MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Túrával is lehet ünnepelni az ezeréves Bakonybélt

Remek hangulat és gyönyörű tájak, sok-sok kihívás és változatos kalandok. A Magas-Bakony teljesítménytúra ötven kilométerén ezekben mind részesülhettünk. Kiváló rendezéssel és ellátással gondoskodtak arról, hogy a lényegre fókuszálhassunk: a természetjárás örömére.

Bakonybél ezeréves. Mi mással lehet ezt jobban megünnepelni, mint túrákkal? A másfél hónapja bejárt Bakonybél 48 TT után újra nagy örömmel jövök ide. Méghozzá öcsém és Zoli barátunk társaságában, merthogy ők is nagyon számon tartják ezt az eseményt a tavalyi emlékek miatt. Így hát negyed nyolc után kellemes várakozással lépünk a rajtoltatók asztalához. Kedves üdvözlés, villámgyors papírmunka: előnevezni nagyon is érdemes szerintem. Kézfogások és köszöntések, néhány megveregetett váll, és neki is vághatunk az ötven kilométernek, borongós, felhős időben. Ez ismeretlen fogalom ezen a túrán számomra, az előző három alkalmat mindig a hőség és a kánikula nehezítette, most elraktam az esőkabátot a zsákomba.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Íves kanyar, hosszú egyenes, kis kavargás, és a Tökgurító rétnél elhagyjuk a községet. Eddig az OKT-n haladtunk, innen viszont már a kék kereszt vezet egészen az első ellenőrző pontig. A Gerence partján, pompás ösvényeken, ami komoly meglepetés számomra. A meteorológia ugyanis esőzést mutatott előző napokra, és még éjszakára is. Ha valahol, hát itt biztosan saras, csúszós utak lesznek, gondoltam. Örömteli tévedés. Kiváló az út. Néhol persze technikás, nehézkes, még kapaszkodó kötél is akad egy helyen. De hát nem a szombathelyi Fő téren járok, a Karneváli várostúrán, mint előző nap. Az is pompás élmény volt, de egészen másképpen. Ez az Öreg-Bakony, legyen is benne kihívás, változatosság, nehézség.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Van. Kellemes és érdekes, sokadszorra is. Balara tőlünk komoly meredély, jobbra alattunk a Gerence. Követjük hűen, kilométereken át, közben előznek és előzünk,sokan vagyunk. Aztán tisztás, majd az Odvaskő Hotel, és már fel is bukkan az esőház, az első EP-vel.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Jöhet a Kőris-hegy. A piros sávot már itt megkaptuk, az visz oda fel. De ha már piros, gyorsan pecsételek egyet a Közép-Dunántúli Piros-füzetembe. Ehhez egészen kis kitérőt kell csak tennem, és már lépcsőzök is a fiúk után. A szintgyűjtés ugyanis azzal kezdődik, igaz, kimértebben és kíméletesebben, mint innen pár méterre, amikor az Odvas-kő felé megyünk fel. Most azt csak megközelítjük, de aztán elkerüljük, hátulról. Piros, mindvégig: Rézbükki út vagy Boroszlán tanösvény, egyre megy.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Fel. Folyamatosan. Kilométereken át, gyönyörű erdőkben, néhol kis tisztásokkal, néhol elágazásokkal. Gond soha nincs, a jelzések többsége jó, de sok-sok fehér-kék szalag is rásegít. Kellemes tehát az út, és többnyire beszélgetni is lehet. Hárman megyünk, együtt, ezt már a kocsiban eldöntöttük, mint ahogy azt is, hogy ma nem rekordokat akarunk dönteni, hanem egy jót kirándulni, nézelődni, beszélgetni. Kell-e ehhez kiválóbb környék? Remek az idő is, bár a felhők ott vannak fenn. Egy ideig. Aztán szépen (szinte észrevétlenül) belesétálunk, csak így, lazán.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ekkor már a szerpentin betonját tapossuk, majd egy kis OKT-kitérő után elhaladunk a „golflabda” mellett. A teteje már teljesen belevész a ködös-párás végtelenbe – na, tesó, felmentem magamat a mai kilátó-mászás alól. Még ezt se látnám, távolabbra meg pláne nem. Így hát a csúcsra érkezéskor megelégszünk egy pecsételéssel. Ja, nem. Ezt az asztalt nem lehet ilyen gyorsan elintézni. Banánkarikák és dinnyeszeletek, citrom és narancs, müzli és szőlőcukor, innivaló. Frissítünk mi is, közben jólesik szusszanni is egyet, persze.


Aztán jöhet továbbra is a piros. Fel is út, le is út: marad ez a jelzés, még sokáig. De most mintha kissé könnyebben lenne járható. Néhol meg is kocogjuk, többnyire azonban itt is kellemes beszélgetéssel múlik az idő meg a kilométerek. Ami itt akad szépen, miközben a Pápalátó-kő, majd Fenyőfő környékét karcoljuk, de elhaladunk közöttük, folyamatos ereszkedéssel.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kalapos túratárs ér be bennünket, és a tempónk felől érdeklődik. Tizenegy–tizenkettő közötti ezreket megyünk, mondom neki. Hümmög, mosolyog, és azt mondja: „Hát, szerény tempó, szerény…” Meglep bennünket ez a hozzáállás, de hagyjuk persze, hogy elmenjen, jól elvagyunk mi így.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Vinye közeledik. Ez könnyen kiderül térkép nélkül is, hiszen immár az aszfaltos szakaszra érkezünk. Itt komoly hőség szokott lenni, ami ezúttal elmarad, de senki nem bánja. Mint ahogy az autók rengetegét sem hiányoljuk, immár a faluhoz érkezve. Ami nem is önálló falu, hiszen Bakonyszentlászló része. A Vinye.hu büfé azonban (akárcsak a környék) szintén közismert: oda térünk be mi is. Udvarán falatozó, iszogató turisták mindenfelé, frissítést kapunk itt. Nem is akármilyet. Igen finom a kenyér, amire a zsír kerül, hozzá sokféle feltét. Emlékeztem tavalyról a roppanós, zöld erős paprikára. Nem is bánom meg, hogy ezúttal is azt választom. Szerelvény-igazítás, de aztán hamar távozunk is. Ebben komoly része van a darázshadnak, ami erőteljes érdeklődést mutat az evő-ivó sokadalom irányába.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Elhagyjuk Vinyét, zöld jelzés kísér. Ezen jutunk le a Cuha medréhez, meg a két Kőpince-forráshoz. A másodiknál kulacsot töltök, és jót húzok is a finom, friss vízből. Módjával, persze, mert a Zörög-tető jön, épp elég teher az iménti zsíros kenyér is. De hát az energia is kell, persze.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Na ja, a Zörög-tető. Kedves ismerős őkelme, a maga kis tréfás emelkedőjével. De ahogy az évek telnek, ezek az emelkedők sokszor zsugorodnak, érzésre. Ez is. Nem séta, persze, de szépen felballagunk, odafent a pecsétet is megkapjuk. Aztán iparkodunk le, egyrészt azért az mégiscsak lazább, másrészt menekülünk a motorfűrészesek zajától.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán kellemes ereszkedés után szembeforgalom jön, és máris itt a közös, oda-vissza szakasz, ami Cseszneket jelzi előre. Kisvártatva be is bújunk a híd alá, hogy aztán a faluba jutva a vár impozáns látványában gyönyörködhessünk. Felmennünk oda nem kell, ellenben a vendéglőhöz igen, ami újabb EP. Frissítéssel most is, ahogy itt már megszokhattuk, de ezúttal egy fröccsel is megfejeljük azt.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán visszafordulunk mi is, és a falut elhagyva immár a sárga sáv jön. Kanyargós, kalandos az út: az első, erdős szakasz kiváló ösvényeket rejt, de Károlyháza után, a villanyvezetékek alatt meglehetősen gazos. Szerencsére a közben előbukkanó nap most nem zavar, és hamar le is érkezünk a pirosra, ami aztán a vasútállomásig visz. Porva-Csesznek csinos távolságra fekszik mindkét településtől, meg kell hagyni. Az egyiket most fejeztük be éppen, és frissítés-pecsételés után megkezdjük a másikat. A büfé még mindig nem üzemel, így hát elköszönünk a már jól megszokott, kedves pontőrpárostól. Jöhet a zöld sáv.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ha az előző szakasz növényzete sűrű volt, most még ahhoz képest is szintet lépünk. Helyenként tényleg embermagas, vagy még nagyobb is előfordul. Szerencsére nem a szúrós-tüskés fajtából, így hát ha lassabban is, de haladunk előre gond nélkül.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kidőlt fák, száraz patakmeder is gondoskodik a vadregényes hangulatról. A terep – néhol alig észrevehető módon – hullámzik: emelkedünk, lejtőn ereszkedünk. Az erdő nagyon szép, pompás árnyas fák alatt jutunk Porva felé.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kiérkezünk az erdő szélére, lenyűgöző a kilátás a Magas-Bakonyra. Végigpásztázhatjuk tekintetünkkel a hegyek vonulatát, beleértve a megjárt Kőrist is. Alattunk pedig feltűnik Porva: ha kerülő íven is, de most oda igyekszünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Igazi Katlan-érzés szokott itt lenni, de a borongós-felhős idő ezt most feledteti. Viszont egyre kevésbé tartunk a beharangozott korai délutáni esőtől, az az érzésünk, hogy jó eséllyel megússzuk. Így ereszkedünk alá a mélyútban, ami most nem annyira repedezett és poros, mint megszoktuk, viszont az aljnövényzet itt is magas. Közben megcsodálhatjuk a madarak (és talán más állatok?) által belefúrt-vájt odúkat, furatokat.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Porván is a megszokott helyen, megszokott ellátással fogadnak bennünket. A szilva különösen jólesik, de remek a sajtos rúd és a pogácsa is. Beugrom egy hideg teáért a boltba, közben szedelőzködnek is a fiúk. Hopp, ismerős arc: a kalapos, „szerény tempós” túratárs indul előttünk. No lám! Megyünk kifelé a faluból, kellemes iramban. Ami igen hamar elegendő ahhoz, hogy visszaelőzzük őt, majd szépen lassan le is hagyjuk. Egymásra mosolygunk, és még a kilométerek is mintha gyorsabban fogynának. Aztán egy új, eddig még nem látott drótkerítés balról. Bosszankodunk, mert nemcsak a mezőt, de az utat is elkertelték, nehézkesen jutunk előre. Aztán itt a Templom-domb: megérkezik Borzavár felől a Kék. Fonódva visznek a sárgával Szépalmapuszta széléig, közben erdős és aszfaltos szakasz is váltakozik.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A hotel melletti EP megintcsak frissítőpont is. Bekapunk pár falatot, vizet pótlunk a kulacsainkba, és elhagyjuk a kis tavacskát. Jöhet a ménes kifutója, a rétek, mögöttük pedig a pompás hegyek látványa. Most már a „golflabda” is tisztán kivehető, a felhők onnan is továbbálltak.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Lekocogunk a kaszált réten, bebújunk az erdőbe. Itt is hiábavaló volt az aggodalmam: egy-két pocsolya kikerülésével megússzuk, kifogástalanok az erdei utak. Végül aztán kiérkezünk az aszfaltos „nemszeretem” erdei útra, ami bevisz egészen Bakonybélig.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Igaz, beszélgetésre egészen kiváló, és élünk is ezzel a lehetőséggel. A szerény, de folyamatos lejtőn nagyon kellemes, mégis gyors tempót tudunk produkálni, amivel sikerül az addigi „szerény, nagyon szerény” sebességünket ötös átlag fölé vinni a végére.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Pikoló, befutó: a szokásos oldott, vidám hangulat. Gratulációk és oklevél, szép jelvény és pecsét ide is, oda is. Meg az elmaradhatatlan célkaja. Ki-ki mákkal, tejföllel vagy sajttal kéri a tésztát, ahogy szereti. Néhány fotó és elköszönünk (közben még kapok néhány igen megtisztelő ígéretet a két hét múlva esedékes Alpannonia-túránkra is). Kellemes fáradtsággal, jóleső érzésekkel simogatom végig a tekintetemmel a környező hegyeket az autóból: megint igen jó volt itt!

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Nagy Patrícius:
Csillagkapu
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...