Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. november 27.

A csévharaszti borókástól az ország közepéig

A Duna-Tisza köze egyik legváltozatosabb természeti tája a Csévharaszt térségben elterülő homoki erdőssztyepp terület. Innen indul az „Ország közepe”-túra, melynek vége pontosan az ország földrajzi középpontjában van.

„Ugyan, mit nekem 21 kilométer gyaloglás emelkedőmentes terepen? Nem fog ki rajtam a távolság, hiszen a világ vége utánig is képes vagyok elmenni”- gondoltam mindezt magamban rendkívül nagy önbizalommal. Visszagondolva az „Ország közepe”- túrára, talán nem is a távolság hagyott nyomot izmaimban. Hanem a homok. Már pedig a csévharaszti homoki erdősztyepp területén abból bőven akad.


A túra reggelén kinéztem az ablakon és nem láttam mást csak a tejfehér ködöt, ami rátelepedett a városra. Budapestről Monorra vonatozva a helyzet változatlan maradt. Aztán Csévharaszt felé a buszról feltűnt egy kacér napsugár, ami a felhőkkel cicázott. Bevallom megkönnyebbültem, és felébredt bennem a remény, hogy az „Ország közepe”- túrára jelentkezők mégis látni fogják a csodát, amit a Duna-Tisza köze egyik legérdekesebb tája tartogat számukra.


Társaságunk a csévharaszti autóbuszfordulótól indult a piros négyzeten. Nagyjából tíz perc gyaloglás után elhagytuk az aszfaltot és kiértünk a településről, amely vélhetően a Csévi családról kapta a nevét. A piros jelzésen folytattuk túránkat, az ősborókásán keresztül. A 105 hektáron elterülő, 1939-től természetvédelmi terület rendkívül gazdag növény és állatvilággal rendelkezik: akác és tölgy, árvalányhaj, tartós szegfű, futrinka, homoki gyík mind jól megfér itt egymással. Tízóraink a kökény és csipkebogyó bokrok gazdag választéka volt.

 

 

A sárga jelzésen haladtunk a pótharaszti templomrom felé. Útközben tölgyes, akácos és nyárfás foltok váltották egymást az ősz csodaszép színeibe öltözve. A 19. században Balla Károly áldásos munkájának köszönhetően Gyáltól Nagykőrösig erdőtelepítéssel számolták fel a pusztai homokot.

 

 

A sárga jelzést a piros rom váltotta, így adta tudtunkra, hogy közeledünk a pusztatemplom romjaihoz. A fellelt források szerint az épületet vélhetően a husziták építették a 12. században, amelyet a 15. században bővítettek ki. A jelenleg is látható egyetlen fal ennek a maradványa.

 

 

A romig, a homokos talajon megtett közel hat kilométer kellemes fáradtságát kipihentük, a korai ebéd és a nap finom melege erőt adott az előttünk álló távhoz. A zöld jelzés kíséretében folytattuk túránkat. Útközben kiderült, hogy Viktor túratársunknak tíz éve tervezett álma látszott megvalósulni aznap, hiszen ennyi ideje készült meglátogatni a pusztavacsi jelzőtornyot, utunk végállomását. A 405-ös út forgalmának zajából tudtuk, nincs messze Újlengyel, ami a tizenkettedik kilométert és a kávé lehetőségét helyezte kilátásba. Előkerült a magnézium, csillapítva a fáradtság egyre komolyabban jelentkező tüneteit.

 

 

A helyi cukrászdában eltöltött közel húsz perces pihenő után, nagy levegőt véve megkezdtük a hátralévő kilenc kilométert. A késő őszre nem jellemző lágy melegben haladtunk tovább a zöld jelzésen, felváltva mezők és erdők mellett.

 

 

Hogy hogyan rohant el a közel nyolc óra és a 21 kilométer, a mai napig nem tudom. Bevallom, hogy a megérkezés pillanatában a tűréshatárom végén voltam, mert fizikailag jobban bírom a szintkülönbséggel megáldott terepeket a síksággal szemben. Néhány perc elteltével azonban ott Pusztavacson, Magyarország földrajzi középpontjában igenis éreztem valami kellemes büszkeséget, némi túlzással hazaszeretetet. Volt abban valami csoda, hogy a 93 ezer négyzetkilométer közepén álltunk, nagyjából egyenlő távolságra mindentől.

 

 

Szokták mondani, hogy jó társaságban hamar repül az idő. Kezdő túravezetőkén ezt csak megerősíteni tudom. Minden egyes túrám legfontosabb értéke számomra a beszélgetés. Lehet az könnyű vagy mélyenszántó, hétköznapi vagy magánjellegű, hosszabb vagy rövidebb, a hozzáadott értéket mi magunk képviseljük. Mi nyitott és bátor túrázók, akik vállalják, hogy az órákon át tartó, sokszor embert próbáló távon mernek önmagukból adni és mernek kapcsolódni az ismeretlenekhez. Az ismeretlenekből aztán ismerősök lesznek, barátok, közös pillanatok, élmények, emlékek. Ez történt az "Ország közepe"- túrán is, és így lettünk mind részesei Viktor beteljesült álmának.

 

Írta: Jónás Beáta

Fotó: Lehőcz Andy

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 

 

 


 

Siófoktól a Piroson, betyárok nyomán

Siófoktól a Piroson, betyárok nyomán

2024.04.24.

Sajnos napközben jó párszor eláztunk a hideg, télvégi esőben, de így is teljesítettük a Dél-Dunántúli Piros túramozgalom több mint 24 kilométerét Külső-Somogy dombjai között.

→ Tovább
A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább