Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szerző:
2016. április 2.

Új kilátó Budapest felett

Néhány napon belül már fel is lehet majd menni a Hármashatárhegyre épített kilátóba.

 


Múlt vasárnap futni voltam a Hármashatárhegyen, többek között azzal a céllal, hogy megnézzem, miként áll a Hangár Bistró közelében épülő kilátó. Legutóbb tavaly télen jártam arrafelé, amikor Tónival csináltunk egy interjút, és akkor még csak a beton alap volt kész. A masszív vasbeton alap tudatában megmondom őszintén, első blikkre kicsit csalódtam, mert azt hittem, hogy egy jóval magasabb szerkezetet húznak majd fel, de ahogy körbefotóztam a fa építményt egyre jobban megtetszett.

 

 

Látszólag teljesen kész, amit az építtető, Pilisi Parkerdő kommunikációs munkatársa is megerősített, a hivatalos átadás ugyanakkor csak valamikor nyáron lesz. Szerencsére nem kell addig várni Budapest legmenőbb panorámájával, ugyanis néhány napon belül megnyitják az építményt, amit jelenleg még fém kerítés véd. Bár a kilátószint nem lett túl magas, látszik, hogy a környezők fák megstuccolásával igyekezetek javítani a panorámán.

Képek és szöveg: Nógrádi Attila
 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Kilátó a Gaja-szurdok felett

Körberepültük a Kaán Károly-kilátót

 

 

Cserszömörcés őszi túra a Zajnát-hegyek fenyvesében

Cserszömörcés őszi túra a Zajnát-hegyek fenyvesében

2025.10.22.

Ha a tökéletes őszi kirándulócélpontot keresed egy kevésbé populáris helyszínen, ahol az örökzöldek lila, vörös, sárga és narancssárga színekben játszó cserjékkel váltakozva kísérik a hegyoldalban kanyargó ösvényt, irány a Zajnát-hegyek!

→ Tovább
Varázslatos túra a mátrai „köderdőben”

Varázslatos túra a mátrai „köderdőben”

2025.10.09.

Szakadó eső, tejfehér köd, vadregényes patakvölgy, gombák, szalamandrák és egy híres rom; ezen a mátrai túrán minden volt, ami izgalmassá tehet egy kirándulást. Egy dolgot kivéve: kilátásban ezúttal sehol nem gyönyörködhettünk. A ködös erdő hangulata azonban minden elmaradt gyönyörű panorámáért kárpótolt bennünket.

→ Tovább
Az én kékem, avagy elmélyülés a Bakony csendjében

Az én kékem, avagy elmélyülés a Bakony csendjében

2025.10.01.

Az Országos Kéktúra Városlőd és Bakonybél között húzódó szakaszát jártam le, amely a bakonyi táj leginkább hegyvidéki jellegű részére kalauzol. Errefelé a kék út zömében zárt erdőtáj bükköseiben, nem túl meredek, de hosszan tartó emelkedőkkel kanyarog a hegység csendes, központi része felé. Korábban már végigmentem ezen a szakaszon, de most új apropója volt az élményszerzésnek.

→ Tovább