak újabb hóesést a meteorológusok.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

Diósjenő szépen behavazódott – De vajon mi vár a hegyekben?

 

Vajon mit kereshet nyolc kalandvágyó turista a csaknem térdig érő hóban a Kámor oldalában? A nem mindennapi havas élmények mellett választ a következő kérdésekre:

- Hogy kerül egy török asszony a hegy oldalába, akiről még utat is elneveztek?
- Mit keres egy reptér felirat a térképen a Börzsöny közepén, és van-e köze a völgyben meghúzódó csinos kis vadászházhoz?
- Milyen tragédia emlékét őrzi a Groote-kereszt?
- Hogy lehet kincsre lelni a Kámoron?
- Vajon merre bujkált a Börzsöny utolsó betyárja, Sisa Pista?

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

A válaszokat eredetileg menetrendszerűen megkaptuk volna szépen sorban egymás után megkerülvén a hegyet, azonban még a vonaton eldöntöttem, hogy nem ragaszkodom az eredeti tervhez. A körtúra helyett inkább lineárisan haladunk, hogy egyrészt rövidítsük a távot, másrészt, hogy a valószínűsíthetően legnehezebb, legmélyebb hóval kecsegtető részek ne a túra legvégére kerüljenek, amikor már esetleg sietni kell a vonathoz, és amúgy is fogytán van mindenki ereje. Ez azonban avval járt, hogy néhány látványosságot ki kellett hagynunk. Vegyük először ezeket sorba:

 

Eredetileg a börzsönyi kék útvonalán jutottunk volna Pénzásásig, útba ejtve a Zsibak-patak forrását, ahol valaha a köszvényesek várták gyógyulásukat az árok oldalából kiszedett, tűzben felmelegített kövekkel melegített víztől. A csigákat és más ősmaradványokat tartalmazó kövekből így kioldódtak az ásványi anyagok, melyek jótékony hatással voltak a betegekre. De nem csupán a gyógyulást keresők járták a Kámor keleti oldalát, hanem még a törökkorban az itteni várak (Nógrád, Drégelyvár, Kámor) között közlekedő hírvivők, kémek is. A legendák szerint volt köztük egy nő is. Erre utal a Törökasszony útja elnevezés, mely a kék jelzés Pénzásáshoz közelebbi szakaszának a neve.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

A szépen felújított, egykor az erdei munkások szállásaként szolgáló Szondi kulcsosház Pénzásásnál

 

Menet közben kiderült, hogy sajnos a tervezett fő attrakcióról, a Csepegő-kő bizonyára már jókorára hízott jégcsapjairól is le kellett mondanunk, mert a meredek, havas hegyoldalban legalább nehéz, de talán még veszélyes is lett volna megközelíteni a barlangot. Ha még le is jutottunk volna, visszamászni az útra elég fárasztó és bajos lett volna. Pedig állítólag még az utolsó börzsönyi betyár, Sisa Pista is meghúzódott itt az üldözői elől, de talán ilyen időben ő is inkább más, komfortosabb búvóhely után nézett volna.

 

A Csurgó-kút mellett elhelyezkedő, 1920-ban állított Groote-kereszt felkeresése se fért bele az időnkbe a nagy hóban való lassú haladásunk miatt. A kereszt egy tragikus és egyben talányos esetnek állít emléket. 1906-ban egy vadászat során itt végzett egy gyilkos golyó a helyi birtokos Groote Kelemen báróval, aki korábban Vilmos császár gárdatisztje volt. Feltehetően egy tetten ért vadorzó volt az elkövető, akár a Szaszovszky- vagy a Foltán-kereszt esetében, de rebesgetik azt is, hogy maga a báró főerdésze lőtte le munkaadóját szerelemféltés vagy nyereségvágy miatt. Állítólag a fővadász húszezer koronára bebiztosította magát a báró halálára, és hirtelen nagy szüksége lett a pénzre. Tehát ezeket a nevezetességeket nem sikerült végül megtekintenünk, de a többi érdekességet rejtő helyre való eljutásunkat még a néhol térdig érő hó se akadályozta meg.

 

A Závozig az egyre meredekebb kaptatót leszámítva nem ütköztünk nagyobb akadályba. Előttünk túrázók és síelők is haladtak a nyomok szerint, ha azonban leléptünk a kitaposott ösvényről, láthattuk, hogy nem biztos, hogy végig ilyen úri dolgunk lesz. A Jenői-závoznál belefutottunk egy a másnapi „Kőről kőre a Börzsönybe” teljesítménytúra szalagozójába. Belegondoltam, hogy főleg az első indulók micsoda kihívásnak néznek elébe. Ebben a hóban még 20 km is elég combos, nemhogy a maratoni táv.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

Behavazódtak a závozi padok

 

A S jelzés egy erdészeti úton haladt tovább, és az előttünk járt autó nyoma viszonylag kényelmes haladást biztosított számunkra. Feltűnt, hogy előttünk mindkét keréknyomban egy róka haladt. Néhol sejthető volt, hogy egy kis bunyó (vagy zsákmány?) kedvéért elhagyták a nyomot, majd visszatértek. A rókákat nemhiába tartják ravasz, okos állatnak, valahogy különleges érzékük van ahhoz, hogy hol sekélyebb a hó. Észrevettem, hogy ha szorosan követem a lábnyomokat, én is jobban járok. Az útról néhol csodálatos panoráma tárult a Magas-Börzsöny zúzmarasapkás hegyeire.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Mikor elértük a Kun-forrást, páran vállalkoztunk a néhány méteres kitérőre. E rövid, meredek, de a nagy hó miatt nehéznek bizonyuló lejtő, majd emelkedő alapján szomorúan konstatáltuk, hogy semmi esély a Csepegő-kő felkeresésére. És nem is a lemenetel volt a nehéz, hanem a visszaút, amit fákba kapaszkodva, csúszkálva sikerült teljesíteni. És ekkor még nem is sejtettük, mi vár ránk néhány száz méter múlva! A S jelzést a szekérútról elterelték a hegygerinc irányába. Így a kényelmes autónyom helyett egy réten kellett végighaladnunk (majdnem) szűzhóban. A behavazott réten előttünk húzódó mélyedés azt mutatta, hogy ugyan jártak valamikor errefelé, de ez legalább egy hete történhetett. Azóta meg rengeteg hó esett. Majdnem térdig süllyedve, meg-megállva araszoltunk előre. Az erdőt elérve kicsit jobb lett a helyzet, de a gerincen még mélyebb hó fogadott. Petivel felváltva törtük a havat a csapat előtt. Ez a munka nem vette el a kedvemet a meséléstől, és egy hóangyal legyártása után Sisa Pista viselt dolgaival szórakoztattam a csapatot kárpótlásul a fáradalmakért és a betyárrejtek kihagyásáért.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

Törjük a havat derekasan a márciusi télben 

 

A Kámor emelkedője se jelentett megkönnyebbülést, az előttünk járók nyomai hol feltűntek, hol eltűntek, de még ha nyomba léptünk is, minimum lábszárközépig ért a hó. Lassacskán felértünk a csúcsra, ahol sajnos szomorúan konstatálnunk kellett, hogy nem mi leszünk azok, akik a csúcs melletti kámori sziklahasadékban kincset lelnek. Eleve kizáró tényező, hogy nem virágvasárnap érkeztünk, ráadásul a csapatban senki sem hetedik fiúgyermek a családjában. A csapatot Balogh Béni Kámor rablólovagról szóló mondájával (lásd itt számos egyéb történettel együtt) vigasztaltam, melyben a hegyről szóló számos történethez hasonlóan szintén felbukkan a pénzásás motívuma. Vajon lehet-e köze a közeli, hasonló nevű helyhez Kámor kincsének, melyről rengeteg mesét, mondát ismernek a helyiek?

 

Fotó: Zwickl Bernadett

Kámori-sziklahasadék – Vajon itt rejtőzik a rablólovag kincse?

 

Ha a kincsről le is maradtunk, a másik betyárbarlangot, a hangzatos nevű, de annál szerényebb Hugó-villát könnyen megtaláltuk. Csak ámultunk-bámultunk a gyönyörűséges jégcsapok láttán. Itt elbúcsúztunk Lacitól, akit már nagyon kifárasztott a mély hóban való menetelés, és emiatt inkább bevállalta, hogy a Kámor nagyon meredek lejtőjén jut le a K jelzésre, majd vissza Diósjenőre. Kicsit aggódtam a veszélyes vállalkozása miatt, de bíztam benne, hogy a sokéves rutin majd segítségére lesz.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

A Hugó-villa jégcsapjai pazar látványt nyújtanak 

 

Azt hittem, a hegyről lefelé majd egyre könnyebb lesz haladnunk, de csak itt cáfolt rá reményeimre igazán Tél tábornok. Néhol még el is vétettük a turistaösvényt a makulátlan havas erdőben. Erre előttünk csak az erdei állatok jártak, egyik szarvasnak még meg is találtuk az igen helytakarékos illemhelyét, hálószobáját és konyháját. Az Oroszi-závozhoz érve igencsak kifáradtunk. Innen szerencsére volt egy régebbi autónyom az úton, amiben haladni tudtunk. A Csánki-kertnél lévő kereszteződésnél meg fellélegezhettünk: kálváriánk véget ért, innentől letaposott út vezetett Pénzásás felé. Ennek ellenére a helyismertető táblához menet Peti 2 méteres magassága ellenére combig süllyed a hóba. Természetesen ezt nekem is ki kell próbálnom: nekem ugyanezen a helyen derékig ér a hó.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

Az Oroszi-závoznál (a szláv eredetű závoz szó jelentése: hegyoldalon ferdén levezető, meredek hegyi mélyút

 

A Wenckheim-vadászházhoz letérve még egyszer alkalmunk nyílott egy rövid szakaszon a szűzhavas mókára. Peti kiérve az útra jó nagyot esett. A házhoz tartozó fiatal vizsla és hannoveri véreb rögtön ott termett, és egy kis játék reményében a nyakába ugrott. A kutyusok egészen Pénzásásig a nyomunkba szegődtek, ahol vadász gazdájuk igyekezett erélyesen rájuk parancsolni – hasztalanul. Szegény vizslának így a terepjáró magánzárkájában kellett bűnhődnie. Bánatos szemmel nézett ránk az autóból, ahogy elhaladtunk mellette a gyönyörűen felújított Szondi kulcsosház irányába. Mikor utoljára 2011-ben itt jártam, a ház szinte romokban állt.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

A Wenckheim-vadászház

 

A völgyben megbújó takaros Wenckheim-ház elődjét még 1905-ben építtette Berchtold Miklós nagyoroszi birtokos. Végleges formáját 1910-11 körül nyerte el. A gróf halála után özvegye gróf Wenckheim József, Békés megyei birtokosnak adta el a kastélyt. A talányos reptér elnevezés is miatta került a Börzsöny közepére, mivel a gróf leggyorsabban 975 angol fontért vásárolt Desoutter Mark II-es háromüléses repülőgépével tudta megközelíteni az erdőben megbújó vadászházát. (Ez a gép viselte az első magyar lajstromszámot (H-MAAA)). A gépet a gróf magánpilótája, Dobos István vezette. A gép a ház feletti, 617 m magas Csurgó-fejezet nevű hegyen szállt le, mely közelében a mostani térképeken is látható a Reptér elnevezés. Az anekdota szerint a gróf landolás előtt egy virágcsokrot dobott le a közeli nyír-réti kastélyában időző özvegy Herzog Irén bárónénak, más, cenzúrázott források szerint a saját feleségének.

 

Itt komoly dilemma elé került a csapat. Vajon merre tovább? Legközelebb a Drégelyvár vasúti megálló lett volna, de a semmi közepén való esetleg hosszas várakozás a mínuszokban senkinek se volt ínyére. Borsosberény irányába a Z+-t az arra közlekedő járművek jól letaposták, a K Diósjenő felé azonban eléggé járatlannak tűnt. A táv mindkét esetben hasonló, 7 km körüli volt, azonban Janóék autója Diósjenőn parkolt. Ők inkább a kéket választották volna, míg mi a gyorsabb haladásra szavaztunk, hogy a 18 óra utáni vonatot biztosan elérjük. Végül a jól kijárt út mindenkit meggyőzött. Ráadásul így a fák közt megbúvó Makkos-vadászkastélyt is fel tudtuk keresni, mely lassan omladozva várja, hogy valaki végre régi pompáját visszaadja ennek a korántsem kicsi és igen impozáns épületnek.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

A Makkos-vadászkastély

 

A Makkos-vadászkastélyt Mocsáry Ödön, borsosberényi birtokos építtette 1880-ban. Mivel egyik fia, László tehetséges festőművész volt, egy műtermet is létrehozott számára itt. Később másik fia, Sándor örökölte a kastélyt. (A Mocsáry család egyébként a korábban Bocsár vagy Bocsárlapujtő nevet viselő mai Karancslapujtőről származik, nevük is a település régi nevéből ered.) További érdekesség, hogy a birtok határos volt Mikszáth Kálmán szomolyapusztai birtokával, amit a magyar nemzettől kapott ajándékba 40 éves írói jubileuma alkalmával. Később birtokvita is kialakult a két család között. Sajnos mára az egykor szebb napokat megélt kastély elég lehangoló látványt nyújt, pedig a 90-es években még vadászszállásként is üzemelt, és a helybéliek kedvenc piknikezőhelye volt.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Sokáig nagyon jól haladtunk, ám egyszer csak azt vettem észre a GPS-emen, hogy a turistaút már nem követi az autók által járt utat, mely kezdett helyenként elég csúszóssá válni. Ráadásul a térkép nem mutatta, hova visz az az út. Gyors hátraarc: visszamentem megkeresni a jelzést. Sajnos az elágazástól rövid szakaszon folytatódott a hótaposás, de hamarosan rátértünk egy útra, amin megint volt autónyom. A vasútállomás alig-alig akart közeledni, közben meg egyre fogyott a vonat indulásáig hátralevő idő. Meglehetősen izgultam, hogy elérjük-e a vonatot, hiszen egyéb esetben 2 óra várakozás várt ránk. Lelki szemeim előtt motivációként egyre a Bzmot kellemes melege lebegett. Szerencsére kár volt aggódni, odaértünk mindannyian időben, annak ellenére, hogy az állomás előtt néhányszor majdnem elestünk a jeges úton. Diósjenőn elbúcsúztunk a csapat felétől, akik autóval mentek tovább, mi meg továbbzakatoltunk Vácig, majd onnan a Nyugatiig.

 

Szöveg és fotók: Zwickl Bernadett

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...