Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

A zebegényi Montmarte

Turista Magazin 2018.09.12.

Nevettünk szívből jövően magunkon és egymás bohóságán, felfedeztük az ismertet és az ismeretlent, bűntudat nélkül ettünk dupla rétest, és legalább ugyanannyira hevesen dobogott a szívünk a bokorból kiszűrődő röfögés, valamint az orrunk előtt éppen indulni készülő vonat miatt. 

A felsorolt élmények közös nevezője Zebegény. Néhányan gondoltunk egyet, és útra keltünk, hogy megismerjük a Börzsöny gyöngyszemének nevezett települést. A kiránduláshoz többféle forrás alapján gyűjtöttem információkat a látnivalókról és a túraútvonalakról. „Gyönyörű”, „lenyűgöző”, „meseszerű” jelzőkkel találkoztam a leírásokban, amelyek tovább fokozták a kíváncsiságomat. A pontot az i-re útitársunk, István tette fel: ő néhány éve kijár rendszeresen Zebegénybe csak úgy, szerelemből. A program összeállításában az így megszerzett rutinja nagy segítség volt.

 

Várakozással felvértezve indultunk el négyen a Nyugati pályaudvarról, nem teljesen zökkenőmentesen: Kata, István és jómagam nem sok reményt fűztünk Júlia társaságához, aki a vonat indulása előtt öt perccel még az Arany János utcai megállónál ült a metrópótlón. A mai napig nem tudom, hogy miféle turbó, fény és egyéb energia hajtotta a barátnőmet, aki a lomhán mozduló szerelvény ajtajában már ott állt mellettem, levegő után kapkodva.

 

Az alig több mint egyórás utazást követően csatlakozott hozzánk csapatunk ötödik tagja Sándor, aki az éjszakába nyúló péntek és a hajnalban ébredő szombat ellenére fitten, frissen és vidáman kínálta körbe szőlőjét a templom mellett Zebegény főterén. A római katolikus klasszicista templomot a „fiatalok csoportjához” tartozó Kós Károly, Györgyi Dénes, Jánszky Béla tervei alapján építették, a freskók Körösfői-Kriesch Aladár munkái.

 

A nap tematikája két részből állt: délelőtt a község látnivalói, kora délutántól egy könnyen teljesíthető körtúra volt terítéken.

 

Ennek megfelelően elindultunk az első és legfontosabb épület felé, a Monarchia Rétesházhoz. Útközben feltettem magamnak a kérdést, hogy pálinka és szendvics után vajon tényleg indokolt-e az újabb kalóriabomba? A levegőben keringő frissen sült rétes illata hamar megadta a választ: mákos-meggyes.

 

A Rétesházhoz vezető főúton elhaladtunk Kopi Mundi Zoltán outsider képzőművész háza előtt. A kerítésen beköszöntünk neki annak reményében, hogy megnézhetjük az uszadékfából készített szobrait, festményeit. A művészt alkotás közben találtuk, így a spontán tárlatvezetés elmaradt, azonban a Hajózási Múzeumtól alig pár lépésre rátaláltunk néhány Kopi Mundi-féle törpére, hercegnőre.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

A Hajózási Múzeum zárva volt, így csak egy fotó erejéig álltunk meg a szépen rendezett kertje előtt.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

A nap folyamán többször megtapasztaltunk a helyiek segítőkészségét, kiváltképp, amikor a beszélgetéseinkbe feledkezve útirányt tévesztettünk. Így jutottunk el néhány perc leforgása alatt a múzeumtól az ország második legnagyobb viaduktjához. A 12-es út mentén található hétlyukú vasúti hidat olasz építőmesterek irányításával hozták létre 1851-ben.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

A híd alatt átkelve a forgalmas főúton balra indultunk a Napraforgó vagy másképp szlovák házakhoz. Károlyi Lászlóné grófnő küldetésének tekintette az első világháború idején (majd azt követően is), hogy segítse a rászorulókat, különösen a gyerekeket. Ezért a népművészeti stílusban berendezett, ciánkék homlokzatú házakban a Virágegylet segítségével oktatással, játékkal és sportolással teremtett élhető életet a gyerekeknek. A Virágegylet tagjai egy-egy virágról lettek elnevezve, a grófnő maga volt a napraforgó.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

Az utcát elhagyva haladtunk tovább a kerékpárúttal párhuzamosan, hogy néhány pillantást vessünk a ma már magántulajdonban lévő egykori Dőry-kastélyra.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

A községfelfedező túra utolsó állomása a zebegényi Montmarte, azaz a Szőnyi Isván utca volt. Rajta kívül még számos kiváló festő, szobrász, író élt tartósan vagy ideiglenesen a községben, hiszen megihlette őket a Dunakanyar. A korábban említett jelzők méltó módon fejezik ki, hogy Zebegény valóban csodálatos és magával ragadó.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

A betervezett körtúrát az új kilátótól kezdtünk. Ahhoz, hogy oda eljussunk, felkapaszkodtunk a Kálvária-dombra a kilenc stáció mentén. Nem hagyhatom szó nélkül az útközben felfedezett falra hányt ajtót: egészen közel a homlokzathoz és jó magasan a ház talpazatától ott áll a funkcióját erősen megkérdőjelezhető lépcső nélküli bejárat.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

 A Kálvária tetején található az országzászló, az első világháborús és a trianoni emlékmű. A történelemi megemlékezések helyszínéről csodálatos panoráma nyílik a Dunára, a községre és a Szent Mihály-hegyre.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

Kata gondoskodásának hála a kullancsok ellen kellemes citrusos illatfelhőbe burkolózva indultunk el a sárga háromszögön. A széles szekérúton becsatlakozik a kék kereszt, amin folytattuk utunkat előbb a Csizmadia-, majd a Szeder-völgybe, onnan pedig a Köves-mezőre érkeztünk. A kilométerek előrehaladtával különböző gombákat fedeztünk fel a fák és a talaj legkülönbözőbb részein. István az elhivatott fényképészünk olykor aggasztóan meredek lejtőt is bevállalt a fotó kedvéért.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

A természet számtalan alkalommal bírt csodálatra minket, a legegyértelműbb ámulatot azonban az őszikikerics-mező okozta. Harmóniát és nyugalmat sugall ez a csöppet sem hétköznapi virág.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

A Köves-mezőnél megpihentünk a könnyed, de hosszú, közel hét kilométeres gyaloglás után. Festői környezetben fogyasztottuk el ebédünket: szemben a visegrádi vár, három oldalról a Börzsöny nyújtózkodó bükkerdője ölelt körbe minket. Az eddig követett kék kereszt után rátértünk az Országos Kéktúra útvonalára. Szalmabálákkal csipkézett üdén zöldellő tisztásokon vidáman folytattuk a körtúrát.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

Az erdőbe visszatérve keskeny, de meredek úton ereszkedtünk le a völgybe, követve a Törökmező felé vezető utat. Turistatársak tömegével találkoztunk szembe, köszöntöttük egymást bátorítón, leginkább azt a hölgyet, aki aznap reggel Nógrádból indult, és a harmincadik kilométerénél tartott a találkozáskor.

 

A sáros úton nemcsak keréknyomokat, hanem vaddisznók lábjegyét is észleltük. A csapat kicsit elcsendesedett, a fiúk jelezték, hogy nem lehetnek messze a sörtevadak. Mint önkéntes túravezető kezdett kissé gyanús lenni a követett út, ugyanis nem találtam egy ideje a turistajelzést. Belemerülve az útvonal leírásába és a térképbe, egyszer csak röfögést hallottam a hozzám közel eső bokorból. A másodperc töredéke alatt lefutott a belső mozimban, ahogy egy termetes anyakoca elém perdül kecsesen, de nem túl kedvesen, így az ijedtség és a félelem bizony kiáltásra bírt. A bokor felé pillantva kék pólóban és két lábon közeledett a vélt disznó, aki bizony nem volt más, mint Sándor. Miután a pulzusom és a lelkivilágom helyreállt, már felszabadultan tudtam nevetni, majd a világ legkiválóbb vaddisznó-imitátorának kitüntettem magamban túratársamat. Szerintem nem lehet eldönteni, hogy kettőnk közül melyikőnk rémült meg jobban a másik reakciójától.

 

A pár perces jelent után közösen arra az álláspontra jutottunk, hogy bizony eltévedtünk. Épp a visszafordulás gondolatán töprengtünk, amikor három fiatal srác közeledett biciklivel felénk. Megnyugtattak, hogy jó úton haladunk Zebegény felé körtúránk végéhez, gyalog nagyjából egy órára voltunk a templomtól. Az információ birtokában haladtunk tovább, amikor végre észrevettük azt a zöld vonal jelzést, amelyre a kék után kellett volna becsatlakoznunk Törökmezőnél, és amely visszavezet a főtérre. Addig háromszor keltünk át a Malomvölgyi-patakon, így a cipők nem úszták meg szárazon a kirándulást.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

Az eltévedésünk miatt nem láttuk az egykori vízimalom maradványait, a természet azonban kárpótolt minket egy égi jelenéssel.

 

Fotó: Németh István
Fotó: Németh István

 

A bringás fiúk jól saccolták, ugyanis egy óra gyaloglás után valóban elértük Zebegény első házait. Az aszfalton a kellemes fáradtságtól elcsendesülve haladtunk a főtér felé. A tervezett 14 kilométernél valamivel kevesebbet tettünk meg, de a lábunk így is megérezte azt az egy két kaptatót, meredek lejtőt, ami útközben adódott.

 

Záróakkordként Sándor kedvesen meghívott minket egy újabb kör rétesre. A szokásos lelki tusám ezúttal elmaradt, egyszerűen élveztem a friss, ropogós, porcukros almás ízt. Mint ahogy élveztem az egész nap hangulatát, a társaságot, a környezetet mindent úgy, ahogy van. Hazafelé csendben elköszöntem a községtől, és megígértem Zebegénynek hogy visszatérek még hozzá, most már én is csak úgy. Szerelemből.

 

Szöveg: Jónás Beáta és fotó: Németh István

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 

Kerékpártúra Tokaj történelmi borvidékén

Kerékpártúra Tokaj történelmi borvidékén

2020.05.25.

A Zempléni-hegység Magyarország egyik legszebb és legkevésbé ismert hegysége. Különösen igaz ez a hegység déli részére, amelyet bár nem szőnek át sűrűn turistaösvények, jól járható erdészeti utakban mégis bővelkedik. Igazi mountain bike-os terep, természetközeli erdőkben és szőlőültetvények között, egy nagy múltú borvidéken.

→ Tovább
Elfeledett várak, pazar panorámák alig negyedórára Egertől

Elfeledett várak, pazar panorámák alig negyedórára Egertől

2020.05.20.

Az egri vár elődjének falmaradványai, több ezer éves bronzkori erőd hatalmas sáncai, egy gigantikus hegyomlás nyomai, az egykori Egri Bükk Osztály évszázados kilátójának romjai, egy felhagyott dolomitbánya sziklafalai, és nem mellesleg a környékre és a Bükk-fennsíkra nyíló pompás panorámák teszik egy igazán izgalmas túra célpontjává a Bükk nyugati kapuját őrző felsőtárkányi Vár-hegyet.

→ Tovább