MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

„Őrzők” nyomában a vadregényes Őrségben

Őrállók földjén, dimbes-dombos szereken és völgyekben, szoknyás haranglábak, kaszálók és pajták között barangolhatott, aki kipróbálta az Őrség teljesítménytúra valamelyik távját. Találkozhattunk helybéli emberekkel csakúgy, mint pompás virágzó rétekkel, madárdallal, őzek robajával és igazi tavaszi illatokkal. 

„Közeli helyeken, dombokon-hegyeken” – jut eszembe a Bikini régi slágere. A hegyek persze csak félig-meddig stimmelnek: ez a túra kevéske szintekkel szerénykedhet, ellenben egyedi, csak itt jellemző tájakkal, épületekkel – és hangulattal fogadja az ide érkezőt. És hát közeli! Nekem, legalábbis: egy órán belül a rajtban vagyok, akárcsak négy autós társam.

 

Így érkezünk Őriszentpéterre, a rajtba – a hosszú távos társak kérésének megfelelően már hat előtt. Én most (hű, de furcsa érzés!) nem ezt a csapatot erősítem. A múlt heti vízhólyagok még nem múltak el teljesen nyomtalanul, és a fő kihívás, izgalommal várt esemény a holnapi Vendvidék maraton! Hatalmas vívódás után, de sikerült meggyőzni magam: ezúttal megelégszem a harmincas távval.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Alighanem hiányérzetem lesz, ha egyszer eső nélküli Őrség-túrán veszek részt. A zajosan kiadós éjszakai zivatar után az ideutazást megúsztuk szárazon, de a rajt helyszínéről, az iskolából kilépve – mintha csak erre várt volna – rázendít szépen. A kocsinál még felkapok egy esőkabátot, kamáslit. Hamar még kullancsriasztót fújunk egymásra (Őrség, ismétlem), és máris a református templomnál kanyarodhatunk rá az útra (és a DDK vonalára). Elhagyjuk a Városszert, és máris fent járunk, a Templomszeren. Itt az első ellenőrző pont, megkapjuk a pecsétet, és megyünk is tovább. Lekanyarodva a Keserűszerre, szép réteket és tájba illő házakat hagyunk el – és egyúttal az aszfaltot is.

 

Nedves, magas fűben, réteken keresztül jutunk a Zala (Szala) partjához, hogy aztán jó ideig követhessük. Egyelőre a GTX szépen teszi dolgát, de tudom, hogy ez véges lesz, ha ennyi csatakos rét vár még ránk. A fiúk most is csak mosolyognak, ők már nem tudnak vizesebbek lenni. Mozgás közben persze ez nem akkora dráma, és a mozgás megvan, kellemesen. Igen szép tempót jönnek a fiatalok, holott Laci ennél rövidebb távokhoz szokott, Márk pedig térdsérülés után jött el.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kétszer is átkelünk a patakon, egyik könnyebb, mint a másik. Az egyiknél ugyanis pallók vannak, amit akár hídnak is becézhetnénk (jobb oldalán még korlát is kényeztet!). Másodszorra azonban fatörzsek és kövek segítenek csak – de így is megoldja mindenki a feladatot. Aztán rétek és erdők között hamarosan itt a 2. ellenőrző pont, a Zala-völgyi vadászház, bent a két pontőrrel.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hamarosan már a szalafői focipályánál járunk, majd a falu is felbukkan. Jobbra feltekintve a református templom tornya (Templomszer), balra szelíd dombok lejtői láthatók: az meg a Csörgőszer. Itt még mindig a Dél-dunántúli Kék vonalán járunk, de a Papszernél kicsit letérünk róla, és irány a híres Pityerszer! Ott is pecsétet kapunk – és ezúttal egy müzliszeletet is, egy békés cica társaságában.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Persze ennél jóval többet kapunk. Látnivalót, élményt, emléket! Utunk innen válik el a hosszabb távosoktól: ötven és (az új) maraton balra, mi jobbra. Ez a „jobbra” azt jelenti, hogy át a Skanzenen. Hurrá, be is barangoljuk kicsit a régi parasztházak, kástu és tóka festői látnivalóit. Készülnek a fotók is, bár az idő sajnos ehhez meglehetősen mostoha. Az eső már régen elállt, de a borús ég kevéssé szép háttér.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Sebaj, jöhet a szépséges rét, előttünk, hosszú lejtővel. Meg a roppant mennyiségű vízzel, huh! Hiába a kamásli, felette is vizes tudok lenni, combközépig. A sok virág, a rétet szegélyező erdők és a szép kilátás persze elvonja a figyelmet a kis kellemetlenségről. Leérkezve a völgy aljába, patakátkelés jön, hevenyészett átjárókkal. Később pedig lápos rész, de itt szerencsére pallókon jutunk előre. Változatosság és izgalom tehát adódik bőven, és remekül érezzük magunkat.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A kék körút letérőjénél aztán kevésbé. Egészen pontosan akkor, amikor rájövünk, hogy azt bizony benéztük, elhagytuk – gyerünk hát vissza! Talán kétszáz méter, de bosszant a dolog. Aztán – Locus segítségével – megtalálom, és meg is értem, hogy hogyan nézhettem be. Hát úgy, hogy a világon semmi nem jelezte. Egy vetés és egy lekaszált rét – más nem látszik. Ja, de – egy fatörzsön sok éves jel, sokkal lejjebb… Na, legalább megnyugodhatunk, ez kevésbé múlt rajtunk, mehetünk hát lefelé, a völgybe. Ahol aztán – már-már szarkasztikus módon – pár szalag is látható.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A Papszer után kevéske aszfalt, néhány házat elhagyunk, és vele együtt Szalafőt is. Aztán műútról jobbra le, követjük újra a kéket. Minket meg egy traktor. Az aszfalton jött mögöttünk, és ő is letért, ugyanitt. A következő letérésünkkor aztán megint. Aztán megint. Mindig jön mögöttünk: nem marad le, de nem is gyorsabb nálunk – nem kevés poénhoz szolgáltatva adalékot. Laci szerint errefelé traktorral kéktúráznak, Márk meg egyenesen 21. századi követős horrort vizionál.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Sáros elágazás balra, én – jelzés híján – naivan jobbra megyek. Pár méter után gyanút fogok, és igen: vissza, persze. A traktor azonban ide is követett, és most nevetve várjuk, hogy ő is megfordul-e? Nem, itt elhagy bennünket, mi meg visszatérünk, és nekivágunk a sárnak. Sok-sok sárnak. Néha lehet erdők szélén (esetleg benne) menni – néha nem. Erdészeti gépek nyomain bukdácsolunk, de aztán erdők jönnek, majd ráérkezünk a piros-kék fonódó jelzésekre. Hopp, ez már ismerős nekem, megjártam már háromszor: újra a hosszú távon vagyunk.

 Fotó: Gombos Kálmán

 

Az égig érő, csodaszép szálas fenyők között haladunk előre, és ahogy már várom is, felbukkan Kondorfa. Bejutunk a falu közepéig, a kocsma is felbukkan – ahol most cihelődnek a pontőrök. Nem meglepő, még így is idő előtt vannak; hálásak lehetünk, hogy nem kell várni. Mi – ugye – reggel fél órával a hivatalos idő előtt elindulhattunk, és a tempónk is kellemes volt. Beugrok a boltba előbb, ahol régi ismerősömet, Lacit üdvözlöm, és egy kóla is jól esik. Aztán pecsételés, és elhagyjuk a falut, aszfaltot – és a kéket is. Rétek és erdők jönnek, a piros sávon folytatjuk, majd hamarosan a Dó-rét jellegfáját csodálhatjuk meg.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Vizenyős, majdhogynem lápos, helyenként zsombékos a terep, rengeteg a pajzsika is. Meg a százféle gyönyörű virág – de sajnálom, hogy nem ismerem őket! Szép erdőkben járunk; egy helyütt apró tévesztés, de hamar korrigálunk. Fogynak a kilométerek, majdhogynem túlságosan gyorsan. Remekül elbeszélgetünk, sokféle téma előjön; igazán jól érezzük magunkat. Ehhez hozzá adódik még a kiderülő égbolt is: egyre világosabb és melegebb lesz az idő.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kis csapat, gyerekekkel: tízes távon jöttek, szemből, de most kicsit eltévedtek. Szerencsére csak pár tucat méternyit – és kb. ugyanennyivel, de elmentek a Bárkás-tó ellenőrző pontja mellett is. Na, vissza kicsit, ott lesz bentebb, gyerek csak utánunk! A kis esőháznál megkapjuk a pecsétet, sőt (rákérdezés után) némi frissítő innivaló is előkerül.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Vissza a pirosra! Kimegyünk az országútig, átvágunk rajta, majd egy óriási réten is, és Ispánk házai tűnnek fel. Be is kanyarodunk a faluba, majd a Béke Ligetnél újabb ellenőrző pont. Heni és Sanyi fogadnak nagy kedvességgel, meg kellemes ellátással. A jubileumát ünneplő falu polgármestere is kilátogat hozzánk, és ők is hozzáteszik a magukét: finom gyümölcslevekkel, nápolyival pótolhatjuk az elvesztett kalóriákat és folyadékot.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Innentől zöld sávon haladunk, és egy kis kavicsos szakasz után erdők között folytatjuk. Sáros, néhol dagonyás is, és a túrások is igazolják: a környék méltó a nevére. A Disznós-tető felé igyekszünk ugyanis, mint utolsó ellenőrző pont. Egy óriási fa tövénél aztán meg is találjuk a kihelyezett (természetesen disznófejű) pecsétet, és kiszolgáljuk magunkat. Aztán kellemes lejtők váltakoznak óvatosságra intő, csúszós részekkel, de hamar aszfalt jön, biztos jeleként Őriszentpéter felbukkanásának.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Házak és aszfalt, ránk köszönő helyiek – és a cél előtt pár méterrel ismerős hang – mögöttünk. Naná, hogy András az! Naná, hogy letolta az ötvenet, míg mi a harmincat. Nagyon szigorú tempót mehetett: mi sem cammogtunk. Ez leginkább a célban derül ki, ahol kereken hét órát mérek a 33,3 kilométerre. Nem űrtempó, persze – de Laci ennél jóval rövidebb távokhoz szokott, mi pedig félgázzal, óvatoskodva mentünk Márkkal. Végül Szombathelyen falatozunk, ahová igencsak időben hazaérkezünk. Ami nem is baj: holnap Vendvidék-túrák! Ahol mind az öten ott leszünk – addig kis pihenő, szusszanás, készülés.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...