Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. szeptember 11.

Vándortábor újratöltve: ami összeköti az erdőt és a gyerekeket

A vándortáborokról már mi is sokat írtunk, ezúttal viszont új szemszögből, egy pedagógus olvasónk élménybeszámolójából tudhatjátok meg, miért olyan klassz ez a nyári gyerekprogram.

Július 29-én hajnali fél 7-kor egyre több nagy hátizsákos „kisturistára” lehetett figyelmes az, aki a Népligetben autóbuszra várakozott. A sofőrünk már messziről észrevette a csapatot, és nemcsak az odafelé, de a visszafelé vezető úton is biztosította a gyerkőceinknek a kényelmes utazást. Erre szükségünk is volt, hiszen a majd 4 órás utat követően a kerekeket bakancsra váltottuk, és immáron lábbusszal folytattuk kalandozásunkat a Bakony szívében, Bakonybélben.

 

Kilátás a Szár-hegyről 

 

Az ötlet

 

Néhány évvel ezelőtt kezdődött: túraszakkört tartottam a diákoknak az iskolában, ahol többek között megismerkedtünk egy hátizsák felépítésével, a túrához nélkülözhetetlen felszerelésekkel, de gyújtottunk tüzet gyufa nélkül, szikravetővel; vagy éppen űrkajákat kóstoltunk. Aztán a következő évben egyik kolléganőmmel már a valódi terepre, az erdőbe vittük a gyerekeket. Az elmúlt két évben a Pilisben és a Börzsönyben gyűjtöttük a kilométereket, jártunk többek között a Vadálló-köveknél, a Holdvilág-árokban és a Dera-szurdokban, de téli ottalvós túrát is szerveztünk Vinyére és a Csarna-völgybe.


A lelkesedés töretlen volt, így elkezdtünk gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne az egyetlen kimaradó évszakot, a nyarat is megtölteni friss erdei levegővel. Egyenes út vezetett a gyalogos vándortábor-vezető képzéshez, majd onnan az idei első vándortáborunkhoz.

 

 

Miért éppen a Bakony?

 

Úgy gondoltuk, helyszínként mindenképpen egy olyan tájegységet választunk, amelyet a többségében fővárosi diákjaink ritkábban látogatnak meg, valamint mi, a túraszakkör keretein belül nehézkesen tudunk megszervezni. Tanulmányozva az Országos Erdészeti Egyesület által kijelölt itinereket, mind a távokat, mind a szintemelkedéseket figyelembe véve ez a vándortábor ígérte csapatunk számára a legmegfelelőbb kihívást - nem tűnt sem túl nehéznek, sem túl könnyűnek. Nem utolsó sorban pedig önös érdekek is befolyásolták választásunkat - hiszen aki egyszer is megtapasztalta már a Bakony nyújtotta csodákat, azt valahogy mindig visszahúzza ide a szíve.

 

Első nap

 

Egy 15 km-es túrával kezdtük az izmaink bemelegítését. Bakonybél központjából a sárga jelzést követve rövid gyaloglás után értük el utunk első állomását, a Borostyán-kutat. Itt rögtön kémiai vitába bonyolódtunk a kút alján ülepedő anyag eredetét illetően. Sajnos ivóvízhez nem jutottunk, ahogy későbbi túránk során egyetlen alkalommal sem.

 

Borostyán-kút

 

Noha számtalan vízfolyáson, forráson és patakon vezettek át az utunk, a nyári melegben hűsítő folyadék nélkül maradtunk. Hasznos tapasztalat volt ez a gyerekeknek, a harmadik napra már mindenki megtanulta, hogy hogyan takarékoskodjon a kulacsa tartalmával.

 

Ennyire jó az első nap


A piros kereszt után a zöld sáv vezetett minket a Kerteskői-szurdokig, mely nemcsak jelzésében, hanem valójában is harsány, életteli színekkel várt minket. Igazi diákbarát, köveken ugrálós, fatörzseken egyensúlyozós akadálypályát alakított ki itt a természet. A bő vizű patakban köveket gyűjthettek, kisebb „vízeséseket” csodálhattak meg a gyerekek. Kalandozás tekintetében kétségtelenül az itteni sziklák vitték a pálmát, de a zöld háromszög és a zöld kör jelzéseken felkapaszkodtunk még az Oltár-kőhöz és a Judit-forráshoz is. Hazafelé a zöld háromszögön, majd a piros kereszten értük el újra a már ismerős Borostyán-kutat, onnan pedig alvóhelyünket, Bakonybélt.

 

A Kerteskői-szurdokban

 

Köveken ugrálós akadálypálya

 

Második nap

 

A tájékoztató szerint ezen a napon várt ránk a leghosszabb túra, melyet mi a „tudok-egy-rövidebb-utat” kijelentést követve még 2 kilométerrel megtoldottunk, így végül 20 km-rel zártunk. Bakonybélből a kék sáv jelzést követve indultunk neki a Bakony legmagasabb pontja, a Kőris-hegy meghódításának. A „Barátok útja” nyomvonalát követve haladtunk, amikor valahol a kéken egyszer csak egy bicikliútra kavarodtunk. Kicsit megtörten indultunk visszafelé, ám ekkor balról egy kisebb ösvényre lettünk figyelmesek.

 

Pihenő a „Barátok útján”


Nos, jól jártak azok, akik a meleg ellenére is a hosszúnadrág mellett döntöttek. Két oldalon ugyanis csalán és még ellenségesebb szederbokrok nőttek, és hagytak kisebb-nagyobb jeleket a bőrünkön. Igazi dzsungelharcosok módjára túrabotjainkkal vágtuk az utat és változtattunk útirányt, hol egy darázsfészek, hol egy kiugró őzike miatt. Végül újra a kéken találtuk magunkat, és kisvártatva már a Vajda Péter-kilátóból, a szendvicseinket majszolva szemléltük az alattunk elterülő erdőséget.

 

Mászás a Vajda Péter-kilátóba

 

A szendvicseinket majszolva szemléltük az alattunk elterülő tájat


Visszafelé a kék jelzésről nyíló piros sávról már egybehangzó igennel vettük balra az irányt egy igazán vadregényes és sziklákkal körbevett terep felé. Mire elértük az Öreg-Szarvad-árok lejtőit, a többségünk már a csalánra is immunissá vált. Utunk befejezéseképpen még felkapaszkodtunk az Odvaskői-barlang lépcsőin (mind a 250-en). A szuszogós comberősítő torna után megérdemelten élveztük a hűsítő barlangi klímát. A kék kereszt jelzés, majd a Gerence-patak vezetett vissza minket második otthonunkba.

 

Harmadik nap

 

A vándortáborok nemcsak természeti, hanem tudományos információkkal is igyekeznek bővíteni az iskolások ismereteit. Így történt, hogy harmadik napunkat a Pannon Csillagdában kezdtük, ahol egy rövidke moziélmény után egy hozzáértő szakvezető mesélt nekünk a bolygókról, Galileiről, a Marsról és az épület kupolatermében a távcsövekről is. A bemutató csúcspontján egy speciális távcső segítségével még a Napot is megnézhettük.

 

Égboltkémlelés a Pannon Csillagdában

 

 


A világűrt magunk mögött hagyva földi csodák után néztünk, esetenként 20 kilós hátizsákjainkkal a hátunkon azonban volt, hogy úgy éreztük, mintha itt lenn is csillagokat látnánk. A harmadik napra már meneteléshez szokott lábunk azonban kisegített minket a bajból, a zöld keresztet követve nagyon hamar elértük első pihenőpontunkat, a Vörös János-sédi pihenőt.

 

Útban a Vörös János-sédi pihenő felé

 

Itt a túránk során először (és egyben utoljára) egy közeli háznál vizet is tudtunk vételezni, majd feltankolva magunkat, a kék kereszten folytattuk az utunkat második szállásunk, Huszárokelőpuszta felé. A sátortáborunkba egy jelöletlen, ám kitáblázott út vezette el csapatunkat, és túránk során első ízben a szederbokrok is barátságosabbakká váltak. Szervezőink hűsítő málnaszörppel fogadtak minket, este pedig még a fagyisautó is meglátogatott bennünket.

 

Huszárokelőpuszta felé, valahol a Tábor-hegy oldalában

 

Negyedik nap

 

Ismét a szervezőket kell dicsérnem, hiszen a három legnehezebb nap után tökéletes időzítéssel tervezték ide, a program közepére a várva várt pihenőnapot. Mi a nagyteveli strandolás mellett tettük le a voksunkat, és egy rövid buszút, majd egy 3 km-es gyaloglás után vígan vetettük bele magunkat a víztározó kellemes sodrásába. A tó és a strand nyugodt, rendezett környezetét jól ellensúlyozta a félóránként a fejünk felett elhaladó vadászrepülőgépek látványa. Fiaink lelkesen sorolták a hadigépek legfontosabb paramétereit.

 

Játék a nagytevelei strandon

 

Ötödik nap

 

A bakonyi vándortábort szervezők elmondásuk szerint csak utólag jöttek rá arra, hogy véletlenszerűen ugyan, de úgy állították össze szállásaink sorrendjét, hogy azok egyre inkább kivezessenek bennünket a városi zajokból. Így, fokozatosan átadva magunkat a természet lüktetésének, utolsó alvóhelyünkön, Hubertlakon már lajtoskocsiból vételeztük a vizet, és wifi helyett tábortűz melletti beszélgetésekkel töltöttük fel az energiaraktárainkat. Közben természetesen a túrázásról sem feledkeztünk meg. Újra felvéve a bakancsainkat a Hubertlaki tanösvényen haladva alig 4 km alatt érkeztünk meg a már említett utolsó szálláshelyünkre. Útközben újfent bebizonyosodott, hogy érdemes akkor járni az erdőt, amikor a szeder pirosról feketére cseréli a kültakaróját. Jól megtömtük a bendőnket a csemegével.

 

A Hubertlaki tanösvényen

 

Megérkezés a Hubertlaki kulcsosházhoz


Közben eleredt az eső, ám ez mit sem változtatott a kedvünkön, és Hubertlakról a kék kereszt jelzést követve még a népiesen csak bakonyi Gyilkos-tónak nevezett Hubertlaki-tavat is meglátogattuk. Az egykori égeres elárasztott törzsei és ágai igazán misztikus képet nyújtottak a ködös és párás, esőáztatta időben. Lefekvés előtt még egy kis sátor körüli, csapadék elleni védőárok kiépítésére is futotta az erejéből a lányoknak.

 

A bakonyi Gyilkos-tónál

 

Hatodik nap

 

Utolsó előtti napunkon 10 km megtétele várt ránk. Fő célunk a Szár-hegyi kilátó elérése volt, melyről csodás panoráma tárult elénk, és még a korábban megtett utat is láthattuk. A kilátót a kék kereszten, majd egy narancssárga szalagokkal jelzett erdei úton haladva közelítettük meg. Az építmény előtti lankákon megpihenve elégedetten gondoltunk vissza addigi élményeinkre.

 

Szár-hegyi kilátó

 

Sziesztánk után ismét egy alternatív útvonalat választottunk a hazamenetelhez. Így a kék kereszt helyett délnek vettük az irányt, és jól járható erdészeti utakon egy újabb tavat, az Ugodit látogattuk meg. Itt több házból álló, igazi kis horgászparadicsom fogadott bennünket. A tóra néző teraszok egyike még a közben eleredő eső ellen is biztonságot nyújtott.

 

Ugodi-tó


Az estét a tábortűz előkészítésével, meggyújtásával, majd ébren tartásával töltöttük. Az előző napi esőzések miatt nemcsak a tűzifa gyűjtése állított minket kihívás elé, de saját magunkat is teszteltük azzal, hogy nem a hagyományos papír-gyufa kombóval, hanem foklával és szikravetővel teremtettünk meleget a csillagos ég alatt. Természetesen a szalonnasütés sem maradhatott ki.

 

Hetedik nap

 

Nos, az Úr ugyan megpihent azon a bizonyos hetedik napon, ám mi még nem lazsálhattunk, hiszen teljesítenünk kellett a Bakonybélbe visszafelé vezető utat, melyet 13 km megtétele után sikerült is abszolválnunk. Erre az utolsó túrára már nagy hátizsák nélkül jöttek a gyerekek, éltünk a vándortábor nyújtotta, bármikor igénybe vehető csomagszállítás lehetőségével. Hubertlakot a Gyilkos-tó felé vezető kék keresztet követve hagytuk el, majd a Molnár-kút árokból a piros sávról elágazó piros háromszöget választva értük el az utolsó magaslati kilátóhelyet, a Witt-kilátópontot.

 

Pihenő a Witt-kilátópontnál


Előkerült az út során összegyűjtött szeder, és ki-ki beszámolt a legemlékezetesebb élményeiről. A Kanadába emigrált, Witt Lajos erdőmérnökről elnevezett magaslat után lefelé vettük az irányt egészen a piros négyszögig. Innen a zöld kereszt jelzést választva a harmadik napunkról már ismert úton, sudár, acélszínű bükkösök között érkeztünk meg újra arra a helyre, ahol minden elkezdődött.

 

Beszélhetnek a számok, a több, mint 72 kilométer vagy a 3800 méter szintemelkedés, ám nem a számszerű teljesítmény, hanem az élmény motiválta a gyerekeket. Az, hogy saját tapasztalataik alapján elkezdték felmérni a teherbírásukat, megtanulták beosztani erőforrásaikat, tartalékaikat, felismerni, hogy mi is az a kullancs, vagy hogy nem kell megijedni a csalánmezőtől. A praktikumon túl természeti- és kulturális tudással is gazdagodtak. Nem utolsó sorban pedig távol a kütyük világától és a városi levegőtől, friss oxigént lélegezve éltek egy hétig. Jövőre folytatódnak a kalandok, akkor már egy másik tájegységen, a Mecsekben.

 

A csapat

 

Szöveg és fotók: Sárközy Tímea

 

Oszd meg te is a Turista Magazin olvasótáborával a természetjárás közben szerzett élményeidet és fotóidat! A beszámolókat a szerkesztoseg kukac turstamagazin.hu címre várjuk.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Négyezer vándortáborozó diák járja az erdőket

Új útvonalakkal bővül a vándortábor program

Siófoktól a Piroson, betyárok nyomán

Siófoktól a Piroson, betyárok nyomán

2024.04.24.

Sajnos napközben jó párszor eláztunk a hideg, télvégi esőben, de így is teljesítettük a Dél-Dunántúli Piros túramozgalom több mint 24 kilométerét Külső-Somogy dombjai között.

→ Tovább
A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább