2012-12-26
Kivételesen aludtam indulás előtt. Nem mélyen, nem sokat, de aludtam. A beszállás után - ami a 144 kilónkhoz képest megdöbbentően simán ment a Turkish kedves stábjának köszönhetően - végre úgy éreztem, ez a kaland valóban elkezdődött.


Isztambulban fegyelmezett, profi menekültek módjára letáboroztunk. Én az 5 órás várakozás jelentős részét átaludtam.


Repülőutunk második szakaszán sajnos egy régebbi gépet kaptunk (ahol a közös képernyőn valami Z kategóriás karácsonyi bohózat ment), a vacsora viszont nagyon finom volt, az egyik légi utaskísérő hölgy pedig - valamilyen rejtélyes oknál fogva - három kis palack török vörösbort is belénk diktált, így nagyon kellemes hangulatban szálltunk le Iszlámábádban.
Ahol kiderült, 7 csomagunkból 6 eltűnt, és legkorábban holnap után reggel találkozhatunk velük.


Miután Zoli hősies közelharc árán felvetette a jegyzőkönyvet az illetékessel - mi pedig Iannal megittuk a csésze teánkat, amit a rendőrfőnöktől kaptunk - ügynökségünk embere elszállított minket a szállodánkba.
Dávid

Vége a Nanga Parbat Expedíciónak
"Ez a hegy sok kihívást állított elénk."
→ Tovább
ÁCS ZOLI FAGYÁSI SÉRÜLÉSEKKEL KÜZD
Újabb - egyre izgalmasabb - naplók érkeztek az expedíció tagjaitól!
→ Tovább