Először is azért, mert a Gyergyószentmiklóst a Gyilkos-tóval összekötő országúton található, így könnyedén elérhető Pongrác-tetőtől (1255 m) kezdhetjük a túrát, a szint jelentős részét letudva ezzel. Nem kis könnyebbség ez téli terepviszonyok közepette! A terep ugyanakkor valóban hótalpas: szép réteken, havas hegytetőkön hullámzunk a főcsúcs, a Nagy-Hagymás irányába.

1 / 13

 Ilyen egy klassz Hótalpas terep

Erdőben szinte nem is járunk, bokaforgató lejtőkön egyáltalán nem haladunk. A gerincút tiszta időben jól követhető és teljesen lavinamentes. A Pongrác-tetőtől egy erősebb napi járóföldre találjuk Székelyföld nagyon kevés menedékházának egyikét, a 2011-ben felújított, nagyon hangulatos Egyes-kői menedékházat.  Az idáig tartó táv nem szerény (17,5 km, és a „hullámvasutazásból” is összejön a nap végére 770 m emelkedés és 550 m ereszkedés), a túrát ezért inkább a hosszabb, kora tavaszi napokra célszerű időzíteni. Az út kétharmadánál, Fehér-mezőn azonban egy kis, négyszemélyes bivakkunyhót találunk, szóval egy komolyabb hálózsákkal két kényelmes szakaszra bonthatjuk az első napi, hosszabb menetet.

2 / 13

 Irány a Csofronka jellegzetes sziklatűje (háttérben a Nagy-Hagymás)

S ha ez nem lenne elég: Székelyföld ismert hegyeitől eltérően, a Hagymás-hegységben nem „csupán” a fenyvesek rengetegében és a hegyi kaszálókban gyönyörködhetünk, de hatalmas, látványos sziklaalakzatok és letörések kísérik utunkat. Egyes-kőt elhagyva ráadásul a Kárpát-medence egyik legautentikusabb tájához, a Gyimesekbe ereszkedhetünk le, amely nekünk a rossz idő miatt ezúttal sajnos elmaradt. További hozadéka a téli gerincjárásnak, hogy ilyenkor a pásztorkutyákkal sincs dolgunk. Cserébe megébredt medvék nyomait követhetjük kilométereken át…

3 / 13

 A Csofronka közelében

Ugyanakkor alaposan készüljünk fel a Hagymás-hegység téli bejárásra: bár a gerincút piros sáv jelzése jó (de azért ne a hazánkban megszokott jelzéssűrűségre számítsunk), sőt, irányjelző táblákkal is találkozhatunk néhol, a Kárpátok más részein megszokott, a gyakori ködben való tájékozódást nagyban segítő karókat azonban itt nem találunk. Ködös időben tehát feltétlenül legyen nálunk GPS, hiszen a hegyet kevesen járják, egyáltalán nem biztos, hogy kitaposott nyomokat követhetünk, a tájékozódás erős ködben a hegyi réteken pedig nagy kihívás! És azt se feledjük, hogy a környék a Kárpát-medence leghidegebb része: Zoltán, a menedékház üzemeltetője mesélte, hogy szilveszterkor -30 fokban pezsgőztek, és bizony a második töltés már belefagyott az üvegbe. Egyszóval Székelyföldön járva nem csak a medve nem játék. A Gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentők számát például gondosan mentsük el telefonunkba.

4 / 13

Hótalp vs. medvenyom

Egy tökéletes nap néha csak tökéletes percekből áll

Egy, a Gondűző Panzióban elköltött bőséges reggelit követően verőfényes napsütésben búcsúzunk barátunktól, Simon Lászlótól, helyi túravezetőtől, aki két, Magyarországról érkezett fiatalt visz a Gyilkos-tó feletti via ferrata útra. A tavasz lehelete már itt is érezhető: bár az öreg, csonttá fagyott hó még méretes, és az árnyékban csúnya mínuszok rejtőznek, a napnak kitett hegyoldalakban már a fű sárgállik, és a pintyek is a tavaszt hirdetik. Szekérúton indulunk el, s nemsokára a Pongrác-csúcs (1363 m) mögötti tágas réten vetkőzünk neki a melegnek. A hó még fagyott, nyomok itt még bőven vannak, de már érezni a havon, hogy nemsokára hótalpra is szükség lesz. Azon gondolkodom, mennyire ideális terep ez a rét egy sífutó központ kialakításához, hiszen a közeli hágóból egy viszonylag széles dózerúton jöttünk fel a tágas mezőre.

5 / 13

A Patkó-kő alatti tanyavilág télen

Továbbkanyargunk a jól követhető gerincen, immáron hótalppal. A Ló-havas (1626 m) alatt egy síző éppen kivehető nyomai mellé egy farkas falka friss nyomai társulnak a réten. Amúgy is olyan ez, mint egy nyomvadászat: ha nem a napsütötte tájban gyönyörködünk, kisebb-nagyobb állatok télen jól kivehető csapásait lessük folyton. De azért farkas ösvényen még nem jártam sosem.

6 / 13

A Patkó-kő alatt

A Ló-havas alatti mezőn viszonylag ép esztena várja a tavaszt és a vele érkező állatokat. Innentől a mesés nevű Csofronka (1607 m) jellegzetes és impozáns sziklacsúcsa irányába haladunk, a csúcs alatt futó erdei szintúton immáron egy medve friss nyomait követve jó hosszan.

7 / 13

A négyszemélyes bivakkunyhó

A Csofronka úgy néz ki, mint a Hegyes-tű a Balatonnál, de a hasonlat csalóka, a Hagymás-hegység (románul: MunČ›ii HăČ™maČ™) a Keleti-Kárpátok mészkőszirt övezetének talán legszebb része. Ide tartozik a Csofronka alatti tisztásról jól belátható és jól ismert Békás-szoros vad sziklavilága, de a tekintetünket egyre inkább hívogató Nagy-Hagymás és az előtte fekvő, meglehetősen elzárt Fehér-mező környékének mészkőbércei is.

8 / 13

A Csofronkától ereszkedni kezdünk, és hamarosan teljes pompájában rálátunk a hegységnek erre a legszebb, belső részére: a hegyi kaszálókkal és esztenákkal övezett sziklás hegyoldalakra. Olyan ez, mint valami rejtett világ messze magasan fent, amely téli álmát alussza. A Patkó-kő sziklája alatt sok karbantartott esztenaépület mellett pár romantikusan lepukkant darab jelzi a változó időket. A réteket erdőfoltok és magányosan álló fenyőóriások tarkítják, amelyek körül már olvadt a hó, látszik a „tavasz szoknyája”. Valóban lélegzetelállító hely, és itt találjuk egy kedves forrás mellett a négyszemélyes bivakházat is, amely a mi esetünkben ideális helyszíne az ebédnek.

9 / 13

Emelkedés a Nagy-Hagymás oldalában, háttérben a Fehér-mező

Délutánra befelhősödik, és az idő egyre zordabb. A Fehér-mező előtti kicsiny hágóban részünk van a „delta feelingből” is: teljesen behúzott kapucniban fekszünk neki a havat fújó erős szélnek. Szerencsére aztán ismét kisüt a nap, és az olvadás ígérete lengi körbe a Fehér-mező esztenáit. Innen szép lankásan emelkedik az út a Nagy-Hagymás hátsó felén, hogy aztán a délnyugati oldalon található hatalmas sziklaleszakadás felé forduljon hirtelen. A csikorgó havat fű váltja fel, és pár perc alatt a csúcson is vagyunk, ahol egy békésen legelésző, magukat nem nagyon zavartató zergecsordával osztozunk a látványban. A zerge amúgy nem őshonos itt, az 1970-es években telepítették be őket a környékre. Különös érzés március 15-én a csúcson állni, alattunk fél Székelyfölddel…

10 / 13

Az Öcsém-tető tömbje a Nagy-Hagymás oldalából

Az Egyes-kő felé tartva a hegyvonulat másik nagy sziklabérce, az Öcsém-tető (1707 m) uralja a tájat. Ennek aljában ebből az irányból alig kivehető az Egyes-kő kisebb, de közelről nagyon is látványos sziklatűje, amelynek aljában rejtőzik kiváló menedékházunk.

11 / 13

A Nagy-Hagymás és az Öcsém-tető impozáns sziklavilága

Egy meg nem valósult álom

Sajnos másnap reggel sűrű köd, szél és hófúvás vár bennünket. Nem nagyon akaródzik kimenni a házból, beszélgetni is nagyon jól esik a ház gondnokaival, Zoltánnal és Arankával, meg a hétvégét itt töltő - számunkra kicsit zajos - gyerekcsapatot vezető helyi tanárokkal.

12 / 13

Meditáció a Nagy-Hagymás 1792 m magas tetején

Úgy döntünk végül, hogy zsák nélkül azért csak felmegyünk az Öcsém-tetőre, majd a háztól leereszkedünk Balánbányára. A tetőre gyorsan kiérünk, cserébe ott az orrunkig nem látunk, hótalpas nyomainkat percek alatt fújja be a szél. Pár percig gyönyörködünk a zúzmarás fenyők látványában, aztán visszaindulunk. Pedig szép túra lenne: a tető annyira lapos, hogy állítólag a háborúban kisebb gépekkel még le is szálltak itt, s hosszan ezen a nyílt, pompás kilátást nyújtó háton ereszkednénk le a Terkő-nyeregig (1305 m), ahonnan vagy Balánbányára térhetünk le egy rövidebb úton, vagy ha több időnk van, akkor a Jávárdi-patakán Gyimesbe ereszkedhetünk le. Elengedjük a témát, reméljük, gyorsan visszatérhetünk e csodás tájba. A házban még kávézunk egy jót, majd az egész túra legnehezebb szakasza következik: leereszkedés a meredek, de kijárt, ezért erősen jeges úton Balánbányára. Lent a havazás ráadásul esőre vált, így bőrig ázva búcsúzunk a Nagy-Hagymás csodás magaslataitól.

13 / 13

A Nagy-Hagymás tetején, alattunk a Gyergyói-havasok kisebb, erdős csúcsai

Utójáték: a Kis-Cohárd téli megmászása

A túra lerövidítésével lett egy kis szabadidőnk hazaindulás előtt, így célba vesszük a Gyilkos-tó felett álló Kis-Cohárdot (1346 m). Pontosabban először tájékoztatást kérünk a helyi turisztikai irodától, ahol kiderül, hogy a déli fekvésű sziklán vezetetett vasalt út (Wild Ferenc-emlékút) járható, nincs lefagyva, úgyhogy kapunk az alkalmon, és felszerelést kölcsönzünk. A téli via ferrata méltó megkoronázása volt barátunk szülinapi túrájának, de mivel a tavasz most már úgy tűnik, végleg megvetette lábát ezen a zord vidéken is, s indul a mászószezon, ezért e remekbe szabott vasalt utat egy külön cikkben mutatjuk be, bevallottan ösztönző szándékkal.

Szöveg és fotók: Szigeti-Böröcz Ferenc

Kapcsolódó cikkeink:

Gyergyószentmiklós, Erdéy outdoor fővárosa

Már a Gyilkos-tó fölött is via ferratázhatsz

Menedékhely az erdélyi fellegek fölött

Így még nem láthattad a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost

Fatemplomok földjén

Máramarosszigettől a szaploncai Vidám temetőig