2013-01-26

Zoli:

Azzal a szándékkal indultunk el ma reggel, hogy felmenjünk az 1-es táborba. Ott töltsük az éjszakát, másnap elkezdjük felderíteni a 2-es tábor felé vezető útvonalat és visszatérünk az 1-es táborba. A rákövetkező napon felállítjuk a 2-es tábort, esetleg ott alszunk, majd
visszatérünk az alaptáborba.

A tervnek megfelelően meglehetősen nehéz zsákokkal indultunk el. Sajnos már az első emelkedőnél éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Dávid és Ian könnyedén jöttek mögöttem, nekem pedig minduntalan meg kellet állnom, pihenni. Ez eléggé idegesített, nem
szerettem volna feltartani a csapatot.

Azonban bárhogy is igyekeztem, nem tudtam gyorsabban menni. Nem tudtam mi lehet az oka. Az biztos, hogy a lábfagyásom miatt akklimatizációs szempontból hátrányban voltam a csapat többi részéhez képest. Azonban erre az emelkedőre pár nappal korábban már -
meglehetősen nehéz zsákkal - kb. fél óra alatt sikerült felérnem úgy, hogy meg sem kellet állnom. Most azonban valamiért nem ment. Az emelkedő tetején szóltam a többieknek, hogy így soha sem érjük el az 1-es tábort és szerintem vissza kellene fordulnom. Ők nagyon megértőek voltak és bíztattak, hogy legalább a Depóig menjek el velük és majd ott megbeszéljük. Ebben maradtunk. Lassan araszolgatva végül elértük a Depót. Közben az olasz-francia páros is utolért bennünket Alival megtámogatva.

A Depónál aztán megbeszéltük, hogy így - mivel most nem tudok felmenni -, még nagyobb akklimatizációs hátrányba kerülök, amit már nagy valószínűséggel nem tudok majd behozni az expedíció során. Ezért megegyeztük abban, hogy innentől már csak, mint alaptábori segítő
veszek részt a munkában. Természetesen igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt.

Búcsút vettünk egymástól. Dávid és Ian megindult felfelé. Én még egy ideig fényképeztem, néztem őket, majd én is elindultam, de lefelé az alaptábor felé. 

És innentől én, Dávid veszem át a szót:

Nehéz volt látni, ahogy Zoli erőlködik. Ez a kaland, a téli Nanga Parbat expedíció az ő szellemi gyermeke. Együtt álmodoztunk, nézegettük a képeket. Zolival együtt mászunk első, 1998-as „himalájai” (tulajdonképpen Hindukush hegységbeli) expedíciónk óta.

Csendben, lassan értük el a depót. Zoli köhögött, előrehajolt. Nem sokat beszéltünk. Megöleltük egymást, megállapodtunk a rádió időpontokban, majd Iannal elindultunk felfelé. Miután átkeltünk a jéglabirintuson és elkezdtünk egyenletes tempóban emelkedni (ezúttal
nem kötöttük be magunkat és továbbra is hótalpakat használva haladtunk) félúton megálltunk és visszanéztünk. Láttuk, ahogy Zoli távolodik, meg-megáll, visszanéz a hegy felé.

A korábbi nyomunkat követve a reggeli időveszteség ellenére könnyűszerrel és még 5 óra előtt, világosban értük el egyes táborunkat. A háromszemélyes sátorban kényelmesen berendezkedtünk, majd főzőcskézni kezdtünk.

Az éjszakában sokáig sziszegett a gázfőző, sokáig beszélgettünk arról, hogyan tovább.

2013-01-28

Dávid

Kicsit bealudtunk… Bár már 7 után ébren vagyunk, a főzés, öltözés bizony elviszi az időt. Csak 10 után indulunk el.

Az egyes felett a következő az utunk szerkezete: táborunk a gleccser egy teknőjében bújik meg. Alattunk a gleccser meredek, vad jégletöréssel bukik alá. Felettünk egy enyhébb lejtő vezet el minket egy újabb kusza jégeséshez. Mi a jégesés menetirány szerinti jobb oldalán (a gleccser bal partján), meredek lejtőkön és rövid jégzárlatokon keresztül jutunk el egy újabb hómezőre. Itt a jobb kézre eső függőgleccserek fenyegetnek minket. Lábunk alatt a leszakadt jég legyezőszerűen terül el.

Tegnap az első jégesés fölé jutottunk, innen láttuk ezt a lavinák bombázta, de könnyű, kis dőlésszögű lejtőt. Ma gyorsan és problémamentesen átkelünk a lejtőn. Újabb, még az előzőnél is kalandosabb jégesés fogad minket. Három lehetőségünk van: balra átvágunk a gleccseren annak közepe felé, majd a középvonalat követve kanyarodunk tovább a gleccserrel együtt jobbra és felfelé, a menetirány szerinti jobb oldalon egy meredek és keskeny hólejtőn mászunk fel (ennek tetejét egy aggasztó jégtorony zárja le), vagy - végül ezt választjuk - a kettő között a jéglabirintus belsejébe hatolva keresünk egy kiutat felfelé.

Izgalmas, lélegzetelállító órák kezdődnek. Kékes, ívelt, absztrakt jéginstallációk belsejében bolyongunk. Amint behatolunk a jég belsejébe, már csak sejteni, érezni tudjuk, merre tovább. Néha zsákutcába futunk: egy-egy hasadékból kimászva szakadékok között találjuk magunkat. „Újratervezünk.” Néhány rövidebb, de izgalmas, meredek szakaszt átmászunk.

Végül kibukkanunk egy keményre fagyott hó-nyelvre. A gleccser alattunk kezd kinyílni, de még nem lehetünk biztosak benne, hogy megoldottuk a „rejtvényt”. Ma azonban le akarunk jutni az alaptáborba, így 15:30-kor deponáljuk a kettes tábor cuccait és elindulunk lefelé. Lendületesen haladunk és kevéssel 17:00 után már el is hagytuk az 1-es tábort.

Sajnos a nyomainkat a fent töltött két nap alatt eltüntette a szél. A gyülekező sötétségben utat tévesztünk, korrigálunk. Majd végleg ránk sötétedik, mielőtt elérhetnénk a biztos lejutást ígérő lejtőket.

Lázasan próbálunk visszaemlékezni az útra, amit világosban olyan egyszerű volt követni. A lejtőt egy vele párhuzamos sziklapillér szeli ketté. Elindulunk az egyik oldalon lefelé. Tuti, hogy nem itt mentünk le. Visszamászunk, a másik oldalon indulunk el. Igen! Még az
elmosódott nyomainkat is megtaláljuk. Ian lendületesen halad elöl. Majd káromkodni kezd. A lejtő alját meredek, sziklás letörés zárja le. Lehet, hogy le lehetne mászni, de tuti, hogy nem ezen a sziklazárlaton sétáltunk fel idefele jövet hótalpakkal… Mi a fene? … Megvan! A lejtő felénél át-traverzáltunk a pilléren. Megtalálom a pillér gyenge pontját, ahol átkeltünk, és átevickélek.

Megint Ian vezet: harsány hurrával jelzi, amikor megtalálja egyik bambusz zászlónkat. Átkelünk egy masszív hó-hídon egy hasadék felett… majd megint elbizonytalanodunk. A lejtő bizonytalanul dereng előttünk lámpáink fényében. A hasadékokat sötét vonások, roskadások jelzik a hóban. Elindulok előre. Majd egyszerre, minden figyelmeztetés nélkül beszakadok. Először csak az egyik lábam, majd egy újabb roppanást követően mindkettő eltűnik alattam. Ian hasra vágja magát és kisegít túrabotjával.

A kötelet persze az egyesben hagytuk, hisz világosban, a jelző karókat követve könnyedén leszaladhattunk volna… Átkozzuk könnyelműségünket. Jobbra, majd balra próbálkozom. De biztos megoldást nem látok. Megérik bennem a döntés. „Állj!” - mondom, és csákányozni kezdek. Ian kérdőn néz rám. „Itt jó lesz.” - mondom, miközben szélesítem a lejtőbe ásott kis platformot. Megérti, mit akarok. Kivárjuk a Holdat. Közös erővel kimélyítünk egy kettőnknek elégséges platformot. Lábamnál kissé emelkedik, hogy ne csússzak le. Magunk alá rendezzük kiürített hátizsákjainkat, majd bebújunk pihekabátunkba, később bakancsostul hálózsákunkba. Zolival óránként beszélünk
rádión.

A Hold csak kicsivel éjfél előtt bújik elő. Tulajdonképpen fantasztikus az élmény. Egy kicsinyke hó-párkányon vackolódva nézzük az éjszaka köntösébe öltözött gyönyörű hegyeket. Sajnos a Hold szégyellősen felhőbe burkolódzik. Úgy döntünk, megvárjuk a reggelt. Három
óra felé elalszunk és csak 6:30-kor, elgémberedett tagokkal ébredünk fel. Alattunk, talán 60-70 méterre bambusz, piros jelző zászlócskával. Na tessék!

Egy óra alatt a dopónál, újabb másfél elteltével az alaptáborban vagyunk.

2013-08-29

Zoli

Egész éjjel be volt kapcsolva a rádió. Dávid végül reggel 8-kor jelentkezett be. Sajnos a hidegben az akku olyan gyenge volt, hogy nem igazán tudtam neki visszaválaszolni. Így nem tudtam, hogy akkor éppen merre járnak. Éppen akkor indulnak a bivakból, vagy esetleg már
úton vannak.

Nem volt túl hideg, így kilenc előtt már kimásztam a sátramból. Éppen idejében, hogy a lejtőn meglássam az éppen ereszkedő Dávidot és Iant. Gyorsan beszóltam a konyhába, hogy gyújtsák meg a főzőt és minél előbb készítsenek meleg teát az érkezőknek, illetve a tegnapi
vacsorát is melegítsék fel.

A házikó sarkában vártam a fiúkat. Jó tempóban jöttek, nem is voltak nagyon beöltözve. A reggeli hamarosan elkészült. Mindannyian örültünk egymásnak. Szerencsére aznap a generátort is sikerült egy időre beindítani, így tudtunk időjárás jelentést nézni, illetve fel
tudtuk tölteni az elektronikai eszközeinket.

Mindenki meglehetősen fáradt volt az elmúlt éjszakát követően, ezért viszonylag hamar hálózsákba bújtunk. Éjjel nagyon kellemes idő segített, hogy kipihenjük magunkat.