Magyarország legritkább és leginkább veszélyeztett növényritkaságát, ami nem mellesleg gyönyörű is, 1971-ben nyilvánították védetté.
A volgamenti héricset, mert hogy ez hazánk első hatóságilag védetté nyilvánított növényfaja, 1935-ben fedezte fel egy vasúti mérnök, aki a vonaton utazva figyelt fel a szép sárga virágokra a Békés megyében található Csorvás határában.


Jávorka Sándor botanikus akkor volgamenti héricsnek határozta a fajt. Később azonban átnevezték erdélyi héricsnek, mert azt hitték, hogy a tőlünk keletre előforduló volgamenti hérics és a tavaszi hérics természetes hibridjéről van szó. 2012-ben aztán genetikai vizsgálatokkal bebizonyosodott, hogy a csorvási populáció egyedei nem hibridek, hanem tisztán volgamenti héricsek. Ez a faj legnyugatibb előfordulása, tőlünk keletre egészen a Bajkál-tóig megtalálható.
A növény felfedezésekor még 15 helyen fordult elő.
1936-ban Csorvás határában még 483 tövet, 1961-ben már csak 155, 1963-ban pedig 93 tövet számolt Kiss István botanikus, aki már 1961-ben felhívta a figyelmet a faj fogyatkozására, és javaslatot tett a növény védetté nyilvánítására. Erre végül 1971-ben került sor, amikor termőhelyével együtt védetté nyilvánították, és ezzel ez a faj lett az első hazai védett növény.


Fogyatkozásához a termőhelyek beszántása és a túlzott vegyszeres növényvédelem mellett a növény gyökerének gyűjtése is hozzájárult,
amit tályoggyökér néven állatgyógyászatban használtak.
A volgamenti héricsnek ma két őshonos és két telepített állománya van az Alföldön, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A legnagyobb állomány továbbra is a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csorvási löszgyepen található.
A volgamenti hérics ma már fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke tövenként 250 ezer forint.
Sokáig és sok helyen tévesen a magyar kikericset tartották az első hazai védett növényfajnak, mert annak Villányi-hegységben lévő élőhelyét 1944-ben nyilvánították védetté. Maga a faj azonban 1979-ben kapott hivatalos védettséget.