Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

A tanúhegyek ködben is varázslatosak

Turista Magazin 2018.11.27.

Az őszi Tanúhegyek teljesítménytúrán szinte borítékolni lehet a zord időjárást: hol köd, hol eső, néha akár hó is előfordul. Mégis tömegeket vonz évről évre, akik november utolsó szombatján nekivágnak egy, kettő vagy akár hat hegycsúcs meghódításának is. Idén új rendezői gárdával és terepfutó versennyel kiegészülve várták a túrázókat.

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Nem az igazi, nem az igazi. Mármint az öt hete részleges szalagszakadást elszenvedett jobb vádlim. Óvatos duhajként így hát csak a maximális táv felét, egy húszast vállaltam be ezúttal is, okulva az előző heti Lővérek 25 TT meggyőző tapasztalatából. Laci öcsém is velem tartott; közösen a 20A mellett döntöttünk. Zoli öcsém és Márk nem aprózták el, ők a negyvenesre mentek, így hát egy közös rajtfotó (majd kb. egy kilométer megtétele) után előre is mentek a fiúk.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


A rajtban (vélhetőleg a Cartographia Kupa fordulója miatt is) komoly létszám jött össze. Azonnal a két héttel korábbi, saját tapasztalataink jutottak eszünkbe. Hasonló tömeget kellett akkor is kezelni - hát, így már egészen más szemmel látjuk ezt a dolgot. Jóval türelmesebben is kezeljük, amibe persze belejátszik a sok-sok ismerős is. De jó is találkozni, kezet fogni, beszélgetni! És meg is kapjuk az itinert, indulás - nem sok aszfalt, bár látnivaló már itt is akad. A bazalttemplom mindig lenyűgöz, megállásra késztet, számomra olyan igazi badacsonyi hangulatot ad.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Sárga sáv, ami kellemesen kezdi az emelkedést a betonutak elhagyása után. Aztán egyre erősebben, egyre szuszogtatóbban folytatjuk. Ez természetes, a Badacsony a környék legmagasabb hegye, és roppant méretével csak azért nem nyűgöz le, mert - nem látom. Konkrétan akkora köd van. ami még a sziluett felismerését is kizárta. Reggel a kocsiban is, meg később is. Tudtuk ezt persze már előző nap is, az időjósok pontosan jelezték. Azaz, tudatosan - mindenféle kilátásokról lemondva - a teljesítmény és a hangulat miatt érkeztünk ide.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Úgy érzem, ez utóbbi, ami talán az egyes számú „felelős” abban, hogy miért is vagyunk itt. Miért vagyunk ennyire sokan itt… Az egyedi, máshol nem tapasztalható érzés ezen a roppant bazalttömbön, ami megfog, elvarázsol, és vissza is vonz, újra meg újra. Köd, pára? Mohás északi oldal, kövek és sziklák? Nemhogy eltántorítana, de örömmel megyek az ösvényein. Sokan vagyunk, igen. Találkozások itt is - kivel pár száz métert, kivel csak egy-két mondat erejéig. Nem beszélgetős szakasz, na. Még a Klastrom-kút talán, ahol egy szusszanás erejéig csevegni lehet, de aztán előre, fel, tovább!

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Pár kanyar (jobbról megérkezik az Országos Kék) és itt a Kőkapu. Igazából Kűkaput kellene írnom: több térkép is úgy ismeri. Nevének mindenképpen megfelel: kő az van bőven itt, igen, és tényleg olyan érzésem van, mintha egy kapun jutnék fel. Mindig fel, gyűrjük a szintet, egysoros oszlopban, többnyire némán, láb elé nézve. Dolgozik a vádlim is, hajjaj. Folyamatosan érzem a jelenlétét, de a fájdalomküszöböt azért nem lépem át.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Első ellenőrző pontunk mi más is lehetne? Persze, hogy a Kisfaludy-kilátó. Kilátó, ilyenkor elég viccesen hangzik ez a szó. A tetejét is alig látjuk. Ritkán van szerencsém őkelméhez. Nagyjából tucatszor jöttem ide fel, és talán ha háromszor voltam a felső szintjén. Most is kihagyjuk, nincs értelme. Inkább ereszkedünk kicsit, annak tudatában, hogy bár a tetőn voltunk, lesz még itt emelkedés is. Most terepen, majd lépcsőn óvatoskodunk lefelé. Főleg én tartom ezt indokoltnak: a kedvenc cipőmben vagyok, amit nagyon-nagyon szeretek, de aszfaltra tervezték. Ez meg itt nem az. Az óvatosság azonban meghozza gyümölcsét, és gond nélkül jutok itt is tovább.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Hertelendy-emlék, majd Egry-kilátópont, és a várt, újabb emelkedő. Itt is hatalmas sziklák, bazaltképződmények fogadnak, gyönyörűek és félelmetesek. Kis hullámzás, és máris itt magasodik a Ranolder-kereszt. Mögötte pedig a csodálatos kilátás a Balatonra - úgy értem, a ködpaplan alatt valahol. Így hát nekiveselkedünk abban a tudatban, hogy ezen a hegyen már csak ereszkedünk. Igen, de ezen a hegyen az ereszkedés sem gyerekjáték. Kis kanyargás, és máris a Bujdosók lépcsője fogad. Na, ha valahol, hát itt tényleg az óvatosság az első.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Alighanem vicces látvány lehetek, de mindvégig a korlátot fogom, viszont gond nélkül leérkezek az aljáig. Később hallottam, hogy ez sajnos nem mindenkinek sikerült, és voltak sérülések is. Jobbulást nekik! Mi ismét aszfaltra érkezünk a Dongó-kút mellett, és mivel Laci is bevállalja, megpróbálkozok egy kis kocogással. A lejtőt és a síkot probléma nélkül fogadja a vádlim, így hát itt nyerünk egy kis időt, és lazításnak is jól esik. Badacsonytördemicen is hamar átjutunk, majd keresztül a vasúton, és a 71-es országútnál sem kell sokat állnunk. Folytatjuk az aszfaltozást, irány Szigliget! Jobbról a Szent György-hegy pompás formája vonzza a tekintetet - úgy értem, szép tiszta időben. Most ezt is csak odagondoljuk, és megyünk előre. Vissza sem nézünk a Badacsonyra, hasonló okból.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Szigliget csendesen és békésen fogad (pár kutyát leszámítva), ami egy ködös novemberi napon annyira azért nem meglepő. Sokan ballagunk az út szélén, folyamatosan emberek vannak előttünk, pedig azért előzgetünk is. Majd a kereszteződésnél jobbra tartunk, és az Ófalu házai következnek. Megunhatatlan számomra. Üdítő dolog látni a régi épületeket szép, felújított állapotukban, és közöttük átsétálni.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Kedvencünk, a Várkávézó következik: fagyi, süti, kávé egyaránt finom itt, már ha nyitva van. Most nincs, pontosabban a mi kedvünkért azért mégis csak állnak ott páran a „mieink” mellett. Ők frissítőpontként fogadnak margarinos és lekváros kenyérrel, nápolyival. A kávézó személyzete ehhez forró bodzával járul hozzá, amit pár száz forintért egyenesen a kondérból merítenek a kulacsomba.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Inni belőle majd csak percekkel később lehet, állapítom meg. Gyerünk addig fel a várba! Előbb kővel kirakott úton, majd föld-fa lépcsőkön, nem is keveset. Persze bőven megéri a fáradságot, ezzel a lenyűgöző panorámával kevés hely vetekedhet. Úgy értem tiszta, szép időben. Most örülünk még a pár házikónak is, amik alattunk kivehetők, meg persze az ódon falaknak, amik azért újfent hangulatukkal fogják meg az érkezőt. És a rendezők nem engedik, hogy akár csak egy részlet is kimaradhasson: a legmagasabb, legkiesőbb pontig felmegyünk az áhított pecsétért.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Ereszkedés vissza, le egészen a templomig (itt OKT-bélyegző is van), majd le a 71-es útig. Azzal párhuzamosan megyünk a kerékpárúton, és nemhogy a balról máskor szépen látható Szent György-hegy látványáról kell lemondanunk, de még a megszokott lovak sincsenek itt. Marad a beszélgetés és a ballagás, ami az úton átkelve is folytatódik. A hosszú egyenes után jobbra térünk, és hopp, mintha valami hegyforma derengene fel a horizonton, a szőlők mögött.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Horváth úr egész évben nyitva tartó pincéje egy újabb frissítőpont, de most kihagyjuk a borozást, és csak egy müzliszeletet veszünk magunkhoz.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Kis emelkedés, és rövid szakasznyi aszfaltmentes út is következik. Ez itt időlegesen és átmenetileg nem kék, hanem szalagozott ösvény, szőlők és gyönyörű présházak között.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


A hegy sziluettje egyre jobban kibontakozik a ködből, ahogy emelkedünk. Aztán felbukkan a Lengyel-kápolna csakúgy, mint a Tarányi présház. Együtt így nagyon szuggesztív látvány, még ebben az időben is. 16
Ahogy láthatjuk, a présháznál megkezdődtek a munkálatok: felújításról, hasznosításról szóltak a hírek. Drukkolunk neki, mert kár lenne veszni hagyni a különleges épületet. Visszafordulva még egy pillantást vetünk a kápolnára, azt úgysem mondhatom, hogy „és a mögötte látható Gulácsra”.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Balra se sokkal jobb a helyzet. A máskor pompás szigligeti hármas most csak nagyon kevéssé kivehető, inkább előre figyelünk. Itt az Oroszlánfejű kút: friss vize most is felüdít.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Előre, majd fel. Több csoportot érünk itt is utol, illetve néhány futó minket előz. Fura, hogy vannak, akik már harmadszor, de hát kinek-kinek más a tempója, frissítési vagy pihenési stílusa, megszoktuk már.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Itt is szép házak és pincék között jutunk előre, és lassan elfogy a beton és a kavics is: terepre váltunk. Ennek a hegynek ez a könnyebbik oldala szerintem, de a kellemes szintfogyasztást itt is erősödő kaptató követi. Elhagyjuk a Mennyország büfét is, megtoljuk Lacival az emelkedőt. Éppen a balos kanyarhoz és esőházhoz érkezünk, amikor Zoli öcsém hív: ők most hagyják el a kulcsos házat, mennek tovább, ahová mi már nem fogunk. Jó utat kívánunk, és örülünk, hogy nem is vagyunk nagyon lemaradva. A kék háromszögön - kis hullámzással - fel is jutunk a tetőre, csúcsra, az utolsó ellenőrző pontunk van itt.


Kanyargás, ereszkedés, szinte 100%-os páratartalom. Északi oldal, annak megfelelő zord környezet: mohás fák, egyre nagyobb sziklák. Amik aztán átadják helyüket az óriásoknak. Mi más is mondhatnék a bazaltorgonákra? Döbbenetes látványuk majdhogynem ilyenkor a legmeggyőzőbb. Ebben a párás-ködös, már-már misztikus időben és hangulatban ereszkedünk lefelé. Ez a lemenetel nem gyors, viszont legalább lassú és erősen óvatos. Többen is itt-ott kapaszkodva, biztonságra törekedve jutunk át ezen a rendkívül látványos, de nem veszélytelen környéken.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Meg-megállunk gyönyörködni, fényképezni is, de aztán lépcsők következnek, és itt már könnyebb a haladás. Ahol végül a cél is felbukkan: előttünk lent a Kaán Károly kulcsosház puritán kőépülete, körötte pedig hangyaboly-nyüzsgés.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Vannak célba érkezők is, mint mi, a többség azonban csak frissít, és megy tovább: nekik még a fele hátravan. Sóhajtva nézek utánuk, felidézve a folytatást magamban, de tudom és érzem, hogy ma is jól döntöttem. A vádlimnak ez most is éppen elég volt, és örülök, hogy fájdalom és baj nélkül megint túrázhattam egyet. Gyönyörű jelvénnyel és oklevéllel - meg kellemes emlékekkel - térhetek haza.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!