Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Canyoning Székelyföld legszebb szurdokában

Turista Magazin 2019.09.30.

A legújabb outdoor-tevékenységnek tekinthető canyoning (canyoneering), ami magyarul talán kanyonjárásnak lehetne mondani, Nyugat-Európában is csak pár éve van jelen. A természetjárás eme különleges módja a legtöbb esetben bárki számára elérhető megfelelő túravezetővel. Mi a Gyergyószentmiklós, Erdély kalandfővárosa mellett található Száraz-patak szurdokában tettük próbára a bátorságunkat és nagyon, de nagyon élveztük.

De mi is az a canyoning?

 

Az angolból átvett canyoning lényege a kanyonjárás, azaz olyan szurdokok és kanyonok végigjárása, ahol nem vezet semmilyen ösvény, ezért csak a vízben mozogva tudjuk bejárni ezeket a különleges helyszíneket. Lehet ez egyszerű kanyonjárás, ahol néha a vízben úszva, vagy benne sétálva, néha a sziklákon átmászva járunk be egy szurdokot, de a legtöbbször kötéltechnikára is szükség van, hogy leereszkedhessünk a kisebb-nagyobb vízesések mellett, vagy éppen bennük.

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

A Száraz-patak szurdok legalsó szakasza talán a leglátványosabb


Sőt, sokszor a víz által kivájt sziklákon csúszdázhatunk medencéről medencére, a legnagyobb élmény pedig minden bizonnyal a sziklákról a vízzel teli medencékbe való ugrálás, bár ez a programpont a legtöbbször nem kötelező, csak lehetőség az adrenalinfüggőknek. Egy közös pont van mindenesetre: mégpedig a szorosan a testhez simuló neoprén ruha, amelynek használata kötelező, hiszen a hegyi patakok vize hazánk tágabb környezetében meglehetősen hűvös.

 

A canyoning története Jon Krakauer: Álmok az Eigerről - Az ember és a hegy találkozása című kiváló könyvéből ismerhető meg legjobban, a könyvet amúgy is csak ajánlani tudom minden természetjárónak. A canyoning története az USA-ban, az 1960-as években indult, amikor is egyes hegymászók és túrázók figyelme az addig nem járt szurdokok és kanyonok felé fordult. Az egyszerűbb, vizes trekkingek után a vállalkozó kedvű felfedezők egyre mélyebbre merészkedtek, vízesések mentén ereszkedtek le és kialakították a canyoning mászótechnikáját és azóta is használt nehézségi fokozatait.

 

Fotó: Adobe Stock
Fotó: Adobe Stock

Illusztráció - Canyoning Olaszországban


Világszerte csak az 1990-es években indult hódító útjára ez a látványos sport, a helyszínek felfedezése és bejárása pedig jelenleg is zajlik Európában. Magyarországi cégek pár éve szerveznek túrákat, elsősorban a szomszédos Szlovéniában, Ausztriában és Horvátországban. Erdély, illetve a Kárpátok szurdokai kevésbé vannak a canyoning nemzetközi látómezejében. Egy gyors Google-keresés például sem Szlovákiára, sem Ukrajnára nem ad ki találatot a témában, ezzel szemben a fenti országokra rengeteget. Részben ezért is vettük célba Székelyföldet, azon belül pedig egész Románia egyik legjobb canyoning-terepét, a rövid, de hihetetlenül látványos Száraz-patak szurdokát a Gyilkostó Adventure Egyesület vezetésével.

 

Bár a Kárpátok fenséges íve sok gyönyörű szurdoknak ad otthont, kevés olyan van köztük, amely a kanyonjárásra igazán megfelelő volna. A legtöbb ugyanis vagy tágas, még ha mély is, így bennük ezért túraútvonalat, vagy adott esetben műutat találunk. Más esetben, mint például a Szlovák Paradicsomban a szurdokok szűkek ugyan, de mégsem annyira, hogy a vízben kellene haladnunk, a vízesések mellett pedig több évtizede kiépített eszközökön mászhatunk.

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

 

A sziklaalakzatai miatt kifejezetten látványos Hagymás-hegység az egykor itt lévő tenger üledékeiből alakult ki, legmagasabb csúcsai (Nagy-Hagymás, 1792 méter; Egyeskő, 1587 méter; Öcsémtető, 1707 méter) több száz méteres látványos fallal emelkednek ki az alacsonyabb környezetből. A hegység további látványossága a mészkőből az erózió hatására kialakult, erősen karsztosodott bércek és különálló tornyok sorozata (pl. Kis-Cohárd, 1345 méter; Oltár-kő, 1148 méter), de a puha, üledékes kőzetbe tudta bevágni hihetetlenül látványos szorosát a Békás-patak is (Békás-szoros). A méltán híres és túlterhelt Békás-szoros környezetében találunk pár „kisebb” szurdokot, amelyek alkalmasak canyoningra. Ilyen például a Kis-Békás-szoros és a Lapos-patak, de az igazi kihívásért még messzebb kell mennünk.

 

Levegető

 

Így nevezte Háromkút határában egy pásztor a legelő kapujának levehető farúdját arra a kérdésre válaszolván, hogy áthaladhatunk-e a mezőn. A Száraz-patak igazán eldugott helyen található, és egy igen autentikus falun keresztül vezet az utunk. Gyergyószentmiklós főteréről mintegy másfél óra zötykölődés vár ránk: furgonunk először felkapaszkodik a Pongrácz-nyeregbe, majd le a Gyilkos-tóhoz, majd itt az elzárt Háromkút felé vezető murvás útra tér. Ahogy elhagyjuk a hegyi üdülőket és panziókat, az út beereszkedik a Kis-Békás-patak itt kezdődő, látványos szorosába, végül évszázados hagyásfák mellett megpillantjuk Háromkút külvilágtól elzárt varázslatos völgyét. A magyar és román ajkú népesség határvonalán fekvő, szétszórt hegyi település házai között gyönyörű legelők sorakoznak, rajtuk rengetek szénaház és még több állat. A Száraz-patak konkrétan átszeli az „országutat”, amely itt már csak egy egyre nehezebben járható murvás út.

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

A kalandfőváros projekt dübörög: falatozás közben ritka látványban van részünk - lovas, ráadásul nyugati túrázókba botlunk

 

Némi elemózsiázást és felszerelés-ellenőrzést követően meg is indulunk a kékben párálló fenyvesek felé. Utunk először elkerített legelők mellett vezet, majd rátérünk a Fehér-mezőre tartó állathajtó útra, ezen tekergünk felfele kitartóan. Mintegy 400 m szint megtételét követően vezetőnk egy határozott mozdulattal belép a sűrűbe, és egy alig követhető ösvényen leereszkedünk a patakmederbe. Ami valóban száraz, így szeptember közepén egyáltalán nincs benne víz. Persze, mészkővidéken járunk, ez azért nem annyira különleges.

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Irány a rengeteg!

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Lent szénaházak, ott fent, a fenyveseken túl pedig a Fehér-mező pásztorvilága 

 

Pár száz méter gyaloglás után becsatlakozik egy kisebb patak, ez szolgáltatja jelenleg a vizet a túránkhoz, és itt rendezzük be hegyi öltözőnket is. Nagy nehezen bekerül a testünk és minden végtagunk a szoros neoprén ruhákba - szerintem a testrészeink bepréselése egyértelműen a legnehezebb része a túrának. Iszunk egyet a patakból, majd vízhatlan zsákokba kerül a ruha és indulhat a kiképzés.

 

Ahol csak az Isten lát

 

A patak első nagyobb lépcsője csak kétméteres, könnyen mászható leszakadás, felette viszont szép nagy fa virít: Simon Laci barátunk, a túra hivatásos vezetője itt mutatja be az ereszkedés fortélyait, és azt, hogy mi fog történni. Aztán jön az ámulat: egyszer csak elfogynak a kövek és a meder egy jó pár méteres vízeséssel bukik alá. Alig hihető, de a szurdok mindössze pár száz méter hosszú, és közben - ha jól számoltam - 16 vízesést kell szó szerint leküzdenünk, ami beletelik két órába is. A menet pedig az alábbi: a vezetők kiépítik a standot, az egyik vezető leereszkedik, s a kötelet feszesen tartva biztosítja lentről a fentről ereszkedő személyt, hogy megállítsa a zuhanását abban az esetben, ha az véletlenül elengedné a kötelet. Leereszkedik a csapat, rövid átszerelést követően pedig jön a következő vízesés.

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Simon László túravezető a szurdok bejáratánál (balra), és az ereszkedés bemutatása a gyakorlóhelyen (jobbra)

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

A vízesések között nem sok, de annál látványosabb séta vár ránk (balra). Üstből vízesésbe (jobbra)

 

Persze a canyoning is egy olyan tevékenység, amely során megszűnik az időérzékünk: egyrészt ereszkedés közben csak a feladatra koncentrálunk, azt követően pedig nem tudunk betelni az eddig általunk nem ismert világgal, hiszen olyan oldaláról láthatjuk a természetet, mint még sosem. A legjobban belém égett kép egy 45 fokos sziklaperem volt a szurdokban, amelyet vastagon moha fedett, s a mohatakaróból nőtt ki egy mintegy 15 méteres fenyő. Számomra hihetetlen volt, hogy egy ekkora fa tömegét megtartja egy évszázados moharéteg, még akkor is, ha a fa a széltől teljesen védett környezetben nyújtózkodik az ég felé.

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Ereszkedés a szurdok közepén (balra), ahol már mindenkinek profin megy az ereszkedés (jobbra)

 

Mint a környék visszajáró szerelmesét, a második vízesésnél előre engednek a szívélyes túravezetők. Ahol a vízesésben víz csordogál, valóban síkos a mohás szikla felülete, de sehogy sem értem, miért mondja az alattam álló túravezető, hogy dőljek egyre jobban hátra, miközben a széles, nagy medence már közvetlenül alattam van. Aztán rájövök: szépen ráfektettek a víz felületére, hogy aztán leoldják a kötelet és én teljes valójában megtapasztaljam a természet erejét a hideg víz formájában. Szó se róla, profin csinálták, még a szemüvegemnek sem lett semmi baja. Nyilván a legjobbakat avatják be elsőként, nyugtattam meg magamat a hideg víz miatt levegő után kapkodva.

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

 

Merthogy az ereszkedéseknek mindig a vízesések aljában található kisebb-nagyobb üstökben, vízzel teli medencékben van vége, óhatatlan hát a legalább derékig történő merülés. De azért a vízbe csobbanni más érzés, neoprén ide, vagy oda. Így szeptember közepén kevés a víz a szurdokban, annál nagyobb az örömünk, hogy az egyik tekintélyesebb üstben azért kipróbálhatjuk az ugrást is. Rég dobogott ennyire a szívem, hiszen mintegy 4-5 méter magasból kell beugranom egy nem túl nagy tavacska közepébe egy sziklaodúban, úgy, hogy lehetőleg a lábam ne sérüljön. De azért csak nekibátorkodom, és mit mondjak, percekig nem jut eszembe, hogy fázok.

 

Fotó: Szigeti Ferenc Albert
Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Az ugrálás nagy élmény, de nem veszélytelen vállalkozás (balra). A leglátványosabb résznél, a szurdok alsó szakaszánál (jobbra)

 

Késő délután van már, mire leereszkedünk az utolsó vízesésen is, s közben a szemünket is alaposan megtisztítottuk ebben a világtól elzárt gyönyörűségben. Aztán a szurdok olyan hirtelenséggel szűnik meg, ahogy kezdődött: ismét egy szép, fehér mészkősziklák között csordogáló patakmeder lett belőle. Egy kemény kaptatót követően érünk vissza a szekérútra, ahol jön a túra fénypontja: megszabadulhatunk neoprén ruháinktól - nem mintha az annyira könnyen menne. A lemenő nap fényében a meseszép kaszálórétek között sétálva eszembe jutnak kedvenc költőm szavai, miszerint egy tökéletes nap sem csak tökéletes percekből áll. Vagy mégis?


Elérhetőség és további információ ide kattintva.


A túravezetés ára létszám függvényében alakul.

 

Szöveg és fotók: Szigeti Ferenc Albert

 

Kapcsolódó cikkeink:

Gyergyószentmiklós, Erdély outdoor fővárosa

Bekerült a Medve-tó a rekordok könyvébe

Székelyföld egyik legszebb barlangjában jártunk

Adrenalinfröccs a Békás-szorosnál

Magyarország hetedik természeti csodája

Magyarország hetedik természeti csodája

2020.02.07.

Az ország legészakibb pontjával is büszkélkedő Füzér község felett 170 méterrel, egy minden évszakban igen látványos bérc tetején áll az ország egyik legszebb vára, melynek a Zempléni-hegység magasabb vonulatai adnak egyedülállóan szép keretet.

→ Tovább
Miért ilyen magas a Mount Everest?

Miért ilyen magas a Mount Everest?

2020.02.05.

Hogyan nevezzük Földünk tengerszinttől számított legmagasabb pontját? A helyi nyelveken, Csomolungmának vagy Szagarmathának? Esetleg használjuk egy olyan ember nevét, aki kézzel-lábbal tiltakozott ez ellen, sőt nem is úgy ejtette ki, ahogy ma használjuk? Egyáltalán milyen magas ez a hegy, és hogy lett ekkora?

→ Tovább
Kettéhasadt hegy a Medves peremén: a Szilvás-kő

Kettéhasadt hegy a Medves peremén: a Szilvás-kő

2020.01.30.

Salgótarján felett, a szlovák határvidéken terül el Európa legnagyobb kiterjedésű bazaltplatója, a Medves-fennsík. Vulkánok tüzében született bazaltcsúcsai, kőbányáinak sziklafalai, középkori várainak romjai a mesék világát idézik.

→ Tovább