MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2016.09.21. 15:31,   Szöveg: TM,   Fotó: Fábián László

Nem az a kérdés, miért csinálom, hanem hogy más miért nem

2549 kilométer, 92 nap, az ország 41 kistáján keresztül. Fábián László két év külföldi munka után hazatérve vágott neki az Országos Kékkörnek, útjáról rendszeresen osztott meg szebbnél-szebb képeket Kör-Kép nevű közösségi oldalán.

TM: Miért vágtál neki a Kékkörnek?

 

FL: Egyrészt szerettem volna jobban megismerni kis hazánk nagy értékeit, és erre a legjobb lehetőség a kör végigjárása. Másrészt kíváncsi voltam, egyáltalán van-e bennem annyi, hogy két és fél ezer kilométert leküzdjek. Ebből egyébként az Alföldi Kéktúrán 200 kilométert bringán tettem meg.

 

Fotó: Fábián László

Berettyóparti „kemping”


Mikor és honnan indultál útnak?


Június 20-án indultam Budapestről, Hűvösvölgyből.

 

Most először járod végig a Kéket, esetleg már letúráztad a kört vagy valamelyik szakaszát?


Három éve már elkezdtük az egyik barátommal a Kéktúrát, akkor Írott-kőtől Nagymarosig jutottunk. Idén pedig alkalmam nyílt a teljes Kékkörre is.


A facebookos blognaplót milyen céllal indítottad?


Elsősorban az ismerőseimmel, barátaimmal szerettem volna tudatni a képeken keresztül, hogy hol is élünk, milyen csodák vannak kis hazánkban is.

 

Fotó: Fábián László

Ébred Mályinka

 

Egyedül vágtál neki, vagy vannak társaid?


Egyedül indultam útnak, ez afféle zarándokút is számomra. De volt, hogy nagyszerű túratársakkal mehettem néhány napot, és a barátaim is be-becsatlakoztak hétvégente.

 

Nagyon szép képeid vannak, és igazából ez egy fotóblog. Hobbiból fotózol, vagy esetleg ilyen területen dolgozol?


Köszönöm. Autodidakta módon tanultam a fényképezést és csak hobbi szinten űzöm. A túrázás és a fotózás valahogy sosem megy egymás nélkül.

 

Fotó: Fábián László

A Szent Anna-kápolna Sükösd közelében


Milyen felszerelést vittél magaddal? Elég jó éjszakai képeid is vannak, amiknél ugye egy állvány biztos, hogy kellett. Mennyi plusz „terhet” jelent a fotósfelszerelés?

 

Egy Pentax DSLR masinával, két optikával és egy elég könnyű állvánnyal szerelkeztem fel, ami durván 6 kg pluszt adott hozzá az amúgy 15 kg-os hátizsákhoz.


Milyen túraterveid vannak, mit szeretnél még teljesíteni ezután?


Jövőre szeretném végigjárni a Mária-utat, aztán pedig a Camino de Santiago-t.

 

 

Fotó: Fábián László

Zivatar és szárnyashangya invázió a Cserhátban

 

Ha kíváncsi vagy, milyen látvány nyűgözte még le Lászlót túrája során, kattints ide és nézd meg az összes fotót Kör-Kép oldalán. Sok képhez GPS koordinátát is adott, így nem csak inspiráló fotókkal, hanem hasznos információkkal is ellát minket, ha esetleg mi is nekivágnánk a Kéknek.

 

Fábián László a beérkezés pillanatában, Hűvösvölgyben

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Még több kéktúrás cikk

Természetfotók minden mennyiségben - A hét képei

Varázslatos Magyarország képekben 

Kilátás a Kő- hegyről, Mogyorósbánya felett
Pusztamarót - történelmi emlékhely
Szállás a pálos kolostor romjainál, Nagyvázsony
A Balaton-felvidék szőlői
A 800 éves jáki apátság
Zalai Kispiros
Somogyi kontraszt (Mesztegnyő közelében)
Baja vízi szökőkútja és Huba
Kunfehértói naplementekor
A Hortobágy-Berettyó Mezőtúrnál
Valahol a Cserehátban
A Cserhát völgyében az ország egyik leglátogatottabb zarándokhelye, Mátraverebély-Szentkút
Hollókő vára és egy tökéletes sátorhely
A Visegrádi hegységről a Börzsöny csúcsaira


HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. február
H K Sze Cs P Szo V
01020304
05060708091011
12131415161718
1920
21
22232425
262728
program
korlátozás
A hónap fotója
2018. február
Györe László:
Deres rengeteg
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...