Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szerző:
2016. március 31.

Parádés tavaszi túra a Nagy-szénásra

Budapesten laksz, és hamar szeretnél kint lenni a természetben, hogy mozogj egyet a friss levegőn? Piknikeznél a barátokkal vagy a családdal egy jót? Főleg most, hogy beköszöntött a tavasz. Ajánljuk Nagykovácsi fölött lévő Nagy-szénás domborulatait, ahonnan klassz a panoráma, és ahol a folyton fújdogáló szellőnek köszönhetően akár a sárkányeregetést is sikerrel kipróbálhatod. 

 

További nagy előnye a Nagy-szénásnak - azon túl, hogy szuper kirándulóhely -, hogy nem szükséges hozzá autó, mert Hűvösvölgyből a 63-as busszal ripsz-ropsz, mintegy negyedóra alatt egészen Nagykovácsiig, azaz a túraútvonal kezdetéig eljuthatunk. Nagykovácsiban a Községháza megállónál érdemes leszállni, ahonnan számos útvonalon megközelíthetjük a Nagy-szénást.



Mi a polgármesteri hivatal mellett, a piros jelzésen vágtunk neki a túrának, majd Nagykovácsit elhagyva a Nagy-szénás tanösvény mentén jutottunk el a Nagy-szénás 550 méter magas tetejére. A csúcsig vezető kellemes emelkedőt néhol combosabb kaptatók szakították meg, de az ébredező természet látványa és a harapnivaló friss levegő kárpótolt a küzdelemért.

 

Viruló leánykökörcsin


A fák ugyan még kopáran ágaskodtak, de az enyhe március utolja virágba borította a leánykökörcsineket is. A Szénások fokozottan védett lejtőin él Magyarország flórájának talán egyik leghíresebb növénye, a pilisi len, mely a világon sehol máshol nem fordul elő, s ezért e sárga virágú ritkaság élőhelye méltán nyerte el az Európa Diplomát.



A Nagy-szénás sziklagyepes csúcsán rengeteg kiránduló nézelődött, rácsodálkozva a pazar körpanorámára, amely a Budai-hegyekre, a Pilisre és nem utolsósorban Nagykovácsi piros háztetőire nyílik. Kisebb-nagyobb kirándulócsoportok, kockás takarón piknikező családok „pettyezték” Nagy-szénás kissé kopár dombjait. A teteje meglehetősen szeles, így sárkányeregetésre kiváló terep. A papírsárkány reptetése vagány és szórakoztató program lehet az egész család részére.




A Nagy-szénás tetejéről egy rövid szakaszon, a kéken legyalogoltunk az egykori Nagy-szénási turistaház emlékfalához. Innen pedig már szinte Nagykovácsiig csak lefelé vitt az út, először a piros jelzésen, a Hosszú-árok mentén, majd a sárga turistajelzésen az Antónia-árokban ereszkedtünk, hogy végül a zöldön egy kisebb emelkedőt leküzdve érkezzünk vissza Nagykovácsiba, a túra kiindulási pontjára.



Az utolsó szakaszon lepergett, megbarnult levelek szőnyegezték talpunk alatt a talajt, az erdő azonban már éledezett, s a hónap utolsó napjaira a fákon a zöld rügyek is megjelentek. Visszavonhatatlan jele annak, hogy beindult a természet, s Tél tábornok, semmiféle aggálytól nem gyötörve, tavaszra váltott.


 

A túra hossza: 9 km.

Szint: 425 m.

Nehézség: könnyen teljesíthető, mindenkinek ajánlható körtúra. Amilyen gyorsan bejárható, olyan maradandó élményt nyújt e kirándulás.

 

Írta: Joó Annamária

Fotók: Joó Annamária, Somogyvári D. György

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

2024.03.21.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a Csepel-szigeten, amelynek tó van a közepén, holtágát és ligeterdeit megannyi élőlény lakja, pompás virágok virítanak mesés szigetén, a békés csendet pedig olykor csak az állatok hangja, neszezése töri meg. Ez a falu pedig nem csak a mesében létezik, gyertek velünk Szigetbecsére és sétáljunk végig együtt a Tőzike tanösvényen!

→ Tovább