MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Ünnepi fények a magasból

Az augusztus 20-i fényjáték magányos megcsodálásához még a budai hegyvidék sincs elég messze: a kilátókban szemlélődő kisebb társaságoktól ugyan el lehet távolodni, de így akár az is előfordulhat, hogy az éjszakai piknikezőhelyre egy kirándulókkal teli háromkocsis vonat fut be.

Azt már jól tudjuk, hogy a természetet járni jó. Remek alkalom, hogy az ember kikapcsolódjon, feltöltődjön, és mozogjon. És persze vannak, akik szeretik mindezt extrákkal művelni. Felfedezni az éjszakai erdőt. Felülni az erdei vasútra. Megcsodálni a magasból az esti Budapest végtelen ívfénygyöngysorait. Megnyugtató távolból hallgatni a tűzijáték ropogását... majd elfelejtettem: mindezt egyszerre!

Erre kínál minden igényt kielégítő, előre csomagolt megoldást a budapesti Gyermekvasút évről évre meghirdetett tűzijátéknéző vonatával. A vasút eredetileg azzal a nem túl gyakori szempontrendszerrel épült, hogy legyen látványos, kanyargós, panorámával és alagúttal... Így került többek közt egy egyedülálló vasúti kilátóhely a Kis-Hárs-hegy oldalába, ahol a kezdetektől adta magát a lehetőség, hogy az itt leállított szerelvényből csodálja meg a tűzijátékot az utazóközönség.

  

 

A jegyek általában néhány nap alatt elfogynak, de természetesen ez nem akadályozza azt, aki a saját lábain érkezik: a kilátóhely alig tíz perc séta a 129-es busz Széher úti megállójától. A Hűvösvölgyi végállomásról induló vonat először áthalad a kilátóhelyen, majd a közeli Szépjuhászné állomáson a mozdony körüljárja a szerelvényt, hogy a tűzijáték után egyenes út vezessen vissza Hűvösvölgybe. A hűvös estén a meredek emelkedő megmászása után épphogy sikerült felérni, amikor a szürkület utolsó perceiben elhaladt a vonat teli szerelvénye Szépjuhászné felé.

 

Az útközben látott kisebb társaságok, akik minden bizonnyal a közeli kis- vagy nagy-hárs-hegyi kilátókba tartottak, még a várható túratársak közé tartoztak, annál is inkább, mivel a Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt évek tapasztalatai alapján külön "használati utasítást" adott az éjszakai kilátó-látogatásoz. A hegyre vezető jelzett utat a vasúti átjárónál elhagyva jött a meglepetés: az éjszakai erdőben fiatal párok, túrabiciklikkel érkező gyerekes családok és egy magányos fotós is várták már a fényjátékot és a vonat visszaérkezését.

 

 

Utóbbira nem is kellett sokat várni. Modernizált, környezetbarát gépészet ide vagy oda, tíz perc esti üldögélés után az öreg román Mk45 dízelmozdony vonata akkora lármával és fényárral érkezett, hogy megállása után szinte beleszédültünk a csendbe, pedig továbbra is csak öt kilométerre voltunk a legközelebbi hatsávos főutaktól.

 

 
Aztán hirtelen kialudtak a fények... A meleg dízelmotor levezetésként még kattant néhányat, a mozdony személyzete pedig ellenőrizte az állva tartást biztosító fékeket, aztán tényleg teljes csend lett.


Az utasok láthatóan kissé meg is ijedtek, ahogy elaludt körülöttük a biztonságérzetet adó gépezet, és szembesültek a köréjük tornyosuló sötétséggel. Mi viszont éppen ezzel a pillanattal zökkentünk vissza a városi fényekkel kivilágított, családi domboldal világába itt, a Hárs-hegy oldalában. Nem telt el sok idő, és kölcsönösen felfedeztük egymás tekintetét, megbizonyosdva róla, hogy az ablak túloldalán ülők sem földönkívüliek, hiszen mindenki ugyanazért jött.

 

 

Odalent, a távoli városközpont eddig talán méltatlanul elkerülte a figyelmünket, de pontban kilenc órakor a hegyoldalig érő világosság és az utasok tömeges "hűha!" felkiáltása jelezte az ünnepi tűzijáték kezdetét. A fényeket nem kevesebb, mint húsz másodperccel követte a hosszú úton sokat szelídült ropogás... Pillantás a stopperre: egész pontosan 19,2 körül, tehát 6,5 kilométerre vagyunk az ország szülinapi tortájának gyertyáitól. Ha légi bemutató is lenne, a csúcssebességgel száguldó Jas-39 pilótáknak talán elég lenne 10 másodperc is ehhez a távhoz, mégsem irigyelnénk őket. Sokkal jobb itt lent, épp csak a szükséges mértékben fent.

 

 

Ahogy a vonat utasai rádöbbennek, hogy ez az állapot még közel fél órán át tart, néhányan élnek a lehetőséggel, és leszállnak nyújtózni, vagy épp négylábú barátjuk szükségleteinek elvégzéséhez asszisztálni. Rájuk aztán a tervezettnél kicsit hosszabb távolmaradás vár, amivel csak akkor szembesülnek, amikor a kezükben lévő póráz feszülésén érzik a farkasősök ösztöneit egy teliholddal bevilágított, izgalmas szagokkal teli erdőben...

 

 

A peron nélküli, vaksötét zúzottkő ágyazatra leszállni egyébként nem a legbiztonságosabb, és itt nem is "legális" mutatvány, de a legtöbben szerencsére nem is gondolnak rá. Sőt, miután szembesültek a telefonkamerás és automata vakus fényképezőgépes képrögzítés esélytelenségével, a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki a saját szemével élvezi a látványt, és jegyzi meg talán hosszú-hosszú időre a fényárban úszó éjszakai városképet, memóriakártya helyett a nyári emlékei között. Nagy dolog ez 2016-ban!

 

 

Ahogy a távoli robbanások véget érnek, a város fölött még sokáig ott lebeg a mesterséges felhő. Odalent, a Duna partján alighanem most kezdődnek az igazán sűrű tömegjelenetek, idefent viszont senki nem menekül haza. A vonatszemélyzet fénycsóvákkal vizsgálja át a vonat mindkét oldalát, amit a motor indítása után gondosan megismétel. A fények visszakapcsolását már az utasok is a lekapcsoláshoz hasonló megdöbbenéssel fogadják, hiszen az elmúlt fél órában megismert biztonságos, csendes hegyoldalból térnek vissza a gép belsejébe, körülvéve a sötéttel. A vonat elhaladása után a látogatókra is csak tíz perc erdei séta vár, hogy a kilátókból érkezőkhöz csatlakozva visszainduljanak a hosszú, lejtős Széher utcán a város felé.

 

Írta és fotók: Gulyás Attila




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...