Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. október 7.

Az Óbükk hegyei zord időben is lenyűgözőek

A szürke hétköznapok mókuskereke az elmúlt hetekben bizony elkapott rendesen, így aztán erre a hétvégére csupán egyetlen kívánságom volt: mindegy hova, csak el a városból. Nem kell semmi más csak meseszép hegyek, vadregényes völgyek, lágyan hullámzó, végtelen mezők, őszbe hajló, ezerszínű erdők, és igazi, hamisítatlan, archaikus vidéki hangulat, amely gyógyítja a városi lét minden gondját-baját. Az Óbükk Erdélyt idéző, mesebeli hegyei közt a borsodnádasdi természetjárók által szervezett Óbükki Ökotúra minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult. 

Dombra mentünk fel, hegyről jöttünk le

 

A fővárostól alig másfél órányi autózásra, a Cserhát lankái és a Bükk előhegyei közt hullámzó Heves-Borsodi-dombság, vagy ahogyan sokkal találóbban a helyiek hívják, az Óbükk vadregényes vidéke szinte ismeretlen a túrázók előtt. A szervezett túrák száma errefelé a fehér hollóéval vetekszik, éppen ezért nagyon megörültem, mikor a túranaptárt böngészve megpillantottam a Borsodnádasd környéki hegyek útjain végigvezető Óbükki Ökotúrát.

 

Indulás Borsodnádasdról, háttérben a távolban a vajdavári ötszázasok

 

Szívem csücske a vidék, nem gondolkoztam túl sokat, eleresztettem egy telefont, majd gyorsan bepakoltam a hátizsákot, és másnap reggel kilenckor már be is neveztem a túrára a rajtként szolgáló Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár épületében.

 

Az Óbükk a barkók földje. Ez a barátságos, vendégszerető kis népcsoport a palócokkal mutat szoros rokonságot, az Árpádok dicső kora óta az egyik legzártabb, legösszetartóbb magyar közösség. Imádom palócosan ízes felvidéki beszédüket, így aztán már az első pillanatoktól kezdve jókedvre derített pusztán az a tény, hogy itt lehetek köztük. Maga a túra minden várakozásomat felülmúlta. Azt már otthon megnéztem, hogy tulajdonképpen Borsodnádasdot fogjuk megkerülni előbb keletről, majd nyugatról a hegygerinceken, de magamban azt gondoltam erről, hogy bár biztosan szép erdőkben fogunk túrázni, de olyan lesz ez, mint régen a rendőrök „szlogenje”: „Kérem szépen, nincs itt semmi különösebb látnivaló!” Mit mondjak, óriásit tévedtem.

 

Elsőként a Máté-hegyre kapaszkodtunk fel, bemelegítésnek kiváló volt ez a pár, szuszogtató kilométer. Az első ellenőrző pont után négyszáz méteres tengerszint feletti magasságban kellemes hullámvasutazás kezdődött, a várva várt csodaszép, színpompás őszi erdőkben. Olykor alkalmi túratársakhoz csapódtam, pár szó erejéig, jól esett néha beszélgetni kicsit. Egy ilyen alkalommal, egy meglepően meredeken ereszkedő hegyi úton megállva, és a környező tekintélyes hegyek alkotta pazar tájat szemlélve hangzott el egyiküktől egy kaján mosoly kíséretében a lényegre törő félmondat: „... dombság, mi? Hegység ez a javából.”

 

Túrázók a Máté-hegyi úton

 

Mikor ezen a vidéken járok, én sem tudok soha elszakadni attól a gondolattól, hogy aki a Heves-Borsodi-dombság nevet kitalálta, az bizony az életben nem járt erre. Mindenfelé négyszázas hegyek csoportosulnak, a háttérben, kicsit távolabb pedig a főgerinc nyújtózik a vajdavári ötszázasokkal. A Vajdavár, a Köbölvár és a Szarvaskő mellett tucatnyi óbükki csúcs emelkedik ötszáz méter közelébe, ebből kilenc jóval fölé, élükön az 541 méter magas Ökör-heggyel. Meredek hegyoldalak, szűk völgyek, olyan Kárpátokat idéző hegyvidéki hangulattal, amely a Dunántúl jó néhány hegységnek nevezett vidékén alig érhető tetten. Az ilyen és ehhez hasonló gondolatokhoz zárszóként egy ponton kinyílik a táj, és a távolból a Kékes tömbje integet helyeslően felénk.

 

Kinyílt a táj, a vajdavári ötszázasok mögött a Kékes kandikál

 

Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista

 

Ligetes erdőkben járunk, mikor egyszer csak mélyen, lent a völgyben néhány házikó tűnik fel a fák között. Az egykori Borsodnádasdi Lemezgyár telepeinek szélső házait pillantottuk meg. A lemezgyár és a hozzá tartozó épületek több kilométer hosszan nyúlnak el a völgyben, hatalmas üzem volt ez, az ország egyik legnagyobb fémipari létesítménye. 1864-től egészen 1992-ig működött, közel másfél évszázadon keresztül volt a vidék legnagyobb munkaadója, megszüntetése derékba törte Borsodnádasd és a környékbeli falvak fejlődését. A gyár épületei Borsodnádasdról autóval megérnek még ma is pár percnyi kitérőt, elképesztően szürrealista és egyben retró élményt nyújtanak az omladozó gyárépületek, különösen a régi főkapu előtti tér, az egykori kaszinóval, melynek ablakain ma is látható egy sok évtizedes, érdekes, fémből készült „Népbolt” felirat.

 

Borsodnádasdi lemezgyár

 

Népbolt

 

A Dubolás-tető kis esőbeállójánál újabb ellenőrző pont fogad, müzliszelet és bubis víz a menü. A háttérben a közeledő esőfelhőkkel komor hangulatot árasztó Bükk hegység 900-as hegyeinek sziluettje, élükön a megskalpolt Bél-kővel fenséges látvány.

 

A Dubolás-tető ellenőrző pontjának a Bükk hegyei adtak pazar hátteret

 

A Bél-kő látványa hosszan elkísért utunkon

 

A jellegzetes formájúra megfaragott Bél-kő látványa kilométereken át vonzza a tekintetet, egészen addig, míg a Szilakszó-völgybe való ereszkedéskor végleg el nem tűnik a látóhatáron. Az eleredő és egyre jobban rázendítő esőben jól jön a szűk, zárt völgy lombsátorba burkolózó útja, amely egészen az Alsó-tóig kísér.

 

Az Alsó-tó kedvelt üdülőhely a borsodnádasdiak körében 

 

A tó partján mosolygós pontőrök, lilahagymás zsíros kenyérrel, majd desszertként egy lekvárossal frissítek, aztán irány a Fehér-kő hosszan elnyúló gerincének kopár, füves rétje, amelyről újabb vidékekre nyílik gyönyörű, ám az eső miatt immár kissé korlátozott kilátás. Az Erdélyt idéző hangulatot a párás, esős idő csak fokozza, jobbra-balra tekintgetve nem győzünk betelni a sejtelmesen szép látvánnyal.

 

Erdélyt idéző tájakon, a Fehér-kő gerincén

 

A Körtevölgye-forrásnál türelmesen várakozó pontőrök az eső miatt már szinte mentegetőzve fogadnak, pedig hát Rockenbauer Pál óta tudjuk, hogy „Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista.” Ráadásul nem tudják, hogy én bizony szeretem az esőt, mert szinte kimossa az ember agyából a hétköznapok gondjait, bajait.

 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy így, a túra vége felé a Borsodnádasd felett emelkedő kopasz, bérces hegyoldalra jól esett felkapaszkodni, de az élmény minden fáradságért kárpótolt. Az erdélyi hangulat itt érte el a tetőfokát, a látvány felemelő, magával ragadó. A távolban párában úszó hegyek, lent a völgyben templomtorony, a hegygerincen pedig szinte a semmiből, magányosan tör az ég felé a misztikus ködben úszó kettős kereszt. Nem is bírom ki, hogy ereszkedés közben ne dúdoljam Demjén Ferenc legszebb számát: „... ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár”.

 

A ködben úszó kettős kereszt Borsodnádasd felett

 

A borsodnádasdi közösségi házban szinte hősként fogadják a beérkezőket, a küzdelmes, ámde lenyűgöző élményeket nyújtó túranap méltó jutalma egy finom gulyásleves és egy gyümölcskosár, melyekhez egy ígéret is tartozik: Jövőre veletek, ugyanitt!

 

Szöveg és fotók: Konfár Tibor

 

 

Kapcsolódó cikkeink:
Óbükk, az ismeretlen föld
Az óbükki partizán-túra
Az őserdő mélyétől a királynék váráig
 

A rengeteg bedőlt fától különösen nehezen járható a Rám-szakadék

A rengeteg bedőlt fától különösen nehezen járható a Rám-szakadék

2024.03.07.

Bár a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei folyamatosan biztosítják az ország egyik legszebb szurdokvölgyének járhatóságát, a frissen feltorlódott hordalék és bedőlt fák még így is komoly akadályt képeznek, nem csupán a turistáknak, de helyenként a patak vizének is, ugyanis legnagyobb meglepetésünkre egy kisebb tavacskát is találtunk a mederben.

→ Tovább
Határ menti impressziók, avagy kalandozások a Medves-vidéken

Határ menti impressziók, avagy kalandozások a Medves-vidéken

2024.03.05.

Egy jó kis túrázós hétvégét terveztünk egyik kedvenc kirándulóhelyünkön, a Medves-vidéken. Jókor érkeztünk. A nemzeti színekbe öltözött Somoskőújfalu éppen visszacsatolásának századik évfordulóját ünnepelte, Eresztvényben gyönyörű idő fogadott, a Macskalyukban megnéztük az új helyre költözött kilátót, a szlovák Kismalom vendéglőben ettünk egy jót, Fülekre átruccanva pedig megállapítottuk, hogy a kissé ütött-kopott palóc kisvárosig bizony még mindig magyarul álmodik ez az elszakított felvidéki táj.

→ Tovább