Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Drótszamáron a Dél-Balaton mentén

Turista Magazin 2018.03.29.

Sorozatunk következő részeiben az Apostolok lovát drótszamárra cseréljük, hogy folytathassuk a Dél-Balaton felfedezését. Közel 50 km-es kerékpártúránkat Keszthely-Külső Pályaudvaron kezdjük, majd a Balaton nyugati csücskébe tekerünk, a Festeticsek vadászkastélyát érintve megmásszuk a Marcali-hátat, leereszkedünk a Nagy-Berek sejtelmes világába, majd Magyarország utolsó működő gazdasági vasútjának végállomására érkezünk. 

Keszthely-Külső Pályaudvarát a Déli Vasút 1861-ben avatott Budapest-Fiume vonalának egyik kora reggeli szerelvényével értük el hűséges társaink, két MTB bicó társaságában. A most is nyüzsgő életű, forgalmas vasúti csomópontot 1888-tól hívják Balatonszentgyörgy Vasútállomásnak, ugyanis ekkor adták át a keszthelyi szárnyvonalat, így saját pályaudvara lett a Festeticsek városának. Indulás előtt becsaptunk egy „inditóitalt” az itt még működő, retro hangulatú restiben, majd idézve Jókait („Nyergelj, fordulj!”) felpattantunk paripáinkra, és Keszthely irányába fordítottuk a kormányokat.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

A falut elhagyva a balatoni kerékpárúton komoly fordulatszámmal tekertük montijainkat. Erre a túrára az útviszonyokra tekintettel terepes gumit szereltem, melyeknek nyomását az erdei és berki utakon folyamatosan csökkenteni fogom, mivel a ballonosabb gumikkal könnyebben haladhatunk a földes, homokos utakon. Azt tudjuk, hogy bicózásnál vagy domb van, vagy szembe szél fúj. Ez most sem volt másképpen, mivel komoly szembe oldalszél kapott el bennünket - ez a legrosszabb - , ezért komoly erőfeszítést igényelt a haladás.

 

Első megállónk, a Zala folyó torkolata, ahol most is komoly horgászélet zajlott. Ha kedvünk van, letérhetünk a folyó mellé, és elsétálhatunk egészen a torkolatig. Nyeregbe pattanva továbbálltunk Fenékpuszta felé, ahol előbb a Festeticsek egykori, mára teljesen lepusztult majorsági épületét néztük meg, de csak messziről, mert hallomásokból tudjuk, hogy nem a legbiztonságosabb helyszín. Évekkel ezelőtt a Keszthelyen nem szívesen látott lumpen elemeket költöztették ide, akik tovább rongálták a valamikori impozáns, elegáns kiskastélyt és a gazdasági épületeket.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Ezután az egykori Valcum megmaradt romjai között csavarogtunk. Valcum a Pelso környékének legfontosabb és legnagyobb erődje volt, fontos hadiutak mellett állt. Az egykori erődből elgurultunk még a madártani állomáshoz és madármenhelyhez, melyet a tulajdonos elmondása szerint teljesen magánerőből tartanak fenn. Aki itt jár, ne hagyja ki, hogy körbejárja, felkapaszkodjon a kilátóba, ahonnét elénk tárul a Balaton nyugati medencéjének hatalmas nádasa a gazdag madárvilággal egyetemben. Érdemes még lesétálni a pár méterre lévő, itt még érintetlen tópart öblébe.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Fenékpuszta környékén, ha időnk engedi egy egész napot is eltölthetünk, eltekerhetünk a védett feketefenyő-fasoron Keszthelyig, vagy akár Tutajos és Matula bácsi nyomába is eredhetünk a Kis-Balaton hatalmas vízi világában. Mi visszatértünk a kerékpárútra, frissítettünk a 400 éves Berki betérő kocsmában, mely egykor híres somogyi betyárok (Patkó Bandi, Nádi Jancsi) kedvelt csárdája volt.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Innét már visszafelé tekertünk, de valami furcsa rejtély végett a szél is megfordult, és újra szemből kapott el bennünket. Sebaj, vígan tapostuk a pedálokat, áttekertünk a Sárkányölő Szent Györgyről elnevezett falun. A falu névadójának jelentős kultusza van a településen, róla nevezték el a templomukat, és több ház homlokzatán is felfedezhetünk róla festményeket, domborműveket. Megcsodáltuk a templomot, fejet hajtottunk a hősi emlékműnél, megnéztük a Talpas Házat, majd felkapaszkodtunk a Festeticsek által az 1820-as években épített vadászkastélyhoz, a Csillagvárhoz, melyet magánbefektetők az utóbbi időkben vonzó turisztikai célponttá varázsoltak. Több kiállítás, babamúzeum, panoptikum, állatsimogató, és persze csárda található itt. A csárdában autentikus környezetben kóstolhatjuk a környék borait, híres ételeit, mint a dödöllét, a kőttrétest, a prószát és társaikat.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Frissítést követően csökkentettem a keréknyomást, majd óriás gabonatáblák mellett kapaszkodtunk a Bari-erdő irányába. Mielőtt betértünk az erdőbe, vetettünk egy pillantást a Zala-völgyére, a Kelet-Zalai-dombságra, no és a Balaton nyugati medencéjére is, ahol a láthatárt Badacsony és a Szent György-hegy zárta le.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Miután elnyelt bennünket az erdő, hullámvasutazásba kezdtünk, több meredek emelkedőt és lejtőt tudtunk le, volt, ahol a meredekség vagy a sár végett csak tolni lehetett a bicókat. Több irányváltást követően átvágtunk az M7 autópálya fölött, ekkor már a Marcali-hát gerincútján tekeregtünk, elhagytuk az erdőt, és a Felső-hegy boronafalú, zsuppfedeles pincéi között haladtunk. Egy tanyánál a ránk rontó kutyasereg miatt emeltük a pedálszámot, így kitikkadva érkeztünk meg a Szent Donát-kápolnához. Az idillikus helyen, 240 méteren található kápolnát a Festeticsek építtették 1785-ben. A megható, piciny kápolna igazán több figyelmet érdemelne. Gyönyörködtünk az elénk táruló panorámában, betoltunk egy csúcscsokit, és továbbálltunk.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Rövidesen elhagytuk a művelt területeket, az erdő szélén lévő GSM-torony után az első jelzetlen úton keletnek fordultunk, és a vadaskert dagonyás, agyagos mélyútján ereszkedtünk le a Csemetekerthez, ahonnét újabb vadregényes mélyútban kapaszkodtunk fel a Baglyashegy szőlői közé, és értük el a kéthelyi Fáncsi-várat. Buda 1541-es elfoglalását követően százával épültek az ilyen kis erődítmények, próbálván feltartóztatni az oszmán seregeket. A cölöpvárat a környék földesura, a Fáncsi család Guilo Turco tervei alapján építtette. A csatározások alatt többször gazdát cserélt, mígnem a törökök 1600-ban végleg elfoglalták és felégették. Az utókor a vár belső területét zsidó temetőként használta. A várból ma csak a sáncok láthatóak.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

Várnézés után legurultunk az Árpád-kori Kéthely központjába. Gyors falunézést követően egy lejtős utcán gurultunk le a Balaton magassági szintjéig, 110 méterig. Áttekertünk a megszűnt Balatonszentgyörgy-Somogyszob vasútvonalon, és meg is érkeztünk túránk csúcspontjához, a Nagy-Berekhez.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Hasznos információk
Itt fontos megemlíteni, mivel a Nagy-Berek területe fokozottan védett, és intenzív vadgazdálkodás folyik rajta, nincsenek kijelölt turistautak, ezért ha a területen szeretnénk túrázni, indulás előtt egyeztessünk a terület kezelőivel (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Hubertusz Bt.)!

A Nagy-Berek a Balaton egyik árterületi öble volt, a Kis-Balaton egyik meghatározó ökológiai tényezője. Az egykor összefüggő vízterület lecsapolást a 19. század második felében kezdték el, ennek következtében több mint 200 km-es csatornahálózatot alakítottak ki. Legértékesebb területe a Fehér-vízi láp, óriás nádasokkal, kisebb szigetekkel, melyeket a korabeli lakosság menedékhelyül használt a tatár és a török elől. Gazdag az élővilága, nagyon sok ritka és védett növény- és állatfaj él a területén, vadban rendkívül gazdag. Felejthetetlen élmény itt túrázni.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Mivel innét homokos, mély talajon haladunk tovább, ezért a guminyomásokat tovább csökkentettem. Előbb a Füzesi-árok és a Boronkai-patak közti töltésen nádasok, árterek közt tekertünk, néha egy-egy kisebb hüllőt, teknőst felriasztva a kora tavaszi napsütésben, kik ijedten ugrottak a védelmező sásba. Kereszteztük a gazdag horgászhelynek számító Nyugati-övcsatornát. Továbbra is hamisítatlan berki környezetben haladtunk, kereszteztünk több csatornát, majd megérkeztünk az egykori Pálmajorhoz. A mára teljesen kihalt településre csak pár kultúrnövény, gyümölcsfa és néhány méternyi aszfaltmaradvány emlékeztet.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Innét az ország utolsó gazdasági kisvasútjának pályája mellett, a Pálmajori-csatorna süppedős töltésén tekertünk a Nyugati-főcsatornáig, ahonnét előbb dózerúton, majd aszfalton értük el a fenyvesi Vízházat, majd túránk végállomását, az 1950-ben épült Balatonfenyvesi Kisvasút végállomását. A kisvasút fénykorában a közeli Csisztafürdőre és Táskára is járt. Gazdasági jelentőségét fokozottan elvesztette, a pálya állapota fokozatosan romlott, így 2002-től menetrendszerűen csak Somogyszentpálig járnak a szerelvények. Aki vasúttal szeretné felfedezni a Nagy-Berket, az ezzel a járattal megteheti, hisz a szerelvény a terület legértékesebb, legszebb részein halad keresztül. Ünnepi alkalmakkor és nyáron berekfelfedező különvonatok is indulnak, informálódni a MÁV honlapján tudtok.

 

Tartalmas, igen érdekes túránkat a Balatonfenyvesen még létező Gombában egy pohár hideg sör mellett fejeztük be.

 

Fotó: Soós Margit
Fotó: Soós Margit

 

Szöveg: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!