MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2014.11.11. 08:28,   Szöveg: MTI,   Fotó: Orbán Zoltán / MME, shutterstock.com

Német juhász védi az egymillió forintos madarakat

Egy keresőkutyát is bevet a parlagi sasok védelmére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Falcót, akinek a feladata a mérgezésben elhullott madarak és a mérgezett csalétkek felkutatása, pénteken mutatták be a sajtó képviselőinek Budapesten.

Horváth Márton, az MME munkatársa elmondta, hogy az elmúlt évek nagyszámú mérgezéses esete miatt volt szükség a keresőkutya bevetésére. A rendőrség által kiképzett Falco egy éve segíti a természetvédők munkáját, de az eredményesebb nyomozati munka érdekében mindeddig nem mutatkozott be a nagyközönség előtt.
Deák Gábor mérgezés-megelőzési koordinátor, Falco kutyavezetője hangsúlyozta, hogy a németjuhász eddig több mint 800 elpusztult állatot talált, amelyek közül 61 egyértelműen bűncselekmény áldozata lett. Falco részt vett a Bükkben tavaly novemberben lelőtt farkas esetének felderítésében is: megtalálta a sérülten menekülő állat pihenőhelyeit és a meglövés helyét is.

 

A kutya munkája nyomán több esetben sikerült vádat emelni, jelenleg két büntetőperben várnak ítéletre. Horváth Márton emlékeztetett arra, hogy a hatályos jogszabályok alapján védett állat méreggel való elpusztításáért akár öt évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

 

 

Európa parlagisas-állományának kétharmada, mintegy 150 pár költ Magyarországon


A mérgezéses esetek többségében vagy állattartók folyamodnak illegális eszközökhöz állataik védelmében, vagy vadászok szórnak ki mérgezett csalétkeket a vadászható apróvadak számának fenntartása érdekében. Az ilyen bűncselekményeket rendkívül nehéz felderíteni, hiszen a tettesek sokszor éjjel szórják ki a mérgeket.
„Falco munkája azért is különösen nehéz, mert nem érintkezhet azzal a tárgyal, amelyet meg kell találnia, ugyanis a mérgek a nyálkahártyáján keresztül felszívódva könnyen az elpusztulásához vezethetnének” - magyarázta Deák Gábor.


Európa parlagisas-állományának kétharmada, mintegy 150 pár költ Magyarországon, azonban 2005 és 2010 között 90 állat hullott el mérgezés következtében. A legmagasabb természetvédelmi kategóriába tartozó, egymillió forintos eszmei értékkel rendelkező madarak védelmére 2012-ben indult program, amelynek egyik fő célja a mérgezések számának visszaszorítása. A 2016-ig tartó, 600 millió forintos program költségeit háromnegyed részben az Európai Unió állja, a fennmaradó összeget az állam és más természetvédelmi szervezetek bocsátották az MME rendelkezésére.






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. szeptember
Herczeg Kinga:
Helix
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...