MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Teljesítménytúra a tanúhegyek nyomában

Gyerekkorom óta lenyűgöznek a Tapolcai-medence gyönyörű hegyei. Egyedi formájuk meghatározza és sajátossá teszi a táj arculatát. Hihetetlen ellentétek, egymás közvetlen közelében.

Szinte mindre jellemző a zord, szürke, rideg északi oldal, bazalttal és sziklákkal. Ezzel szemben a déli, napsütötte részek a szőlőkkel, gyümölcsösökkel, présházakkal és az ezekhez kapcsolódó kulturális emlékekkel egy teljesen más világot és hangulatot árasztanak. Mindezt egy nap alatt, hatszor, felváltva megélni a Tanúhegyek nyomában 40 teljesítménytúrán egészen különleges élmény!

 

Kép: Gombos Kálmán / Google Maps

Kattints a térképre a nagyításért!


Minden, már bejárt túrán állandónak tekinthető célunk, hogy lehetőleg gyorsabban teljesítsük, mint előző alkalommal. Ha ez nem lett volna elég, erre a napra jutott még egy motiváció: legkésőbb hétre haza kellett érnem, egy esti program miatt, tehát öt-fél hat körül indulni kellett. Öcsém örült ennek, mert ő is sietett, szóval négy negyvenkor csörgött a vekker, hogy fél hatos indulással odaérhessünk a legkorábbi, hetes rajtra. Útközben a köd- és párapamacsok aggasztottak bennünket, nem jó autózáshoz sem, túrázáshoz sem. Eszünkbe jutott, amikor két évvel ezelőtt ugyanezen a túrán nagyon sűrű ködben az orrunkig alig láttunk… Mint később kiderült, szerencsére most ezt nagyrészt megúsztuk. Teli parkoló, hatalmas tömeg a suli aulájában – nesze neked hetes rajt. Aztán negyed nyolcra mégiscsak összejött, amibe belefért jó néhány ismerős üdvözlése is.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Enyhe idő várható, ennek megfelelően a cuccot még egyszer átgondoljuk, a felesleget kipakoljuk, és hajrá, toronyiránt! Amiből kettő is van, lévén, hogy a badacsonytomaji bazalttemplom ikertornyokkal büszkélkedhet. Pár száz méter aszfalt, és máris terepen találjuk magunkat. A sárga jelzés felvisz egészen az Országos Kékig, amin ma sokat fogunk vendégeskedni. Mindeközben persze masszívan felfelé tartunk. Maga a Badacsony magasodik előttünk, legcsodálatosabb hegyeink egyike, nem holmi kis dombocska. A mai napra jutó hat tanúhegy legmagasabbika, bár így is csak 438 méter. Kiindulópontunk azonban alig a magyar tenger szintje felett van, kb. 80 méteren. Így hát nagyjából két és fél kilométer távon kell leküzdeni a hozzávetőleg 360 méternyi emelkedést.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ennek a szakasznak szimbolikus és jellegzetes része a Kőkapu, egész pontosan Kűkapu. A Klastrom-kút (és a II. János Pál kápolna) után, folyamatos emelkedőket leküzdve jön a még jobban emelkedő rész. Hatalmas sziklák között, öklömnyi köveken jutunk tovább, a túrázók szép libasort formálnak. Előzni itt nem lehet, előtte és utána azonban igen, sőt, szükséges, mert a tempó lassú, és hamar kieshetünk saját ütemünkből, ami rossz. Feljutva, immáron az említett OKT-n, meglátjuk a kilátót. Tövében egy kis asztalnál Péter ragasztja a matricát: első ellenőrző pont. A köd itt még nagy, a kilátóba nem is megyünk fel. Összeszámoljuk: hatodszor vagyunk ezen a tetőn, és ebből egyszer mentünk fel, máskor nem volt értelme. Nem túlzottan jó arány, és ezen ma sem javítunk. Pedig az idő folyamatosan javul, és a Hertelendy-emléknél már egészen különleges fényekkel örvendeztet meg bennünket a szemből, köd alatt-felett átsütő nap.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kilátás azonban itt sincs, de a Ranolder-keresztnél majd igen! Ott már teljes pompájában élvezhetjük a napsütést, és a táj is gyönyörű. Addig azonban még hullámzik – nem is kicsit – a terep, igazolva a hegy leginkább déli irányból felfedezhető kalapformáját. És igen, az említett kereszt, leszaladok a lépcsőn egy szép fotó kedvéért, addig tesó „önellenőriz”, szépen magyarul szólva, azaz ragaszt egy-egy kihelyezett matricát. Ezen a túrán ez bevett gyakorlat, bölcsen átgondolt helyeken.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Máris itt a Rodostó turistaház, és a kedvencünk, a Bujdosók lépcsője. A tavaszi Tanúhegyek-túrán szemből van lehetőség megmászni a 464 (lépcsőnek csúfolt) bazaltkockát, az őszin „csak” ereszkedni kell rajta. Ezúttal nem nyirkos és nem is havas, tehát eldöntjük, hogy jelen pillanatban könnyebb lefelé, mint fel. Aztán aszfalt, Badacsonytördemic, nagyon kellemes lejtéssel, naná, hogy jót szaladunk. Igaz, itt már csak elvétve találkozunk túratársakkal, a gyalogosokon nagyjából túljutottunk, a futók meg minket hagytak le. Folytatjuk az utunkat, a vasútállomás felé most csak egy pillantást vetünk, ez az OKT-pecsétünk már megvan rendben. Sínek, országút, aszfalt Szigligetig. És ott is, végig – ez egy ilyen szakasz, sokáig. Az avasi templomromhoz érkezvén megtesszük a kötelező kitérőt, de most itt matrica nincs, csak egy felirat, hogy most itt matrica nincs… Elhagyjuk az Esterházy Pincét (ami egyben bormúzeum is), letérünk kissé jobbra, és toronyiránt megérkezünk előbb a Vár Kávézó, majd a templom mellé. Sajnos szezonális egység lévén a sütizés-fagyizás kimarad, ellenben nekiveselkedünk a lépcsőknek, és irány a vár, második hegyünk és ellenőrzőpontunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A szigligeti vár pompás, sőt, lenyűgöző kilátást tud nyújtani megfelelő viszonyok mellett. Most a viszonyok nem rosszak, de nem is nevezhetők tökéletesnek. Így hát hálát adunk, hogy nem tejfölsűrűségű ködben, hanem mégiscsak értékelhető, sőt, egészen egyedi, sajátos fényviszonyoknál láthatjuk a magunk mögött hagyott Badacsony kontúrját és a következő tanú, vagyis a Szent György-hegy sziluettjét. Valamelyest a Balaton víztükre is megcsillan, nem távozunk tehát elégedetlenül. És üres kézzel sem: a megszokott ropogós nápolyi pótolja az elvesztett energiákat.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán zúgás lefelé a lépcsőkön és a bazaltköveken, követjük a kéket a hosszú lejtőn, ki az országútig, majd mellette, a kerékpárúton. Futók előznek meg, gyönyörködünk a tájban, a jobbról megszokott lovak ezúttal balról legelésznek. Aztán át az úton, balra, pontosan előttünk a Szent György magasodik. Aszfalt ezerrel, de akár balra, akár jobbra nézünk, könnyű belátni, hogy itt más alternatíva nincs, nem is lehet. Az Ávorsai-gát és -rét vizenyős, zsombékos vidéke ez, ember és gép által járhatatlan terület, ahol alighanem sok élőlény kiválóan érezheti magát. Jól van ez így, megbocsátjuk hát az aszfaltot. Jobbra letérünk a jelzésekről a Horváth pince kedvéért. Matrica van, bor nincs: a tulaj ugyan kint tesz-vesz, de nyitni majd csak tízkor fog, mondja. Az több mint húsz perc, természetesen nem várjuk meg. Csalódottan lépünk tovább, kétszer is finom szentgyörgy-hegyit kóstoltunk itt, ami „olyan, mint az anyatej”.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Sebaj, majd talán a kulcsosháznál! – reméljük, idén is forralt borral várnak majd. Na, itt az újabb motiváció, felgyorsulnak a léptek, visszatérünk a Kékre. Napfényben ragyogó pincék, egyedi építészeti műremekek, öröm még nézni is. Itt a bájos Lengyel-kápolna, mellette a Tarányi présház barokkos, összetéveszthetetlen tömbje. Fantasztikus látvány a mögöttük magasodó tanúheggyel. Hát megint sikerült eljutni ide is, újra. Végre búcsú az aszfalttól: kissé laposabb rész következik, pompás kilátással visszafelé, Szigligetre. És a kedvencem, az Oroszlánfejű-kút. Az egyik tavaszi túrán szinte életmentő volt a vize, nem feledem el. Jót iszunk most is, friss és üdítő. Futó csapat halad el közben, fiatalok, jókedvűen zajosak. Aztán a hegy nyugati oldala, itt sincs most önellenőrző pont, megint csak felirat. Ami igen korrekt, így nem kell keresgélni.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nekiveselkedünk az emelkedőnek, aztán az egyik kanyarban felbukkan előttem az előbbi csapat. Naná, hogy belehúzok, és naná, hogy dupla öröm így érkezni fel a tetőre, na. Harmadik tanúhegy, harmadik matrica, rövid körültekintés, és kezdődhet az ereszkedés. A cipőm újfent meghálálja, hogy őt választottam pár hete, döbbenetes tempót lehet vele futni, földön, sziklán, köveken, szinte belemar a talajba. Kanyargós, szűk ösvények, futók mögött futok, adrenalin ezerrel. Pazar kilátás észak felé, EP, de csak a rövid távosoknak, mi éles kanyart veszünk, tempó, tempó!

 

Fotó: Gombos Kálmán


Bazaltorgonák. Hátborzongató, döbbenetes látvány, valószínűleg még sokadszor is az lesz. A hatalmas természeti erők és a picike ember. Le a lépcsőkön, sziklák és kövek, és már látom a Kaán Károly kulcsosházat. A 20A táv célállomása, nekünk nem ellenőrzőpont, de ellátópont. Nem is akármilyen. Többféle zsíros kenyér, mellé savanyúságok, paprika, só, és persze sokféle lekvár, az édesszájúakra is gondoltak. No és a remélt forralt bor, hát persze! Nem maradt el idén sem, de van tea is. Falatozó túratársak, többekkel beszédbe is elegyedünk. Az OKT-pecsétre csak egy pillantást vetünk, megvan már ez is. Aztán balra le, meredeken, szőlők között, Felső- és Alsó-Diska, az Ürgelyuk. Búcsú a kéktől, szalagozott rész jön. Át a tapolcai műúton, majd nem sokkal később a vasúton is. Vigyázz, ha jön a vonat! – írja az itiner, és mi el is csípünk egyet. Remek páros a fotón a Csobánccal a háttérben.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

 

Fotó: Gombos Kálmán


Mert ő következik, igen, újabb célpontként, és azt sem megkerülni fogjuk… naná, hogy felmegyünk a várromhoz. De előbb Gyulakeszi a cél, még előtte pedig az Eger-víz, a pallós átkeléssel, egyensúlyozva. Megvan sikeresen, jöhet a dagonya, mondjuk, emlékezvén a korábbi tapasztalatokra. Itt alighanem a júliusi aszályban is sár van. Viszonylag simán megússzuk, focipálya, majd a falu következik, meg néhány újnak tűnő épület, aztán az Esterházy-kúria. Átszeljük a műutat a templomnál, innen zöld sáv visz, sok 20B távost érünk utol. Hamar elérjük a Rossztemplom romjait, aztán pár méter, és 180°-os forduló, matricával. Innen OKT megint, beton talpfák (fából vaskarika?!), sok-sok, majd köves-sziklás az út. Letekinteni mindvégig érdemes, a panoráma pazar Gyulakeszi és Diszel felé. Fentről meg széjjel, mindenfelé. Mert aztán hamar a várromoknál találjuk magunkat, negyedik színes matrica, és itt is ellátás: ínycsiklandozó aszalt vörös áfonya. Csemege is, energia is. Lehet, hogy emiatt – meg talán az újabb lejtő is közrejátszhat – de belerobogunk, rendesen. Előbb sziklás, köves út, pompás rálátással balra a Káli-medencére, majd kanyargós, szűk, de lefelé, folyamatosan… nem is kicsit. Család felfelé, pici gyerekekkel: ez igen! – mosolygok rájuk, a kisfiúk büszke tekintete megigéz. Adrenalin, hatalmas tempó, Zoli is tolja mögöttem ezerrel. Szőlők közé érkezünk, laposabb és homokosabb a terep, a távolban a Tóti-Gulács páros látványa gyönyörködtet. Hamar itt az országút, átkelés, és búcsúpillantás még egyszer a Csobánc csodaszép tömbjére.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

 

Fotó: Gombos Kálmán


Káptalantóti előttünk, meg persze mögötte a Tóti-hegy. A bájos kis falusi templommal fantasztikus látvány. Beérkezünk a kőkeresztnél, aszfalt, de ez most nem lesz vészes. Horváth-kert, a falu közepén. Itt sem kell OKT-pecsét, de egy kóla most jólesik, engedélyezzük hát magunknak a kis pihenőt. Főleg, hogy az órára is pillantást vetettünk, és hát… megnyugtatott, na. Jöhet a kék háromszög, letérés, állattartó telepet hagyunk el, szőlő és erdő között folytatjuk. Saras mezei út jön, gépek vájtak mély nyomokat. Szerencsére nem hosszú szakasz, nagyjából a zöld jelig tart. Ott meg már igen közelről szemlélhetjük a Tótit, ami körülbelül úgy néz ki, mint ahogy a hegyet gyerekkorunkban rajzoltuk. Felfelé sem változik a kép. Meredek, nagyon meredek kaptató, a tetején már csak sziklákkal. Közben több szakaszon gondos kezek köteleket feszítettek ki, segítségül. Én inkább a fák között folytatom, az előttem haladók ugyanis erősen belengetik a fogódzkodót.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Tető, kis szobányi hellyel, 360°-os panoráma, döbbenetes látvány. Az idő nem tiszta, mégis lenyűgöz a kilátás, sokadszorra is. Fotót kérünk a sok ifjú túratárs egyikétől, és rohanás le. Fohász, hogy el ne essek, és hála, megint csak a cipőért. Pillanatok alatt leérkezek, bevárom tesót (ő ugye épeszű), aztán a zöldön tovább, lazító futással. Itt vannak a szürke marhák, meg az Istvándy pincészet (EP a tavaszi túrán), és az út. Nem is számolom, ma hányadszor találkozunk a Kékkel, megyünk fel rajta egy darabig. Megállapítjuk, hogy ez a Gulács leggonoszabb szakasza. Jó sokat megyünk felfelé, hogy aztán nekiállhassunk a felmenetelnek. Ami technikailag nem is egyszerű: komoly bazaltmező jön, sziklákkal és bokatörő kövekkel, mindezt rézsűs, ferde terepen. Megyünk felfelé, az ösvény egyszemélyes, nagyon szűk, és nagyon meredek keresztirányban. Ehhez mérten szépen érkeznek a visszafelé tartók, szemből. A Gulácsnak csak egy – csigavonalban kanyarodó – útja van, nincs mese, előzékenynek kell lenni, ami ráadásul legtöbbször nem is egyszerű. Fel- vagy lehúzódás, fogjuk a csenevész fatörzseket, egyensúlyoz mindenki. De végül persze minden helyzetet megoldunk, felérünk a tetőre: utolsó tanúhegy, utolsó matrica.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Lezúgás, amikor és amennyire lehet, közben fotózás. Bazaltmező újra, vastag avar, kanyargó ösvény. Előbukkan a civilizáció, egyelőre csak szőlőkkel, majd műút, átkelünk, fellépcsőzünk. Tovább a Kéken, szőlők és pincék között, és a Köböl-kút előtt nem sokkal letérés. Utolsó önellenőrző pont, matricázunk, majd le az ösvényen, az aszfaltig. Badacsonytomaj, megint csak toronyiránt. Igen hamar előttünk az iskola, pecsét az ajtónál, a kütyüt is leállítom. Kitűzőt választok, oklevelet és kézfogást kapok a gratuláció mellé. Aztán órát nézek. Hát nincs öt – fél hat… és négy óra sincs, mint ami az előző két évi idő alapján lehetne. Konkrétan 14.42 van. Felszabadulván a nyomás alól, ez egy kellemes pizzát is jelent itt szemben, remek kávéval, és hazaindulunk egy új ismerőssel, Andrással Szombathelyre. Közben számolgatom, hogy még hányat kell aludni a következő Tanúhegyekig…

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kép: Gombos Kálmán / Google Maps 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. február
H K Sze Cs P Szo V
0102030405
06070809101112
13141516171819
202122
23
242526
2728
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. február
Lőrincz Rebeka:
Karácsony hajnala
Gerecse 2017 - Már lehet online nevezni!
A 36. Gerecse 50 távjai 2017-ben sem változnak, a klasszikus 50-es mellett 30, 20 és 10 km-es szakaszok...