Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. szeptember 7.

Csavargás az Alpokban

Túra a Matterhornon, gleccsertavak között, Európa legtisztább tavánál, legnagyobb szurdokában és legmagasabban fekvő városában, Franciaország legnagyobb nemzeti parkjában és legszebb falujában. Utolsó nap még Monaco is belefért.

Egy augusztusi szombat éjszakán indultunk a nagy expedíciónkra. Mi Nagykanizsán szálltunk fel a buszra, a többiek már Pécsett. Több, mint félnapos buszút után az első hosszabb megállónk Domodossolában volt, ami egy hegyi kisváros a Tessini-Alpokban, az Ossola folyó völgyében, közel a Maggiore-tóhoz Olaszországban. Már a rómaiak korában is lakott város volt, ami megőrizte 15-16. századi hangulatát. Valóban olyan érzésem volt, mintha megállt volna itt az idő, de ezt olaszos bájjal teszi: lábasházak, templomok, szökőkutak és jó hangulatú emberek. A forró nyári napon jólesett leülni egy pohár sörre, miközben hagytuk, hogy elvarázsoljon a város hétvégi nyüzsgése.

 


2. nap

 

A nagy expedíciónk címét Benedek István könyve alapján választottam: Csavargás az Alpokban. Hiszen valóban ezt csináltuk, ugyan szigorú útiterv szerint, de mégiscsak csavargás volt. A sátrazásunk első reggelén a Matternhorn tövében ébredtünk verőfényes napsütésre, ami már 6 órától megvilágította a havas hegycsúcsot. Nem véletlenül nevezik a Hegyek királyának 4477 méteres magasságával.

 


Duzzadó kalandvággyal és megtömött hátizsákokkal indultunk útnak, fel a nagy hegyre. A fogaskerekűvel felmentünk a Gorner-gleccserhez, hátunk mögött a hatalmas Matternhornnal, és ebben a lélegzetelállító panorámában gyalog ereszkedtünk le a gleccserekhez. Csodálatos kis gleccsertavak szelték az utunkat, áttetsző kék színükkel, a partjukon gyapjúsással. Elállt a szavam az ámulattól, ennyi hófehér gyapjúsás! Persze, megálltunk egy Toblerone csokival fotózni, aminek a csomagolásán is a Matternhorn látható. Vezetőnk, Gyuricza László nagyon sok információval látott el bennünket, és kemény tempóval vezette a túrát. Fáradtan és enyhe napszúrással tértünk vissza a kempingbe, de előtte még megnéztük Zermatt városát. Kivéve a férjemet, mert ő egyedül, gyalog jött le a gleccserektől, hiszen szereti a kihívásokat.

 


Ki hallott Zermattról? Én olvastam róla Benedek István említett könyvében. De ez a látvány felülmúlta az ő 1933-as élményeit. Akkor még valószínűleg nem volt behajtási tilalom, mint most: lovaskocsival, elektromos járgányokkal és kisvonattal lehet bejönni a városba, ahonnan elindulhat a bátor túrázó a „Havasok arénájába”. A belvároshoz nagyon közel megtaláltam a 17. században épített faházakat, amik igazi gyöngyszemek. És persze mi lehet nagyszerűbb élmény, mint egy jól ápolt kecskenyáj a városka főutcáján terelgetve délután 5-kor, mindezt vidám svájci népzenészek között. Szóval kedves és humoros volt a hangulata a városkának.

 


3. nap

 

Töményen kaptuk az élményeket. Először a felkelő napban girbe-gurba utakat magunk mögött hagyva néztük meg a Val'd Herensben levő földpiramisokat. Enyhe gyomorproblémákkal, de mégis csodálkozó szemeket meresztve bámultam meg ezeket a földcsodákat. Gombagyűjtögetőként, mint sok hatalmas vargánya néztek velem szembe ezek a földgombák. Nagy öröm ez nekem, olyan régóta szerettem volna ilyeneket látni. Ezután jöttek a kulináris élvezetek: Brocban a Nestlé csokigyárában csokit kóstoltunk, a Le Gruyére sajtüzemben mindent megtudtunk a Cseresznye nevű tehénről és a sajtkészítés titkairól.

 

 

Délután felderíthettük Gruyénes városkát, ami igazán takaros kis hely, tele virággal, turistákkal, finom ételekkel és szökőkutakkal. Utolsó aznapi úti célunk a Genfi-tó partján álló Chillon, a tó sziklaszirtjére épült impozáns vízivár volt. Ez valóban egy nagyon izgalmas vár, és nemcsak az elhelyezkedése miatt. Kevés volt rá az egy óra, hogy végigjárjuk az egészet. Megcsodáltam a 16-17. századi kályhákat és konyhákat. Byron is töltött itt néhány hónapot. Az éjszakát hosszú és kanyargós út után Franciaországban, Chamonix külvárosi kempingjében töltöttük, ahol esőben vertük fel a sátrunkat. Emiatt nem is vettük észre, hogy a Mont Blanc lábainál hajtottuk álomra a fejünket.

 


4. nap: Az „Alpok királya”- Mont Blanc


Egész napos túrán vettünk részt Chamonixban, a Mont Blanc fővárosában. Innen Franciaország legmagasabb drótkötélpályáján 20 perc alatt jutottunk fel 2700 méter szintkülönbséggel az Aiguille du Midi csúcsra. Hihetetlen érzés volt, hogy ilyen gyorsan ilyen magasságba repíti fel az embert. A tériszonyosok jobb, ha ezt az utat becsukott szemmel teszik meg. 60 éve működik ez a felvonó.

 


Verőfényesen sütött a nap, így nagyszerű élmény volt a Pic du Midi kilátóból a havas hegycsúcsokat csodálni 3848 méteres magasságban. Ahogy tavaly a Triglavon, most itt is megebédeltettük a havasi csókákat. Nem voltak válogatósak, ízlett nekik a frissen sült francia bagett. Nagyszerű órát töltöttünk fent, kéznyújtásnyira az „Alpok királyától”, a Mont Blanc 4807 méteres csúcsától és a többi hegyóriástól. Jó érzés volt az arcomat a magashegyi napon süttetni, csodálni a hegységet és beszívni ezt a tiszta levegőt.

 


Több fotót is csináltam az igazi alpesi hegymászókról, akik sátrukban töltve az éjszakát vágtak neki reggel a hegyóriásnak. Nem volt bennem semmi irigység, jó lesz nekem itt lejjebb a 2-3 órás túra a Mer de Glace gleccserig. A fogaskerekűvel egy megállót lejjebb ereszkedtünk, és elindultunk a gleccsertúránkon. Gyuricza László jó iramban vezette a túrát, mi többször lemaradtunk, fotóztam és a gyomrom továbbra sem volt rendben. Erre zöldebb volt a növényzet, hegyi virágok is tarkították az utunkat.

 

 


Már nagyon vártam, hogy elérjük a gleccsert, ahonnan kisvonat vitt le a városba. Az ügyesebbek lementek a gleccsernél levő jégbarlangba, én azt már sajnos nem bírtam. Így is büszke voltam magamra, reggel olyan rosszul éreztem magam, hogy mondtam a férjemnek, hogy az aznapi túrát nekem sajnos ki kell hagynom. Hála, hogy ő ezt nem hagyta, mert egész jól bírtam ezt a napot, és egy nagy élménnyel lettem volna szegényebb. Aznap hamar nyugovóra tértünk, este 9-kor halk és hangosabb szuszogás hallatszott minden sátorból.


5. nap

 


Gyors reggeli sátorbontás után indultunk is tovább az Alpok egyik legbájosabb városába, Annesybe, amit az Alpok Velencéjének is szoktak nevezni, a Lac d’Annecy gleccsertó partján fekszik. Korán reggel érkeztünk, a városka még álmosan ébredezett, az éttermek előttünk pakolták ki a székeket, asztalokat. Az óvárosban lévő szűk utcákban a hajnalban sült péksütemények illata vonzotta a turistákat, így minket is. Mentünk az orrunk és az illatok után, meleg bagettet vásároltunk édes és sós péksüteménnyel együtt. Ráérősen sétálgattunk a csatornák fölötti virágba borult hidakon, a középkori házak, paloták között. Legfrissebbek ezen a reggelen a csatornákban úszkáló kacsák és hattyúk voltak. Szerettem ezt a nyugodt és kedves városkát, amit méltán hívnak az Alpok gyöngyszemének. Csodálatosan tiszta a tó vize, nem véletlenül ez Európa legtisztább tava. A tó partján több száz éves famatuzsálemeket csodálhattunk meg: mocsári ciprusokat, platánokat, mamutfenyőket, atlaszcédrusokat. Ha ezek a fák mesélni tudnának…

 


Majd tovább indultunk a Franciaország legmagasabban fekvő és legnagyobb nemzeti parkjába: az Ecrins Nemzeti Parkba. Nem tudtam megszámolni a kanyarok és a szerpentinek számát, de még időben elfoglaltam a helyem a busz elején levő lépcsőn, így egész jól bírtam az utat. A parktól északra található a Meije hegy vonulata, melynek legmagasabb csúcsa 3983 méter. Nekünk is ez volt erre a napra az úticélunk. Miután elég későn érkeztünk meg, így túrázás helyett éppen elcsíptük a La Grave-ból induló drótkötélvasútat, amivel majdnem a csúcsig feljuthattunk. Jót hógolyóztunk, és megcsodáltuk a pazar kilátást. Ez a nap sem telt el gleccserek nélkül. A fiatalok és fiatalos lelkületűek gyalog jöttek le a hegyről, míg a többiek drótkötélvasúton. Este fél óra alatt már állt is a sátortáborunk a gyönyörű La Romanche-völgyében fekvő La Grave falucska kempingjében.

 


6. nap


Ez egy pihenős napra sikerült. A csoport fele délelőtt raftingolt, ezt mi kihagytuk, és megnéztük La Grave faluját - esőben. Annyira kicsi a település (mindössze 500 lakója van), hogy egy óra alatt bőven megnézhető volt, beleértve a bolti vásárlásokat is. Nem csodálom, hogy La Grave elnyerte Franciaország legszebb faluja címet, hiszen farkasszemet néznek a virágos, kőből épített házak a szomszédos nagy Meije hegy gleccsereivel. A falucska mellett szépen megművelt teraszok és alpesi legelők váltották egymást.

 


Itt találtam rá a boltban a reszelt sárgarépa salátára tormával, és nagy kedvencem lett. Miután a gyomrommal végig gondom volt, és alig ettem valamit, így nagyon örültem ennek a salátának. A domb tetején, ami egyben a falu közepe, találtunk egy 12. századi templomot, eredeti román ajtókkal és ablakokkal. Érdekes volt a templom körüli temető a szív alakú táblákkal. A másik nevezetesség egy kút, ahol régen a ruhákat mosták. Hasonlót lehet látni Torockón, ott a falu közepén még a mai napig is ebben mossák a szőnyegeket.

 


Délután Európa legmagasabban fekvő városát, Briancont néztük meg, de az időjárás nem kedvezett nekünk, mert végig esett az eső. Itt már a rómaiak idejében fontos erődítmény állt. Sétáltunk a hatalmas fallal körülvett középkori óvárosban, ahol nagyon sok turista járt-kelt. Helyes kis boltok, kávézók, éttermek mindenfelé. A város legnagyobb látványossága a Citadella és a híres 55 méter hosszú d’ Asfeld-híd a Durance folyó fölött, amely 1729 es 1731 között épült. Nevét d'Asfeld marsallról kapta, ő építtette. A híd alkotóköveit a Durance folyóból nyerték, és a helyszínen dolgozták fel a több, mint 2000 db-ot, mielőtt helyére került volna.

 


Mindenfelé keresem és gyűjtöm a különleges hidakat, így most ennek is nagyon megörültem. Sajnos az eső miatt nem tudtam igazán jó fotókat készíteni róla. A városnézés után hosszú és fárasztó buszút következett a Provance-i Alpokban levő szálláshelyünkig. Jó volt látni, hogy egyre gyorsabban állítottuk fel a sátortáborunkat, ahogy haladtak a napok. A körülöttünk levő kempingezők csak annyit láttak, hogy megjött egy nagy busz, kiugráltak belőle az emberkék, és 15-20 perc múlva 30-35 db új sátor vette őket körül, majd gőzölgő konzervek. Ennek nem mindenhol örültek, bár szerintem egy éjszakára nem zavartuk meg a helyiek nyugodt nyaralását. Reggel 6-kor keltünk és fél 8-kor már a hűlt helyünkre ébredtek.


7. nap

 

Profi, gyors reggeli táborbontás után már indultunk is az utolsó, de talán a leghosszabb túránkra: Európa legnagyobb szurdokába, a Verdon-szurdokba. Nem véletlenül hívják Európa Grand Canyonjának. A túránk helyszínéhez közelítve félelmetes mélységek fölött jártunk. Néha nem mertem lenézni, mert annyira közel voltunk az út széléhez és a mély szakadékokhoz. Nem irigyeltem a buszsofőrt ezeken a szakadékos-szerpentines utakon.

 


Az éjszakai eső után a táj nagyon szép reggeli fényben úszott. Felhőpamacsok szálltak fel a mély szurdokból. Csodálatos és egyben félelmetes is volt ez a látvány. Akik nem vállalkoztak a 15 km-es, 5-6 órás túrára 32 fokban, a fent kialakított kilátópontokon tudták megcsodálni a szurdokot, melyet a Verdon folyó alakított ki az évmilliók során. Mi pedig szépen elkezdtünk leereszkedni a mészkősziklafalakon kialakított utakon, ahol helyenként 1000-1500 méter mély, néhány méter széles szurdokban kellett mászni-menni. Pazar volt a táj a reggeli napsütésben, igazi eső utáni illatokkal és színekkel. A fákon, bokrokon még az éjszakai eső nyomait láttuk. Növényzet szempontjából otthon éreztük magunkat: cserszömörcebokrok, bükkfák, fekete és vörösfenyők, szúrós csodabogyóbokrok, kakukkfűbokrok kísértek végig bennünket az út során. Hatalmas mohák lógtak le mindenfelé a fákról, igazi elvarázsolt környezetet adva ezzel az erdőnek. Több órás ereszkedés után leértünk a mélyben levő sebes folyású és nagyon hideg vizű Verdon folyóhoz, ahol végre megmártottam a lábamat. Igazi masszírozás volt a 8-9 fokos vízben álldogálni. A víz félelmetesen gyors folyását látva és érezve el tudtam képzelni, hogyan mélyítette ki a mészkőből ezeket a csodás formákat.

 

 

A túránk végén egy kilométer hosszan egy barlangon vezetett keresztül az utunk, ahol csak fejlámpával tudtunk haladni. Így is találkoztunk denevérrel és varanggyal. Ekkorra már sok kiránduló volt rajtunk kívül is. Hosszú, de nagyon látványos túrát tettünk néhol keményebb, néhol kényelmesebb szakaszokkal. Aki szereti a szurdoktúrákat, feltétlenül járja be azt az utat!

 


6 óra után még egy igazi női program várt ránk Grasséban, amit az egész napos túra miatt nem éppen tisztán és illatosan sikerült magunkévá tennünk. A világ parfümgyártásának központjába vártak bennünket, a Fragonardba. Az illatos üzemlátogatás után kifinomult szaglással válogathattunk a finomabbnál finomabb parfümök közül. Valóban jó illatok voltak, de olyan kínálatban, hogy én nem is tudtam választani, így maradtunk a szappanvásárlásnál, ami olcsóbb is volt, mint a parfümök. Sötétedés után már nagyon éhesen értünk az utolsó sátorhelyünkre, ahol gyors építés, fürdés és vacsora után pillanatok alatt szuszogott az elfáradt csoport.


8. nap


Ezen a reggelen utoljára bontottuk le a sátrainkat, már nem várt ránk nagy túra. Monaco megismerése volt a napi program: hivatalos nevén Monacói Hercegség, ami egy önálló és független városállam, a világ második legkisebb országa, amely Franciaország és a Földközi-tenger közé ékelődik a francia riviérán. Monaco történelme szorosan összeforrott a Grimaldi dinasztia történelmével, ahol neves sport- és szakmai események sorát rendezik meg. Mi leginkább a szép amerikai színésznő, Grace Kelly és a jóképű herceg, Rainier herceg házasságáról ismerjük Monaco nevét. Luxushotelek, kaszinók, elegáns jachtok teszik a hercegi területet a Côte d‘Azur egyik igazán gazdag és előkelő városává.

 


Nagy melegben vettük szemügyre a sziklán álló hercegi palotát, ami az ország vezetőinek a hivatalos otthona, vagyis a Grimaldi családé, aminek jelenlegi feje II. Albert herceg, Grace Kelly és Rainier herceg fia. Megnéztük a palota előtti téren 11.55-kor kezdődő őrségváltást: egyforma magas, hófehér egyenruhában menetelő testőrök meghatározott koreográfia alapján váltották egymást. Az egyenruhájuk vastagabb volt, mint a mi ruhánk, így ők sem fáztak a 38 fokban. A főtér erre a negyed órára pillanatok alatt megtelt, alig lehetett látni a sok japán turistától. A városnéző szabadidőben betértünk a Szent Miklós katedrálisba, ami a nemzet katedrálisa. Ma a templomot a Miasszonyunk Szeplőtlen Fogantatása katedrálisaként ismerik. A templomban kellemes orgonamuzsika mellett nézhettük meg a Grimaldi család nyughelyét jelentő márványtáblákat, többek között Grace Kelly-ét és III. Rainier királyét is.

 


A vizek, tavak és tengerek szerelmeseként már nagyon vártam, hogy bemenjünk az Oceanográfiai Múzeumba, amit a tengeri tudományoknak szenteltek. A Földközi-tengerre néző, neobarokk stílusú épületben található múzeumot 1910-ben alapította meg a híres tudós, Jacques-Yves Cousteau, aki a múzeum igazgatója is volt harminc éven keresztül. Tengeri élőlények hatalmas gyűjteményeinek nyújt otthont, mint például cápáknak, teknősöknek, kagylóknak és medúzáknak, de találunk itt hajómodelleket és tengeri állatok csontvázait is. Az alsó szinten van egy akvárium, amiben 4000 halfaj él, úgy éreztem magam, mintha búvárkodnék a víz alatt. Nem tudtam betelni a halak formáival és színeivel, jó lett volna hazahozni néhányat az itthoni tavunkba!

 

 

Ezután következett a tengeri fürdőzés Monacóban, amire napok óta készültem, főleg a nagy hőség miatt. Egy kicsi, öbölszerű fürdőhelyet találtunk, ahol vidáman lubickoltunk a gyönyörű türkizkék tengerben, ami nagyon tiszta volt. Én két órát töltöttem itt, míg Attila felfedezte a kaszinók és kikötők világát. Ami leginkább tetszett Monacóban, az a tisztaság és a közbiztonság volt, mindenütt egyenruhás rendőrökkel találkoztunk. Kis jelenet, aminek mi magunk voltunk a szemtanúi: egy fiatal rendőr férfi szalmakalappal a kezében felszállt egy turistabuszra, és hangosan kérdezgette, hogy nem hagyta-e el valaki a kalapját. Miután itt nem járt sikerrel, ment a következő buszhoz, és minden szembejövő járókelőtől ugyanezt kérdezte. Szóljon, aki hasonlót tapasztalt a lakóhelyén!

 


Este 8-kor indultunk haza, és másnap délre már Nagykanizsán is voltunk. Visszagondolva most nagyon örülök, amikor a februári hidegben eldöntöttük, hogy ez lesz az idei nagy nyári expedíciónk. Hálás vagyok Gyuricza Lászlónak, hogy sok új információval látott el bennünket, akármerre jártunk; változatosan állította össze a programot, hiszen a nehezebb túrák után mindig következett valami kulturális levezető program, türelmes volt velünk, minden kérdésre megpróbált válaszolni. Szuper volt a csapatunk, fegyelmezett, lelkes, kitartó és vidám, ami egy ilyen nagy túránál nagyon fontos. Senkit nem ismertünk indulás előtt, de a 8 nap aktív együttlét hamar kedves ismerőssé tett minket, összehozott bennünket az Alpok egy kis szeletének ilyenformán való megismerése. Teljesen magunkévá tettük Benedek István mottóját a Csavargás az Alpokban könyv első lapjáról: Járt utat a járatlanért mindig hagyd el! Mi ezt megtettük, és nagyon örülök annak, hogy ennyi tanulsággal, tapasztalattal és élménnyel gazdagodva tértünk haza.

 

Szöveg és fotók: Csengei Ágota


Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább